FONTOS


 

7. Unicum-kupa, férfi nemzetközi torna, Margitsziget
Borús idő, derűs játék

Voltaképpen három jó évük volt az ausztráloknak: 1998-tól 2000-ig mindenki hozzájuk járt vízilabdázni, elvégre a világbajnokságot, a Világkupát és az olimpiát is ők rendezték. Az ausziknak ez mennyei ajándék ott, a bolygónk leghátsó szegletében, mert amúgy a kutya sem nézne feléjük, nem lenne kivel játszaniuk a nagy eseményeken, továbbá az ezek ürügyén szervezett közös edzőtáborok idején. Persze néhány hétre átruccannak a világnak azon szegletébe, ahol magas szinten űzik ezt a sportot, amúgy főnek a saját levükben, ami a vízilabdában a stagnálás, avagy visszafejlődés egyik legszilárdabb biztosítéka.


Vári Attila (balra) és az olimpiai bajnokcsapat az ausztrálok ellen melegített a hét hátralévő részében várható izgalmakra
Június közepén, Rómában már látszott, hogy az utolsó két esztendő a magány jegyében telt: az új csapatuk nem tűnt túlzottan vastagnak, csúnya verést kaptak tőlünk is (a magyar csapatot eztán döntötte le a hírhedt vírus). Akkori vereségük egyik oka egy kissé érthetetlen taktikai húzás volt: végig zónáztak, holott kapusuk képességei finoman fogalmazva sem ütötték meg a nemzetközi szintet, a mi nehézbombázóink viszont gyönyörűen tönkrelőtték mögötte a hálót.
Nyitány gyanánt Kásás egy gyors labdalopással jelezte, jobb az, ha köztünk van, a túloldalon Benedek lóbálta ki Stanton alól a lábát, a süllyedő kapus már csak egy sárga csíkot bámult - alulnézetből. Később Molnár állított az irányzékon: elsőre még a léc fölé "emelt", másodjára viszont úgy vágta be Benedek passzát, ahogy kell - a védője tisztes távolságból nézelődött, nem igazán tudva, hová is tűnt az, aki az előbb még az ölében ficánkolt. Kovács hátrányban brillírozott, a kontrából Biros lógott meg a szélen, a befejezésnél pedig Stantont sokan irigyelték: nála közelebbről senki sem figyelhette a léc alá vágódó labdát (3-0). A tekintélyteremtést követően néhány apróbb baki lefékezte a lendületet, Osadcuk távolija akadt be például, majd a negyedzáró emberelőny megjátszása sem ment túl flottul.

Annál jobban a második negyedet nyitó fóré: Biros keresztpasszát Madaras vágta be. Az ausztráloknak nem ment hat az öt ellen, Kásás ugyanakkor kioldott egyet a csuklóból eleresztett rakéták közül, amit Stantonnál rutinosabb kapusok sem tudtak követni a múltban (5-1). A másik oldalon nem változott túl sokat a kép Rómához képest: a vendégek ugyanúgy hasztalan birkózgattak a magyar védekezés megfejtésével, mint egy óvodás a Füles keresztrejtvényeivel. Gyakorlatilag csak az volt a kérdés, sikerül-e a hárított akciókat követően lekontrázni őket - a Benedek-Kiss Csaba jobbszárnynak ez látványosan sikerült, majd a félidő előtt még belefért egy lefordulás: Kásás huszonöt méteres, hajszálpontos átadásából Nyéki Balázs élete első válogatott gólját lőhette. Az időzítés nem tűnt rossznak: egy tizedmásodperc maradt a játékrészből (7-1).
A messzi földről érkezettek kedvén Osadcuk javított valamelyest - habár Kásás újabb gólja megint csak lelombozó lezserség árán született. Kisvártatva kiderült, az ausztrálok repertoárjában a fórmegjátszás pusztán kötelező nyűg, eredményre nem igazán vezet. Akcióból jobban ment nekik, habár Thomas labdája a védő blokkjáról pattant be. Eztán ziccerek sora szállt el azon, hogy Kásásék inkább a közönség szórakoztatására törekedtek, mintsem a kíméletlenségre - más kérdés, hogy a vízben nehezebb "Globetrotters"-ként brillírozni, mint a kosárpályán (8-3).
Unikum a maga nemében

Aki élőben szeretné látni a válogatott idei utolsó itthoni mérkőzéseit, annak muszáj kiballagnia a Margitszigetre. Merthogy a kupa történetében első ízben - unikum a maga nemében ... - nem lesz élő tévéközvetítés. A Magyar Televízió ugyanis egyre sanyarúbb anyagi helyzetbe kerül, így az meccsek sugárzásáról nem sikerült megállapodást kötni, jóllehet a felek mindent megpróbáltak. Mindez azt jelenti, hogy az MTV csak összefoglalókat ad változatos időpontokban: pénteken 21.45-től az m2-n, szombaton 23.35-től az m1-en, vasárnap 16-tól az m2-n. A szurkolóknak viszont nem kell tartaniuk attól, hogy lemaradnak a Világkupa küzdelmeiről: augusztus 20-tól két "szűz képernyőn" követhetik a belgrádi összecsapásokat, minthogy a pólóval eddig nem foglalkozó RTL Klub és a Sport1 közösen vásárolta meg a közvetítési jogokat.
Biros bezzeg nem adott túl sokat a cizellálásra a negyedik rész elején, ha már otthagyták a szélen, állítgatás nélkül beverte a hosszúba. Köztünk legyen szólva, Osadcuk pörkölésére sem lehetett panasz - a centerezés erőltetését viszont nem díjazták a bírók támadásainknál; Kásás hosszúba visszalőtt labdájánál persze csakis kettőt fújhattak. Később Kiss Csaba etette meg Stantont: a most először errefelé kiránduló kapus nem tudta, az, hogy a balkezes nem néz a kapura, még nem jelenti azt, hogy nem lő (11-4). A végére Osadcuk bevágott egy fórt a léc alá, afféle kivételt erősítő szabályként, majd zárásképp Jászberényi fogott egy ziccert, hogy azért cserekapusként is hozzátegyen valamit a borús mennybolt alatt zajló, ugyanakkor fölöttébb derűs hangulatú meccshez.
Amely, mondhatni, afféle átvezetés volt a patraszi őrületből a hazai pályán megszokott, klasszikus, 28 perces, igazi vízilabdához. Annak tökéletesen megfelelt, elvégre egy pillanatig sem volt kétséges, ki nyer ma - a medencében játék és muzsika folyt, négyszer hét percben.

Mestermérleg:
Kemény Dénes: - Természetesen az első félidőben mutatott játékkal voltam elégedettebb. Ugyanakkor valahol természetes, hogy játékosaim a hatgólos vezetésüket követően nem koncentráltak úgy, ahogy addig.
Erkin Sagajev: - Fiatal csapatom az idén nem szerepel világversenyen, azaz mi tapasztalatot gyűjteni jöttünk - márpedig egy ilyen mérkőzésből, egy ilyen jó csapattól rengeteget lehet tanulni.

CSG, Nemzeti Sport 2002.08.09.

Férfi válogatott
Világkupa 2002
Unicum-kupa 2002
Vízilabda Világliga 2002
MVC-198W.MPG
Hajrá magyarok!

.. további gyöngyszemek >>   

VÍZILABDA

KÉPEK

  
  Unicum-kupa 2002

  
  Világliga 2002.07.16-19

  
  Világliga 2002.07.14

  
  Világliga 2002.07.12
  .. további képsorok >>

 
LINKEK

  Unicum-kupa, 2002