FONTOS


 

A Vasashoz ment a levél

Még mindig van mit írni a Honvéd-Vasas bajnoki döntőt követő fegyelmi tárgyalásról... Az ügybe nemsokára talán a Magyar Posta is bekapcsolódik, legalábbis most a kiküldött értesítésekről folyik az egyre jobban terebélyesedő vita. Mindenesetre egyelőre megjósolhatatlan, hogy mikor lesz vége az ügynek.

Az MVLSZ főtitkára - miután sajnálattal közölte, szerdán lemerült telefonja miatt tényleg elérhetetlen volt - szólni kívánt. Jakab Zoltán elmondta: "Nem igazán értem, mi a probléma az elküldött határozatokkal. Való igaz, nem Somossy József lakására küldtem a fegyelmi bizottság határozatát, nem is kötelességem tudni lakhelyének címét. Viszont azt elmondanám, hogy minden érintettnek a klub címére küldtem a határozatot. Ezt át is vette mindenki, úgyhogy nem értem, mi ezzel a baj." Mint ismeretes, a Honvéd-Vasas bajnoki döntővel kapcsolatban szerdán foglalt állást a fellebbviteli bizottság, amelynek vezetője, Loványi Róbert közölte: bizonyos formai hibák miatt hatályon kívül helyezték az elsőfokú döntést, és új fegyelmit indítványoztak. Hogy erre mikor kerül sor? Bérczes Róbert, a fegyelmi grémium elnöke a váratlan döntés után egy őszi időpontot jelölt meg, ám Jakab Zoltán hozzátette: "A szövetség a maga módján mindent megtesz, hogy minél hamarabb üljön össze a fegyelmi bizottság, hiszen a magyar vízilabda érdeke, hogy mihamarabb lezárjuk ezt az ügyet. Már elmondtuk, hogy az elnökség is tárgyalni fog ezzel kapcsolatban, így igencsak váratlanul ért bennünket a szerdai döntés."

Nemzeti Sport 2002.06.21.

Verekedés után: új eljárást kér a másodfokú testület
Vissza a feladóhoz

Hatályon kívül helyezte a súlyosan elmarasztaló elsőfokú ítéletet, és új eljárás lefolytatását rendelte el az úgynevezett másodfokú fegyelmi bizottság a május 19-i Honvéd-Vasas bajnoki döntő ügyében. Mint köztudomású: a finálé ötödik találkozóján tömegverekedés tört ki a vízben, és az elsőfokú ítélőtestület az angyalföldi Hesz Mátét és Varga II Zsoltot 2003. június 30-ig, Varga Tamást és Mátyás Zoltánt 2003. december 31-ig, Méhes Jenő szakosztály-igazgatót 2002. december 31-ig, Somossy József edzőt 2003. június 30-ig eltiltotta; a Honvéd vízilabdázója, Szívós Márton négy mérkőzésre szóló büntetésben részesült.

Loványi Róbert, a másodfokon eljáró grémium vezetője - miként azt az MTI írja - a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában így indokolt: "Formai hibákat véltünk felfedezni... Volt például olyan érintett, aki joggal sérelmezte, hogy nem kapott szabályszerűen határozatot. Nem tudtuk határozottan eldönteni, hogy honnan indult a verekedés... Éppen ezért indítványozzuk a fegyelmi bizottság teljes körű vizsgálódását."

Bérczes Róbert - aki az elsőfokú bizottság első embere - az "ismétlésről" hozott döntésre reflektálva azt mondta: az általa irányított testületet családos emberek alkotják, s őket legközelebb az ősszel tudja összehívni.

Jakab Zoltán, a szövetség főtitkára azzal egészítette ki az információt, hogy Somossy azért nem kapta meg az elsőfokú határozatot, mert azt nem a lakására, hanem a klubhoz küldték. Egyébként bízik abban, hogy sikerül az ősznél hamarabb sort keríteni az újabb elsőfokú tárgyalásra. Hogy leghamarabb mikor zárulhat le az ügy, azzal kapcsolatban Jakab nem kívánt jóslásokba bocsátkozni.

Népszabadság 2002.06.21.

Vízilabdás visszaszámlálás:másodfokról első fok

A Honvéd-Vasas férfi vízilabda-bajnoki döntő május 19-i, ötödik mérkőzése nemcsak a sportág, hanem a teljes sportélet őszinte felháborodását vívta ki. Az elszabadult indulatok olyan tömegverekedésbe torkolltak, ami a még keménységéről ismert vízilabdától is teljes mértékben idegen. A szövetség fegyelmi bizottságának első fokon hozott szigorú - bizonyos érintettek esetében az egyéves eltiltást is meghaladó - ítéleteit is jogosnak érezte a közvélemény.

Ám tegnap kiderült, hogy ami a hétköznapi életben jogos, az nem feltétlenül jogszerű. A másodfokú fegyelmi bizottság eljárási hibák miatt ugyanis hatályon kívül helyezte a súlyosan elmarasztaló elsőfokú ítéletet és új eljárás lefolytatását rendelte el. Hogy miért, az már-már tragikomikus. Loványi Róbert, a másodfokon eljáró testület vezetője a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában így indokolt: Formai hibákat véltünk felfedezni. Volt például olyan érintett, aki joggal sérelmezte, hogy nem kapott szabályszerűen határozatot. Nem tudtuk határozottan eldönteni, hogy honnan indult a verekedés. Éppen ezért indítványozzuk a fegyelmi bizottság teljes körű vizsgálódását.

Ez eddig még úgy-ahogy rendben van. A folytatás azonban az ügy komolyságához képest röhejes. Bérczes Róbert, akihez most első fokra visszakerült az ügy, azt mondta, hogy az általa vezetett elsőfokú fegyelmi testületet családos emberek alkotják, s őket legközelebb ősszel tudja összehívni.

Jakab Zoltán, a szövetség főtitkára azzal egészítette ki az információt, hogy Somossy József, a Vasas edzője azért nem kapta meg az elsőfokú határozatot, mert azt nem a lakására, hanem a klubhoz küldték. Egyébként bízik abban, hogy sikerül ősznél hamarabb sort keríteni az újabb elsőfokú tárgyalásra. Hogy leghamarabb mikor zárulhat le az ügy, azzal kapcsolatban nem kívánt jóslásokba bocsátkozni.

Kemény Dénes szövetségi kapitány a következőképpen kommentálta az ügy fejleményét:

- Számomra az lenne a legjobb, ha minél hamarabb döntés születne a fegyelmi ügyben, mert akkor kiderülne, hogy jövőre kikre számíthatok a válogatottban.

Kemény egyébként a jövő szombati moszkvai Világliga-premierre készülő, betegségtől tizedelt keretébe nem szándékozik új játékosokat meghívni:

- Csütörtök délelőtt tízen vettek részt az edzésen, s bármennyire is nehéz helyzetbe hozott minket a betegséghullám, bízom abban, hogy a további tizenegy pólósból háromra biztosan számíthatok a jövő héten. Optimális esetben hétfőn már valamennyi játékosom ott lehet a tréningen.

Népszava 2002.06.21.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  
  Honvéd-Vasas 05.19

  
  Vasas-Honvéd 05.18

  
  Honvéd-Vasas 05.16

  
  Vasas-Honvéd 05.14

 
LINKEK