FONTOS


 

Világliga döntő pólósaink nélkül

Világversenyt pótló, könnyed nyári, a játékosoknak felkészülési, a nézőknek szórakozási programként indult a vízilabda Világliga, aztán a hét végi patraszi döntőben a sportág egyik legnagyobb botrányaként végződött. A versenybíróság ugyanis megsemmisítve a szombati, magyar győzelemmel végződött Magyarország-Oroszország találkozó eredményét vasárnapra az újabb magyar-orosz helyett spanyol-orosz finálét írt ki.

Ahhoz, hogy pontosan megértsük, mi is történt, haladjunk szépen sorjában. Péntek estére egyértelművé vált, hogy a belviszálya miatt a B válogatottjával induló Görögország házigazdaként szégyenszemre csak a pofozógép szerepet tölti be, azaz a döntőbe jutó két hely sorsa Magyarország, Oroszország és Spanyolország között dől el. Szombaton magyar-orosz és tulajdonképpen tét nélkül spanyol-görög meccs volt műsoron. Meglehetősen kacifántos volt a helyzet, hiszen korábban a mieink egy góllal kikaptak a spanyoloktól, az oroszok ugyancsak eggyel megverték őket, azaz könnyen előálhatott a körbeverés, amely esetben ráadásul a versenykiírás szerint a negyedik görögök eredményét nem is vették figyelembe.

S láss csodát, a mieink pontosan egy góllal verték meg az oroszokat, ami után mindháromnak csapatnak "plusz-mínusz nulla" lett a gólkülönbsége. Mellettünk mégis, legalábbis úgy hittük, az oroszok jutottak a döntőbe. Benedekék ugyanis, mit ad Isten, 11-11-es rendes játékidő után a - szokatlan szabály értelmében öt méterről elvégzett - büntetőkkel 3-2-re, összességében pedig 14-13-ra nyertek. Így mindent egybevetve két-két győzelem és egy-egy vereség mellett Magyarországnak és Oroszországnak 22-22, Spanyolországnak pedig 21-21 lett a gólkülönbsége. Mivel nincs rá bizonyíték, ne is firtassuk, hogyan alakult ki a magyar-orosz meccs végeredménye, elégedjünk meg a ténnyel: több lőtt góllal elvileg ez a két együttes jutott be a vasárnapi fináléba.

Elvileg igen, gyakorlatilag azonban nem. A Nemzetközi Úszó Szövetség vezérkara ugyanis precedenst teremtve komolytalan játék miatt megsemmisítette a szombati magyar-orosz 14-13-as eredményét, s ennek következtében vasárnap este a döntőben spanyol-orosz összecsapásra került sor, a magyar válogatott pedig csak a 3. helyért játszhatott a görögökkel. A súlyosan elmarasztaló döntés vasárnap délre született meg, első lépésként a két közreműködő bíró, valamint a lelátón helyet foglaló másik két semleges játékvezető foglalta írásba véleményét a meccsről. Ezt követően a Világliga menedzsmentje javaslatot tett a Nemzetközi Úszó Szövetség végrehajtó bizottságának (szombaton este érkezett Patraszba Moustafa Larfoui elnök is...): 0-5-tel igazolják az eredményt mindkét csapatnak. Így is történt, ezért alakulhatott ki a spanyol-orosz döntő, tekintettel a korábban játszott spanyol-magyar és az orosz-spanyol egyformán 9-8-as eredményére. Ráadásul a két vétkes a pénzdíjának (100, 70, illetve 50 ezer dollár jár az első három helyezettnek) csak a felét kapja majd.

A rendkívül súlyos döntés hátteréből azért ne felejtsük, hogy Magyarország az olimpiai cím védője - bár sántít az összehasonlítás, de azt hisszük, labdarúgásban a világbajnok brazilokkal hasonló büntetést aligha lehetne megetetni. Így nagyon is érthető a magyar vezérkar felháborodása.

- Az első, azt hiszem, teljesen jogos és logikus felvetésünk az volt, hogy azonnal csomagoljunk és menjünk haza! - fogalmazta meg saját és játékosai véleményét Kemény Dénes szövetségi kapitány. - Aztán győzött még ebben a nehéz helyzetben is a józan ész, nem lépünk vissza, játszunk a bronzmeccsen a görögökkel, mert ha nem ezt tesszük, további büntetésre számíthatunk. Akár még az olimpiai részvételünk is veszélybe kerülhetne! Egyébként azt hiszem, beláthatatlan következményei lesznek a jövőben ennek az elhamarkodott döntésnek. Mi mindenesetre három hét múlva a belgrádi Világ Kupán, ahol címvédőként szállunk vízbe, a medencében teszünk majd meg mindent annak bizonyítására, hogy változatlanul a sportág legjobbjai vagyunk.

Martin György, a magyar szövetség elnöke a példátlanul súlyos büntetésre hivatalos beadvánnyal reagált a Nemzetközi Úszó Szövetség felé, amelyben jelezte: mind az elmarasztaló véleményüket megfogalmazó bírók, mind pedig a döntéshozók ellen valamennyi lehetséges fórumon - ha úgy alakul, akkor bíróságon is - vizsgálatot fognak kezdeményezni.

Salamon Ferenc, a sportág elismert nemzetközi diplomatája, aki 2000-ig meghatározó tagja volt a Nemzetközi Úszó Szövetség vízilabda bizottságának, így nyilatkozott:

- Ilyesmire a vízilabdázás történetében még nem volt példa! Megegyezéses eredményt, magyarul bundát természetesen nem lehet semmilyen körülmények között sem bizonyítani, de ha a gyanú fennáll, akkor az arra hivatott hivatalos testületnek és személyeknek van lehetőségük annak alapján eljárást indítani, és ha szükségesnek látják, büntetni.

Hangsúlyozzuk: eljárást indítani, nem pedig erőből, hirtelen büntetni. Persze az már megint más kérdés, hogy Salamon szerint is a jövőben legfeljebb vitatkozni lehet ezen a döntésen, visszavonni aligha. Az pedig már tényleg csakis a sportdiplomácia nevet viselő, sokszor nehezen értelmezhető fogalom tárgykörébe tartozik, hogy Salamon kijelentette: amennyiben ő, régi FINA-beosztásában jelen van a Világliga-döntőn, akkor ez biztosan nem fordulhatott volna elő.

Ezek után már tényleg csupán a tényszerűség kedvéért közöljük, hogy a harmadik helyért a magyar válogatott 13-6-ra nyert Görögország ellen. A döntő első kiadásunk zárása után ért véget.

Népszava 2002.08.04.

Férfi válogatott
Női válogatott
Vízilabda Világliga 2002
VÍZILABDA

KÉPEK

  
  Világliga 2002.07.16-19

  
  Világliga 2002.07.14

  
  Világliga 2002.07.12

 
LINKEK