FONTOS


 

26. férfi és 10. női Eb, Kranj, Ljubljana
Ötödik negyed: haslövés, verekedés, letartóztatások

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Heka László, Nemzeti Sport 2003.06.17
--------------------------------------------------------------------------------

Az albán Sefik megvédte Szerbiát és Montenegrót! – ezzel a címmel jelent meg a legolvasottabb horvát napilap, a Vecernji List. Horvátországban és Szerbiában egész nap a Kranjban történtekkel foglalkozik a média, így a horvát rádió központi híradójában az első tíz percet a Belgrádban és Kranjban történteknek szánták.

A horvát miniszterelnök, Ivica Racan elhatárolta magát az úgynevezett horvát szurkolóktól, akik Kranjban randalíroztak. A közvélemény szerint a huligánok óriási kárt okoztak az országnak, a horvát rendőrségtől pedig elvárják, hogy találja meg és keményen büntesse meg őket. A mérkőzésről szóló jelentések megemlítik, hogy a horvát játékosok nagyon jól játszottak az Eb-n, és a döntőben is közel- álltak a végső győzelemhez – a lelátókon történtek azonban őket is megzavarták. A sajtó szerint hiányzott egy kis szerencse is, hiszen az utolsó pillanatokban emberelőnyös helyzetben Sefik, a mérkőzés hőse kivédte Hinic lövését.

A meccs utáni történésekkel sokkal nagyobb terjedelemben foglalkozik a horvát sajtó, és azon értetlenkedik, miként juthatott csaknem 200 néző a sajtópáholyba, melynek VIP-részében a horvát védelmi miniszter és még néhány magas rangú politikus ült, illetve szerb kollégája, valamint a szerb külügyminiszter a leányával. A horvát szurkolók a szerb drukkerek megjelenését követően verekedést kezdeményeztek, amely során egyebek között Nikola Kuljacsa, a szerbek cserekapusa, valamint Deni Lusic, a horvát válogatott pályaedzője komoly sérüléseket szenvedett. A történtek miatt a ceremónia, az éremátadás is elmaradt.

Zlatko Matesa, a Horvát Olimpiai Bizottság elnöke a helyszínen nézte meg a mérkőzést. A mérkőzés kezdete előtt felhívást intézett a horvát szurkolókhoz, hogy ne robbantsanak ki incidenst. Hiába. A többi horvát lap is azt állítja, hogy a Dinamo Zagreb militáns szurkolócsoportja, a Bad Blue Boys nagy kárt okozott a horvát sportnak és az országnak egyaránt. Ugyanakkor megemlítik azt is, hogy a rendezőknek semmiféleképpen nem lett volna szabad a sajtópáholyba engedni a szerb szurkolókat, akik a újságírókat pajzsként használták a horvát szurkolók előtt. Jura Ozmec, a horvát tv sportkommentátora nem tudott időben elmenekülni, és a mérkőzés közvetítése során megverték őt. Amikor a sajtópáholyban tartózkodó jugoszláv szurkolókra rátámadtak a horvátok, súlyos sérülést szenvedett egy belgrádi fiú, az egyik rendező meglökte őt, mire a fiú leesett a tribünről. Egyes jelentések szerint életveszélyben van, ugyanakkor elhangzott olyan hír is, hogy meghalt. Diplomáciai botrány, sebesültek, letartóztatottak és tetemes anyagi kár – ez a mérlege a győztes meccs utáni ünneplésnek Szerbiában. Országszerte kora hajnalig tartott vasárnap az Európa-bajnoki győzelem ünneplése. A belgrádi szurkolók horvát zászlókat égettek, az ünneplők egy csoportja kövekkel és üvegpalackokkal dobálta meg a horvát nagykövetség épületét, az erkélyről leszaggatták a horvát címert és lobogót. A zágrábi külügyminisztérium diplomáciai jegyzékben tiltakozott a külképviselet elleni támadás miatt, Tonino Picula külügyminiszter pedig a rendbontások miatt lemondta hétfőre és keddre tervezett montenegrói látogatását. Belgrádban a központi téren tartott népünnepélyt is rendbontások kísérték. Hírügynökségi információk szerint a belgrádi rendőrség az éjszaka 38 személyt állított elő. Újvidéken többezres tömeg ünnepelte az Európa-bajnoki aranyat – a soknemzetiségű tartományi székvárosban zavargásba torkollott az ünneplés. Az éjszaka 15 személyt szállítottak kórházba. Egy szurkoló haslövéssel fekszik az intenzív osztályon, állapota életveszélyes.
Férfi válogatott
Női válogatott

Vizes vb, Barcelona 2003
Vízilabda Világliga 2003
Vízilabda Eb, Kranj 2003
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK

  Kranj Eb 2003