FONTOS


 

Férfi junior Európa-bajnokság, Bari
Csoportgyőztes magyarok


Mi tagadás, impozáns a látvány. Takaros kis fedett uszoda (ebben melegítenek a fiúk), egy nyitott aréna (a meccsek helyszíne), mindezek körül műugrótornyok, továbbá napozó-, hűsítő medence. Az utóbbiban az európai szövetség nagyurai múlatják idejüket, hiába no, ami jó, az jó. Drága jó ismerős bírónk, Mr. Kratochvil éppen akkor csobbant a vízbe, midőn Létay Krisztián második bombagólját ragasztotta az orosz kapuba. Sokan irigykedtek ugyan a szlovákra, ám a magyar válogatott első félidei produkciója elviselhetőbbé tette a perzselő, forró napsugarakat.

Legfeljebb a rivális játékosainak főhetett a fejük, elvégre az istenért sem tudtak túljárni az előttük tornyosuló, Nagy Viktor irányította védelmi falon - első hat fórjukat egytől egyig parlagon hagyták. Így vált a csoportrangadó lélekemelő edzőmeccsé, ahol Varga Dániel mesterien vezette csapatát, az említett Létay sorra lődözte góljait ("Jó passzokat kaptam, elsősorban Danitól, ami nem csoda, hiszen éveken át nap mint nap együtt játszottunk" - mosolygott az újpesti balkezes a lefújás után egy jeges zacskó szájához szorítása közepette), Nagy Viktor pedig ziccereket hárított. De nem lehet kétséges, mindenki megtette a magáét, a tavaly ifi Eb-t nyert gárda ezúttal is igazi csapatként operált.

Ugyan leült kicsit a társaság 7-1 után, ám Godova Gábor érezvén ezt, rögvest hangosabb figurára váltott. És lőn az eredménye: az ejtőző tisztségviselők kíváncsiságát is sikerült kiváltania Varga Daninak, miután a rá jellemző csuklóból ellőtt (ellőtt? inkább elpasszolt ... ) labdát látván hördült fel a publikum. A felső sarkos találat végképp demoralizálta az oroszokat, akik a négy közé jutásért zajló versenyben a jugoszlávoktól kikapó spanyolokkal együtt lépéshátrányba kerültek a mieinkkel szemben. Kedden szünnap következik (holmi napozásról ekkor sem lesz szó, ezt inkább meghagyják a pólósok Kratochviléknek), majd a spanyolok és a jugoszlávok ellen szállnak vízbe Szabó Nándorék.
Látván őket, higgyék el: ez a 10-5 még csak a kezdet volt ...

Mestermérleg

Godova Gábor: - Elégedett vagyok. Volt ugyan egy kis hullámvölgy, ám öszszességében megfeleltünk a várakozásnak. Dolgozunk tovább, és megpróbálunk mindig nyerni.
Vlagyimir Fomenko: - El kell, hogy ismerjem, sokkal jobbak voltak a magyarok.

AZ, Nemzeti Sport 2002.08.06.

Az utolsó móka

Bari. Amint várható volt, második mérkőzésén is könnyed, mondhatni, megmosolyogtató győzelmet aratott a magyar férfi juniorválogatott az Európa-bajnokságon. Godova Gábor csapata a belgák után a grúzokat intézte el - méghozzá húszgólnyi különbséggel ... Hogy kinek jók ezek a meccsek, kérdéses, mindenesetre nincs most már sok idő ezen meditálni, elvégre hétfőn "megkezdődik" a mieink számára is az "igazi" kontinensviadal, Nagy Viktorék ugyanis az oroszok ellen szállnak vízbe.

Férfi junior Európa-bajnokság, Bari
1. forduló nem közölt erdményei. A-csoport: Németország-Szlovákia 6-3. B-csoport: Olaszország-Horvátország 4-6. 2. forduló. A-csoport: Görögország-Németország 10-8. B-csoport: Horvátország-Lengyelország 15-2. C-csoport: Magyarország-Grúzia 23-3. D-csoport: Jugoszlávia-Spanyolország 11-7

AZ, Nemzeti Sport 2002.08.05.

Férfi válogatott
Női válogatott
Vízilabda Világliga 2002
VÍZILABDA

KÉPEK

  
  Világliga 2002.07.16-19

  
  Világliga 2002.07.14

  
  Világliga 2002.07.12

 
LINKEK