FONTOS


 

7. Unicum-kupa, férfi nemzetközi torna, Margitsziget
Athénra készülve nyertek Budapesten


Mivel a FINA vízilabda Világliga Intézőbizottsága Budapesten nem fejtette ki áldásos tevékenységét, az Unicum Kupa nemzetközi tornán a vízben született végeredmények alapján alakult ki a végleges sorrend, így Magyarország pontveszteség nélkül nyerhette és nyerte is a viadalt.


Kásás dob (fotó: Kovács Katalin)
Bár az Unicum Kupán a mieinken kívül ott voltak a Margitszigeten a jugoszlávok és az olaszok is, különösebb jelentőséget mégsem tulajdoníthatunk a látottaknak. A múlt miatt azért nem, mert a patraszi Világliga szánalmas és botrányos végkifejlete után egyesek azt vallják: elég lenne a Dunába kapufának letűzni négy nádat és elpólózgatni, amíg az egyik fél el nem fárad, mert a komolyságnak a látszatát kelteni is felesleges. A jövő miatt pedig azért nem, mert augusztus 20-án kezdődik Belgrádban az év versenye, a Világkupa, és az ottani teljesítmény az igazi értékmérő.

Mindennek dacára a hét végén is a szokásos 2-3 ezres közönség látogatott ki a Hajós Alfréd uszodába, és buzdított vagy méltatlankodott olyan vehemenciával, mintha élet-halál kérdése lenne egy-egy gól. Pedig azután, hogy a negyedik fordulóban a magyarok 10-4-re elpáholták az amerikaiakat, a németek pedig általános döbbenetünkre 5-2-re az olaszokat, már szombatra eldőlt a serleg sorsa.

Ettől persze még kellemes látványt nyújtott, amint a tornagyőztes magyar csapat a harmadik negyed közepén 6-2-re vezet Olaszország ellen, Steinmetz Barna és Molnár Tamás gólja ráadásul külön műélvezetet jelentett. Ám a közeljövő várható megpróbáltatásaira intett, hogy az utolsó játékrészben az ellenfél - köszönhetően főleg a románból olaszosított balkezes Bogdan Rathnak - 7-3-ról feljött 7-6-ra, de Kiss Gergely akciógólja szentesítette a 8-6-os végeredményt, az ötödik sikert és a szászázalékos produkciót.

Amelyet a fentiek miatt tanácsos a helyén kezelnünk, így tesz dr. Kemény Dénes szövetségi kapitány is: "Néhány fiatal idén nyáron is nagyon sokat fejlődött, azért fontos ez, mert mint többször elmondtam, mi már most is az athéni olimpiára készülünk. Ennek szellemében dolgozzuk végig a jövő hetet, így indulunk el a Világkupára is."

A Vk-n viszont már csak azért sem ártana maradandót alkotni, mert Belgrád mindenképpen útba esik Athén felé.

Szombati eredmények: Németország-Olaszország 5-2, Jugoszlávia-Ausztrália 13-11, Magyarország-Egyesült Államok 10-4. Vasárnapi eredmények: Jugoszlávia-Németország 11-2, Egyesült Államok-Ausztrália 8-3, Magyarország-Olaszország 8-6.

A torna végeredménye:
1. Magyarország 10 pont,
2. Jugoszlávia 6,
3. Olaszország 5 (34-30),
4. Egyesült Államok 5 (29-28),
5. Németország 2 (19-37),
6. Ausztrália 2 (30-49).

Népszava 2002.08.11.

Férfi válogatott
Világkupa 2002
Unicum-kupa 2002
Vízilabda Világliga 2002
MVC-198W.MPG
Hajrá magyarok!

.. további gyöngyszemek >>   

VÍZILABDA

KÉPEK

  
  Unicum-kupa 2002

  
  Világliga 2002.07.16-19

  
  Világliga 2002.07.14

  
  Világliga 2002.07.12
  .. további képsorok >>

 
LINKEK

  Unicum-kupa, 2002