FONTOS


 

Ellentmondásosan debütált a vízilabda-Világliga

Az első alkalommal megrendezett vízilabda-Világliga alapvetően ellentmondásos megítélését a legjobban azzal lehet illusztrálni, hogy az az orosz válogatott nyerte, amelyiket a végül csak harmadik helyezett magyarok öt hét alatt ötször vertek meg.

A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) az utóbbi években igyekszik kísérleteket tenni arra, hogy a világméretekben meglehetősen periferikus sportágnak számító pólót népszerűsítse. Már tavaly szándékában állt bevezetni a Világligát, de aztán a premier még egy évet váratott magára. A mezőny szokatlan módon meghívás alapján verbuválódott, így lehetett induló a tizenkét meccséből tizenkettőt elveszítő, 71-128-as gólkülönbséggel záró Brazília, s így maradhatott ki a debütálók közül az Európa-bajnok Jugoszlávia vagy a mindig mindenhol jelenlévő Ausztrália, Románia vagy Szlovákia.

Az sem tartozik a "normális" körülmények közé, hogy egy 330 ezer dollár összdíjazású világeseményen viszonylag sűrűn előfordult - például a patraszi döntőn is - hogy alig 100-200 néző lézengett a lelátón, szemben a margitszigeti magyar-amerikai összecsapás 5000 szurkolójával. Vagyis az öt hét alatt "lezavart" 56 találkozó szolgált jócskán tanulsággal, amit ha sikerül levonni s a tapasztalatokat hasznosítani, akár még jó is lehet a folytatás.

Apropó, folytatás: idén viszonylag csendes éve van a vízilabdának, de jövőre júniusban Eb, júliusban vb lesz, s kérdés, hogy a két tradicionális erőpróba után augusztusban és szeptemberben mennyi lesz a világelit mozgósítható erőtartaléka, s marad-e vonzereje az újabb mérkőzéssorozatnak.

A patraszi döntőn történtekre, a magyarok példátlanul súlyos büntetésére azért kár egyelőre az eddigieknél több szót vesztegetni, mert a vasárnapihoz képest nincs semmilyen új fejlemény. Martin György, a szövetség elnöke elmondta: harminc nap áll a rendelkezésükre a fellebbezés benyújtásához. Nem várható gyors és magyar szempontból kedvező döntés, de utána a protestálók fordulhatnak a lausanne-i székhelyű nemzetközi Sportdöntőbírósághoz. "Már konzultáltam a jogászunkkal, aki határozottan kijelentette, hogy a bíróságon komoly az esélyünk, mert a szankcionálóknak kell bizonyítani állításukat a szerintük komolytalan játékról."

A magyar elnök az információt még kiegészítette: a FINA az elmarasztaló döntést azt követően hozta, hogy megkérte az MVLSZ-t, rendezze meg a jövő évi döntőt.

[origo] 2002.08.05.

Férfi válogatott
Női válogatott
Vízilabda Világliga 2002
VÍZILABDA

KÉPEK

  
  Világliga 2002.07.16-19

  
  Világliga 2002.07.14

  
  Világliga 2002.07.12

 
LINKEK