FONTOS


 

Előre, hogy nyolcból nyolcat mondhassunk
Ezúttal az oroszok jönnek


Nem szóltak semmit. Egykedvűen nézték, amint a magyar válogatott szép lassan megtöri a horvátok ellenállását. Jerisov és társai, azaz az orosz válogatott már vasárnap délelőtt hazánkba érkezett, a helyszínen nézte végig a mieink soros, Horvátország elleni Világliga-derbijét. Talán belegondoltak a játékosok, rájuk is ez vár - noha az Egyesült Államok elleni sikerek után egyesek odáig merészkedtek, hogy kijelentették: "Az egyik meccset megcsípjük Budapesten." Vasárnap este azonban csendesebbek voltak ...
Naná, elvégre ők is láthatták: egyre jobb Kemény Dénes csapata. A győzelmi recept ugyan mit sem változott (az első két negyed után indult a gázolás), ami miatt a szövetségi kapitány kicsit óvatosabb, a statisztikai mutatók azonban sok mindent elárulnak.


Molnár Tamást (balra) általában szorongatják, ám klasszisunk rendre elbánik őrzőjével

A legtöbb gólt a mieink szerezték a Világligában (pedig a B-csoportban nincs olyan pofozógép, mint az "A" jelű kvartettben Brazília ... ), egy meccsen szintén Kásásék vágták a legtöbbet (pénteken a horvátoknak lőtt tizenhat a csúcs), és a góllövőlista élmezőnyében is pólósaink viszik a prímet. Egy szó mint száz, remek passzban vannak a fiúk, láthatóan élvezik a játékot, csodálatos pillanatokat szereznek a szurkolóknak. Magyarán kedden és szerdán, az oroszok ellen is érdemes a Hajós Alfréd sportuszodába kilátogatni (a 16 órás kezdés ugyan nem a legszerencsésebb, de remélhetőleg így is szépszámú szurkolótábora lesz a gárdának), ahol világszínvonalú produkciót láthat a nagyérdemű. Moszkvában mindkétszer csapatunk volt a jobb, azaz megvan rá az esély, hogy pár nap múlva elmondhassuk: nyolcból nyolc. Nem mintha a hatból hat olyan rosszul hangozna ...

Benedek beérte Azevedót

Nemcsak a tabella, de a góllövőlista állása is jól fest a Világligában: a csoportmérkőzések félidejében három magyart találni az első négyben. A mostani hétvégén szerzett öt találatával Benedek Tibor beérte az amerikaiak gólfelelősét, Tony Azevedót, utóbbi még a legelső meccsen, a horvátoknak lőtt hetesével alapozta meg pozícióját.
A VL-góllövőlista élcsoportja: 1-2. Benedek Tibor, Tony Azevedo (amerikai) 18-18 gól, 3. Kásás Tamás 15, 4. Kiss Gergely 14, 5. Felipe Perrone (brazil) 13

Nemzeti Sport 2002.07.16.

Minden lapjuk nyerő
A sikerkapitány két-három amerikait átvenne csapatába

Lassan a görög-országi Patraszra, a négyes döntőre gondolhat Kemény Dénes. A vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya - és csapata - ritka jó sorozatot tudhat maga mögött, a Világligában hat mérkőzésből hatszor győztek a mieink.

Ma négy órától a Margitszigeten ismét az oroszokkal játszanak a mieink. Azokkal, akiket korábban Moszkvában kétszer is megvert a Kemény-csapat.

- Mindig a soros találkozó a legnehezebb - válaszolja az esélyeket firtató kérdésre Kemény Dénes. - Elvileg már hat győzelmünk is elég a négyes döntőhöz, de jobb, ha hetedszer is nyerünk.

Ilyet még nem látott, ez a válogatott állandóan nyerni akar. Lazításról szó sincs a folytatásban, ha a további meccseken is ilyen jól megy, megengedheti magának azt a luxust, hogy még több fiatalt próbáljon ki. Egyetlen riválissal nem találkoztak még a B csoportban, az Egyesült Államok válogatottjával.


Arra van Patrasz

- A horvátok voltak olyan kedvesek, és hoztak egy videokazettát, ők már játszottak az amerikaiak ellen. Nem rossz a csapatuk, két-három pólóst szívesen átvennék a csapatomba. Persze csak akkor, ha majd őket is megverjük a Margitszigeten...

Igaz, az amerikaiak legalább tucatnyi magyar pólóst fogadnának szívesen. A Világligában mutatott teljesítményük több, mint figyelemreméltó. Minden csapatba beférne néhány magyar játékos.

szabó, A színes Sport 2002.07.16.

Férfi válogatott
Női válogatott
Vízilabda Világliga 2002
VÍZILABDA

KÉPEK

  
  Világliga 2002.07.16-19

  
  Világliga 2002.07.14

  
  Világliga 2002.07.12

 
LINKEK