FONTOS


 

A férfi juniorcsapat Németországban lett első
Az első tornát megnyerte Godova Gábor együttese

Tornagyőztesként tért haza Németországból a magyar férfi juniorválogatott. Godova Gábor csapata a krefeldi hatos tornán győzte le öt ellenfelét, ráadásul úgy, hogy csak az egyik mecscsen kellett igazán megizzadnia. A hazaiak, a hollandok, a franciák és a szlovénok sem jelentettek különösebb akadályt, mindössze a horvátok tudták megszorítani a tavalyi ifjúsági Európa-bajnok gárdára épülő együttest.
"Arra voltam kíváncsi, hol is tartunk" - magyarázta a győztes hadvezér. A "Na, és hol?" kérdésre aztán így válaszolt Godova Gábor: "Az elején ...  Voltak ugyan biztató jelek, olyanok, amelyekre támaszkodva később sikeresek lehetünk, ám sajnos gyermeteg hibák is előfordultak. Szóval egyelőre még felemás a kép, ám azon vagyunk, hogy hamarosan csak a pozitívumok köszönjenek vissza a vízben. Dolgozunk tovább, és várjuk a gyulai tornát, amely embert próbáló feladatnak ígérkezik, lévén a legnagyobb riválisok is eljönnek hazánkba."

A fiatalok szakvezetője (akinek munkáját a BVSC másodedzője, Derekas Szilárd segíti) által említett alföldi viadal csütörtökön kezdődik és vasárnapig tart majd. Varga Dánielék megmérkőznek az olaszok, a németek, a spanyolok, a horvátok és a jugoszlávok legjobbjaival, azaz az éveken át Szegeden rendezett, idén Gyulára költözött Ritek-kupa igazi felmérő lesz az Európa-bajnokságra (a kontinensviadalt augusztus 3-tól 10-ig Bariban rendezik) készülő játékosoknak. A juniorok legfőbb versenye előtt Athénban végzi majd a csapat az utolsó simításokat.

AZ, Nemzeti Sport 2002.07.09.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK