FONTOS


 

Bárány Attilába visszatért a római vírus
A Biros-rúgás tanulsága: miért járjon három meccs?

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: CSG, Nemzeti Sport 2002.10.19
--------------------------------------------------------------------------------

Szinte napra pontosan négy hónappal ezelőtt, június közepén végzett igen emlékezetes tarolást a streptococus nevű baktérium a magyar férfiválogatott soraiban a római felkészülési tornán. Akkor Bárány Attila az elsők között dőlt ágynak, s egyike volt azoknak, akik a legtöbbet szenvedtek a viadaltól visszalépő együttes tagjai közül.


Dilemma Biros Péter ürügyén: az ütőkre kitalált szabály érvényes-e rúgás esetén?
Nos, a Domino-BHSE centere a héten kénytelen újraélni a kínokat: jelenleg is kórházban fekszik, ugyanolyan tünetekkel. Biztosat persze csak a laborvizsgálatok befejezését követően lehet mondani, az viszont tény, csütörtök reggel negyvenfokos lázzal átkínlódott éjszakát követően szállították be, fájó torokkal, teljesen legyengülten. A Fradi elleni rangadót megelőzően is betegeskedő válogatott pólós elmondta, "a meccset követően jól éreztem magam, a hét elején szintén, teljesen hirtelen tört rám a láz."
Ezek után legalábbis izgalmas napok elébe néz a bajnokcsapat, elvégre ez a rendkívül erős, és a baktériumok randa világában a leginkább fertőzőképesnek számító mikroorganizmus egyszer már "végigszántott" egy majd' komplett együttest, azaz nagy kérdés, lappang-e még valakiben a baci a Kőér utcában játszók közül?
Amúgy más miatt is húzzák a szájuk szélét arrafelé: Kovács István, a Domino mestere például néhány ob I-es edzőkollégájával, így a BVSC-t irányító Gerendás Györggyel egyetemben arra szeretné kérni a játékvezetőket és az érintett bizottságokat, vizsgálják meg, mely végleges kiállítások érnek három mérkőzéses eltiltást. Az ürügy egyértelmű: múlt szombaton Biros Pétert cserével kiküldték a Népligetben, mi-után visszarúgott az őt egy pillanatra megfogó ferencvárosi kapusnak, Pelle Balázsnak, amiért is az olimpiai bajnok pólóssal szemben automatikusan életbe léptették a új szabályt, azaz ki kell hagynia három bajnokit (plusz az idény hátralévő részében fenyegetettségben élhet: ha még egyszer kiállítanák hasonló módon, automatikusan hat partiról száműznék).
"Mielőtt bárki morogni kezdene, gyorsan leszögezem: egy pillanatig sincs szó arról, hogy csökkentetni szeretnénk Peti büntetését - közölte Kovács. - Neki amúgy is elég sokba került az incidens, hiszen a szerződések komolyan szankcionálják, ha valaki önhibájából hagy ki egy mérkőzést. Játékosainknak a fizetésük egy bizonyos százalékától kell elbúcsúzniuk, Petinél pedig a szorzó háromszoros az új szabály miatt. Ugyanakkor utóbbival kapcsolatban szeretnénk értelmezést kérni az illetékesektől, hiszen amikor az edzőbizottság megtette az erre vonatkozó javaslatot, a szándékos ütéseket kívántuk elsősorban kiiktatni a játékból. Természetesen a szándékos rúgás is büntetendő, de ne feledjük, rúgni sokféleképpen lehet. Vízilabdában a megfogott játékos mindig is visszarúgott, amiért, ha úgy adódik, természetesen ki lehet állítani, akár cserével is, ám kétséges, hogy ezért ugyanakkora büntetésnek kell-e járnia, mint előre megfontolt ütésért."
A versenykiírásban egyébként az szerepel, hogy a vízilabda-szabálykönyv 21.8 és 21.10-es szabálypontjában leírtak elkövetéséért jár az automatikus büntetés. E két pont a szándékos ütést és rúgást, valamint a brutalitást írja le - előbbi így szól: "Kiállítási hibának minősül ... szándékosan megrúgni, megütni az ellenfelet, vagy ezen szándékkal aránytalan mozdulatot tenni."
Tény, sok Biroséhoz hasonló mozdulatot láttunk az elmúlt hónapokban, a nemzetközi színtéren is állítottak ki játékosokat úgy, hogy még a labda is náluk volt - a cserés büntetéssel kétségtelenül kevésszer éltek a játékvezetők (talán egyszer sem). Viszont az is érezhető: manapság idehaza kissé ideges a hangulat, azaz joggal gondolhatják úgy a bírók, csírájában kell elfojtani a keménykedést, azt ugyanis tudjuk, hova vezethet a túlzott engedékenység. Biros esetére pedig talán érvényes az ősrégi mondás: ahol fát vágnak, hull a forgács is.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  

 
LINKEK