FONTOS


 

A fegyelmi bizottság csupán Méhes Jenő büntetését mérsékelte
Érvényben a súlyos eltiltások


A helyszín ezúttal a Hotel Aquincum, a téma ellenben változatlan: bajnoki döntő, még májusból. Fegyelmi eljárás, elsőfokú tárgyalás, nem először, talán utoljára. Bár, meglehet, mert itt minden biz megtörténhet, a másodfokú grémium, a Loványi Róbert vezette fellebbviteli bizottság újra "visszadobja" a papírokat ...


Most akkor hogyan tovább? - az angyalföldiek bizonyosan fellebbezni fognak
Majdnem négy hónapja fejeződött be méltatlan körülmények közepette a bajnokság, május 19-én, a finálé ötödik, mindent eldöntő meccsén fújták le idő előtt a játékvezetők a Honvéd-Vasas derbit. Akkor, a botrány után mihamarabbi kivizsgálást ígértek. Ehhez képest ott tartunk, ahol akkor tartottunk, azaz sehol ...
A harmadik fegyelmi ülésen (az elsőn született ítéleteket helyezték ugyebár hatályon kívül, a másodikon pedig az érintettek közül ki válogatott találkozót vívott, ki nyári szabadságát töltötte ... ) a megszokott arcok, játékosok, ügyvédek, edző, szakosztályvezetők mellett tanúként a két sérülést szenvedő Honvéd-vízilabdázó, Kiss Gergely és Sugár Sándor is jelen, valamint megfigyelőként a sportág élő legendája, Gyarmati Dezső, továbbá a szövetség főtitkára, Jakab Zoltán. Talán tényleg dűlőre jutnak végre. Ez már csak azért is üdvözítő lenne, mert tudvalévő, a szövetség első embere jó néhányszor hangsúlyozta, mindenképpen az elnökség, azaz a harmadfok hozza meg a végső (?) ítéletet.
Bérczes doktor nyitóbeszédében újra kiemeli, nem büntető-, hanem sportfegyelmi eljárást folytatnak - előbbit a rendőrség végzi. És ha már szóba került ez a szerv, a fegyelmi bizottság elnöke tudatja, a X. kerületi rendőr-főkapitányságtól kapott igazságügyi orvos szakértői vélemény egyértelműen megállapítja, Kiss Gergely a Vasas játékosainak ütése nyomán nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Ez a papiros azt is tartalmazza, hogy megállapítást nyert, Mátyás Zoltán nem okozhatta a sérülést, ellenben hogy a verekedésben részt vevő másik három angyalföldi, azaz Hesz Máté, Varga Tamás és Varga Zsolt közül kinek az ütése törte el a sértett arccsontját, nem lehet tudni.
Az első szó Somossy Józsefé. A Vasas edzője szerint a csaknem négy hónapja tartó eljárás ugyan nem kellemes, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy lassan ki lehessen boncolni, mi történt. A vizsgált verekedést megelőző másodperceket említi, majd egy az életből vett példával statuálja, a kiváltó okok sem elhanyagolható tényezők.
"2002. május 19. A verekedés kirobbanásának első pillanatai".
Ez a felcíme annak az A3-as papírnak, amelyen tizenegy, a tévéfelvételekből kikockázott fotó található, amelynek sokszorosított példányaiból majd mindenkinek ad egyet a tréner, aki ebből is bizonyítottnak véli, nem játékosai kezdték a verekedést. A piros-kék oldal egységesen bólogat, a vele szemben ülő Honvéd stáb fele mosolyog, fele a fejét rázza. Soha nem fognak egyetérteni a témában ...
Varga Tamás, Hesz Máté és Mátyás Zoltán továbbra sem kíván szólni - érdekeiket az ügyvédek képviselik -, így Kiss Gergőn a sor. Az első számú tanún. Az olimpiai bajnok megfontoltan idézi fel az eseményeket: "Miután láttam, hogy Tamás csapattársamat, Kovács Olivért pofozza, ösztönösen odaúsztam, hogy ne legyen verekedés. Ütési, verekedési szándék nélkül mentem. Lenyomtam Tamást a víz alá, ezt követően kaptam az ütéssorozatot, amelyet Hesz Máté kezdett el, majd a másik három játékos folytatott."
A beszéd után Mátyás Zoltán ügyvédje lepi meg kérdésével a balkezest és még elég sok jelenlévőt a teremben: "Belecsapott-e Mátyás Zoltán szemébe? "Kiss némi megdöbbenés után a "szándékosan biztosan nem" választ adja, de látszik rajta, abszolúte nem emlékszik efféle cselekedetre. A jogi képviselő kéri a válasz szó szerinti beírását a jegyzőkönyvbe, majd megkérdi, hogy az orvosi látleletet megkapta-e. Mert az is van. Jelentjük, megkapta.
A másik tanú, Sugár Sándor, aki az ominózus meccsen az utolsót kapta. Ô is feleleveníti azokat a másodperceket, amikor is szerinte szándékosan rúgta meg nem szándékos sérülést okozva a víz alatt az egykori csapattárs, Varga Zsolt. Aki Méhes Jenővel együtt határozottan kijelenti: a rúgás sem volt szándékos.
Meccsek, gólok, igazolások helyett ügyvéd, látlelet, ütés, rúgás, rendőrség, pro és kontra, írtuk már, de nem lehet elégszer említeni, elkeserítő az egész.
Szerencsére ezúttal beérik két óra tanácskozással a felek: szóba kerül még az éremosztás, Kiss BL-játéka (a kérdésre, miszerint a nyolc napon túl gyógyuló sérülés után hogyan szerepelt a Szigeten öt nap múlva, elébb egy humoros "Jól!", majd egy komoly"Saját felelősségemre védőeszközzel játszottam" válasz érkezik), Méhes Jenő szerepe.
Negyed öt tájékán az ítélet is megszületik, amely - mint ahogy Bérczes Róbert előzetesen megjósolta - nem változott sokat. Szívós négy meccsre, Varga Zs., Hesz tizenhárom hónapra, Varga T., Mátyás másfél évre szóló eltiltást kapott, Somossy egy esztendeig nem ülhet padra. A pénzbüntetés is a régi (összesen 450 ezer forint), csupán a verekedés pillanataiban egy tévéoperatőrrel foglalatoskodó Méhes Jenő első ízben meghirdetett büntetését mérsékelték ez év szeptember 30-ig.
"Hárman, Varga Tamás, Mátyás Zoltán és Hesz Máté nem tett vallomást, többek között ezért sem merült fel semmi újdonság, ami miatt változtatnunk kellett volna korábbi döntésünkön, miután másodfokról viszszakerült újra hozzánk az ügy" - kommentálja határozatukat a bizottsági elnök, hozzátéve: "Az ítélet nem jogerős, a tárgyaláson jelen lévő ügyvédek jelezték, hogy fellebbezni fognak, erre tizenöt napjuk van."
Szeptember 28-án indul a bajnokság - a gyors folytatás tehát felettébb időszerű volna.

AZ, Nemzeti Sport 2002.09.14.

Maradt a pólósok büntetése

A történtek után 118 nappal másodszor is megszületett az elsőfokú fegyelmi ítélet a május 19-én verekedés miatt félbeszakadt Honvéd-Vasas vízilabdabajnoki döntővel kapcsolatban: egy büntetést kivéve minden maradt a "régiben".

Dr. Bérczes Róbert, a testület elnöke arról tájékoztatott, hogy ugyanúgy, mint május 27-én, amikor először döntöttek, most is az alábbi büntetési tételeket állapították meg: a Vasas játékosai közül Hesz Máté és Varga II Zsolt eltiltása 2003. június 30-ig, Varga Tamásé és Mátyás Zoltáné 2003. december 31-ig érvényes, Somossy József, az angyalföldiek edzője 2003. június 30-ig nem végezhet semminemű sporttevékenységet. A Honvéd egyetlen, fegyelmi elé állított pólósa, Szívós Márton négy mérkőzésen nem játszhat.

Egyedül a Vasas szakosztályigazgatójának, Méhes Jenőnek enyhítették a büntetését, miután bizonyítást nyert, hogy a tömegverekedés kirobbanásakor el volt foglalva: egy tévés operatőrt igyekezett "elhessegetni" a kispad közeléből. Így ő gyakorlatilag már majdnem mindenen túl van, mert - szemben a korábbi, az év végéig szóló eltiltással - október 1-től újra dolgozhat.

"Hárman, Varga Tamás, Mátyás Zoltán és Hesz Máté nem tett vallomást, többek között ezért sem merült fel semmi újdonság, ami miatt változtatnunk kellett volna korábbi döntésünkön, miután a másodfokról visszakerült újra hozzánk az ügy" - kommentálta határozatukat a bizottsági elnök, hozzátéve: "Az ítélet nem jogerős, a tárgyaláson jelenlévő ügyvédek jelezték, hogy fellebbezni fognak, erre 15 napjuk van."

[origo] 2002.09.14.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK