FONTOS


 

Somossy József eltiltása ellen harcol a Vasas
Itt a piros, hol a piros

Óvni ugyan nem akar, ám valamiféle "beadványt" mindenképpen szerkeszt a Vasas-Plaket szakosztályvezetése a Domino-BHSE-vel vívott vasárnapi rangadót követően. Jóllehet az angyalföldieket az uszodában erősen foglalkoztatta, hogy a Hesz Máté kiállítása kapcsán elkövetett esetleges bírói műhiba miatt kérjék a meccs újrajátszását, végül úgy döntöttek, eltekintenek ettől a lehetőségtől. Ugyanakkor Méhes Jenő szakosztályvezető kérdésünkre kijelentette, mindenképpen szeretnének nyomot hagyni. "A szakosztály elnöksége keddi ülésén alakítja ki végleges álláspontját, azt viszont már most elárulhatom, Martin György elnök úrnak írásban szeretnénk felhívni a figyelmét bizonyos visszásságokra. Nekünk leginkább az fáj, hogy egy nyilvánvaló szöglet helyett a játékvezetők - a gólbíró jelzése ellenére - az ellenfélnek adták a labdát, amely ebből hat-hatos állásnál gólt ért el. Edzőnk, Somossy József azt próbálta a bírók tudomására hozni, hogy a labda egy védő kezéről pattant fölé, a gólbíró is a piros zászlót emelte fel, közben nem használt durva kifejezéseket, mégis piros lapot kapott. Semmi kirívó nem történt, olyan volt az egész, mintha azt reklamálta volna, hogy nem megy az óra. Tekintettel arra, hogy a szabályok szerint a kispadon ülők közül egyedül az edző kommunikálhat, senki más, még kevésbé érthető a kiállítása."

Méhes párhuzam gyanánt a KEK-döntő visszavágóját említette, amelyen egy hasonló szituáció során az olasz játékvezető kikérte a labdát, s bár a gólbíró szögletet jelzett, Petronilli mutatta, kidobás következik. "De megvárta, hogy a csapatok reagálhassanak a döntésre - szögezte le Méhes. - Az az igazság, hogy a nemzetközi mérkőzéseken sokkal következetesebbek, sokkal nagyobb empátiával bíráskodnak a játékvezetők. Az utolsó másodpercben bekapott gólnál Soma felrúgta a hirdetőtáblát éktelen dühében, erre Petronilli nemhogy piros lapot adott volna, de odament, és csendben visszatette a táblát a helyére, elvégre pontosan tudta, mi játszódik le egy ilyen pillanatban az edzőben. Jó volna, ha hasonlót érezhetnénk az itthoni uszodákban is."

A szakosztályvezető amúgy nem rejtette véka alá, hogy az elnöknek írandó beadványuktól hasonló eredményt remélnek, mint egy tavalyi esetben: "Akkor a BVSC-vel vívott elődöntő során Gerendás Gyuri piros lapját azért törölték, mert egy rossz játékvezetői döntésre hívta fel a figyelmet, mindenféle durváskodás nélkül. A helyzet kísértetiesen hasonló, most is a BVSC-vel játszunk a négy között: a precedensjog és a sportszerűség azt diktálná, hogy ebben az évben Somossy Józsi egymeccses eltiltását is semmisítsék meg.

CSG, Nemzeti Sport 2002.04.23.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK