FONTOS


 

Az nevet, aki a végén nevet
Túl sok volt az ajándék

Kissé feldúlt ábrázattal állt az ékszerdoboznak jóindulattal sem nevezhető kupari uszoda partján Kovács István, a Domino-BHSE mestere. Érthető okokból: tudta, tudtuk, hogy a Jug Dubrovnik nem véletlenül a Bajnokok Ligája címvédője, azaz ellene a maximális teljesítmény sem garancia a sikerre. Csakhogy együttese a "bemeneti" bajokhoz -- Tóth Imre és Kiss Gergő sérülése -- két negyed alatt hozzátett még néhányat, márpedig Európa legjobb klubcsapata ellen másfél embernyi előny (Kiss játszott, de csak ímmel-ámmal), plusz öt gól fór behozhatatlan a maradék tizennégy perc alatt.

Hogy a Honvédnak mégis volt rá halovány esélye, az Kovács szerint mindenképpen figyelemre méltó: "Nem bántom a játékosokat, hiszen hat--egynél egy katasztrofális vereség is benne volt a pakliban -- még az én fejemben is megfordult ez a lehetőség --, de fantasztikus akarattal, remekül küzdve felzárkóztak, és csak egy gyengén sikerült átadáson múlott, hogy a horvátok ne váljanak még idegesebbekké és tanácstalanabbakká."

Mindazonáltal a 9--6-os vereség törvényszerű volt, ugyanis a Domino csak olyan helyzetekből kapott gólt, amelyekről előzetesen esett szó. "A Jug nem játszott olyan jól, olyan okosan, hogy ne lehetett volna sokkal szorosabb a meccs -- fejtegette Kovács. -- Elmondom, miről beszéltünk délután: Szmodlakával kapcsolatban ne okoskodjunk, fogjuk meg, ne lőjön gólt centerből, inkább állítsanak ki, mert úgy nehéz lépést tartani, hogy nekünk akciógólokra kell válaszolnunk emberelőnyből. Ehhez képest lőtt kettőt. Aztán figyeljünk, mert emberfórban gátlástalanul elrakják a rövid sarokra a labdát kapásszélről. Ehhez képest egyet blokkoltunk, utána viszont betettek hármat is. Végül vigyázzunk, mert zóna ellen Fatovic rendre egy éles passzból lő kapásból, azaz vagy az átadást gátoljuk meg, vagy a blokk legyen a helyén. A negyedik negyedben azzal úszott el minden esélyünk, amikor kétszer is így lőtt gólt. Arra építettünk ezen a mérkőzésen, hogy a védekezést ezen az alapon megoldjuk valahogy, aztán elöl megpróbálunk élni az adódó lehetőségekkel. Hogy ez mire lehet, lehetett volna elég? Őszinte leszek: nem úgy mentünk Dubrovnikba, hogy mindenáron nyerni akarunk. A realitás más, hiszen nem akármilyen csapatról van szó. Ugyan nem tettünk le a győzelemről, ám elsősorban egy szoros eredményt akartunk kicsikarni a csoportelsőség érdekében, elvégre egy-két gólos különbséget itthon még gond nélkül kiegyenlíthetünk, ennél nagyobbnál viszont már bravúrra van szükség."

A trénerből egy sóhaj tör elő, amikor a nyitányra terelődik a szó, amely sok mindent meghatározott: "Szmodlaka belőtte, Molnár Papesz mellérakta az elején centerből, ők kihasználták az első három emberelőnyt, nálunk négyből egy volt az arány -- nyilván ebből is következtek a későbbi hibák. Ennek ellenére azt mondom, kijavítható valamennyi, csak koncentrálni kell. Végig, egyenletesen magas színvonalon -- ez ezúttal nem volt igazán jellemző. Elöl sem, hiszen Jäger Gabi kétszer négy méterről lőhetett fórban: a horvátok ilyenkor egyszer sem hibáztak, neki egyik sem ment be. Aztán ott volt Papesz melléje, Bárány Attila kapufája centerből, meg a rossz passz, amit Gergőtől kapott: ez csak öt olyan kihagyott helyzet, ami ezen a szinten ajándék. Ami azért sem fért bele, mert Biros Peti ezúttal nem tudta a hátán vinni a csapatot, mint az előző három mérkőzésen, de ezért nem érheti szemrehányás, hiszen lehetetlenség folyamatosan magas színvonalon produkálni."

Ez igaz -- egy csapatot ugyanakkor épp az tesz klasszissá, hogy mindig akad egy ember (netán kettő), aki aznap beviszi a célba, miközben a többiek átlagos teljesítményt hoznak. A hét végén kiderült, a Domino még nem ért el ebbe a stádiumba -- európai mércével mérve. Persze, májusig bőven van idő. És példák tucatjai bizonyítják, mennyi igazság rejlik a mondásban: az nevet, aki a végén nevet.

***

Kiss: kis csontdarab

Amióta Kiss Gergő a Dominóhoz igazolt, meglehetősen törékenynek bizonyulnak végtagcsontjai. Lábfejét az idény elején kellett gipszbe tenni, most a mutatóujjával akadtak gondok. Szerencsére a baj ezúttal kisebb: a péntek esti edzésen a blokkoló kezét eltaláló labda ugyan lehasított egy aprócska csontdarabkát az ujjából, ám az orvosi szakvélemény szerint ettől még játszhat a BVSC elleni, hétközi kupanyolcaddöntőben, elvégre fájdalmait a keletkezett vérömleny okozta.

***

Noha a nemzetközi kupameccsek miatt a BVSC--Honvéd és a Vasas--UTE meccsek is hátravannak még (szerdán és csütörtökön csapnak össze a felek), a Magyar Vízilabda-szövetségben máris elkészítették a Magyar Kupa negyeddöntőinek sorsolását. Az első mérkőzéseket szombaton, a visszavágókat vasárnap rendezik, azaz rendkívül feszes a program. A negyeddöntők párosítása: FTC-VMAX--ZF Hungária Egri-VK, OSC-British Knights--KSI SE, Domino-BHSE vagy BVSC-Brendon--Kontavill-Szentesi VK, Vasas-Plaket vagy UTE-Taxi 2000--Neptun SC

Nemzeti Sport 2002.02.26.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK