FONTOS


 

Női vízilabda-válogatottunk ma Olaszországgal vívja az Európa-bajnoki döntőt
Tóth Noémi egykori társai ellen

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Ballai Attila, Népszava 2003.06.14
--------------------------------------------------------------------------------

Aki női vízilabdában világversenyt akar nyerni, annak a torna valamely fázisában szinte törvényszerűen le kell győznie Olaszországot. A világbajnoki címvédőt, amely ma sorozatban ötödik Európa-bajnoki döntőjét vívja, és az előző négyből csupán egyet veszített el. Igaz, azt épp a magyarokkal szemben. A szlovéniai Eb szombati fináléjában reményeink szerint megismétlődik majd a múlt, hiszen a párosítás természetesen Magyarország-Olaszország.

Mindkét együttes csoportgyőztesként, egyenes ágon jutott be az elődöntőbe, ahol az olaszok 7-5-re a hollandokat, a magyarok 7-6-ra az oroszokat múlták felül. Utóbbi meccset követően a "szbornaja" csapatkapitánya, Salimova némi siránkozás mellett egyet nekünk is odabökött, amikor azt mondta: "Küzdöttünk, ahogy tudtunk, de a magyarok túlságosan erősek voltak. Mégis azt hiszem, Olaszországé lesz az aranyérem."

Ha az elmúlt bő évtizedet szemléljük, túl nagy kockázatot bizony nem látunk az ifjú orosz hölgy jövendölésében. Az 1991-es athéni Eb-n esett meg először, hogy mind a magyarok, mind az olaszok felállhattak a dobogóra - mi a legmagasabb fokára, ők a legalacsonyabbra -, és azóta minden kontinensviadalon összeakadt a két fél. Mint a bevezetőben említettük, szinte törvényszerűen, hiszen a póló nem hegymászás, itt csupán egy út vezet a csúcsra. 1993-ban Leedsben a magyarok 8-7-re nyerték a bronzmeccset, 1995-ben az olaszok a bécsi döntőben akkor még meglepetésnek számító 7-5-el vágtak vissza. 1997-ben Sevillában már a negyeddöntő meghozta a randevút, méghozzá nem kis bosszúságunkra, mert a 8-7 vereség egyben beutaló volt az alsóházba. 1999-ben Pratóban az elődöntőbeli 5-6 már borsosra emelte a kiegyenlítetlen számlát, amelyből 2001-ben, a Margitszigeten a fináléban 10-8-as diadallal sikerült valamit lefaragni. Másfél hónappal később, a vb-n ismét az aranyérem volt a tétje a magyar-olasznak, ám a fukuokai 3-7-et három hét alatt is nehéz volt megemészteni.

Mára azért sikerült, és a régi riválisok újult erővel készülnek a ljubljanai összecsapásra. A találkozó legérdekesebb figurája kétség kívül Tóth Noémi lesz, aki 1991-ben Eb-t, 94-ben vb-t nyert magyar színekben, most azonban olasz sapkát húz a fejére, és első tétmérkőzésén veszi célba azt a kaput, amely előtt hosszú éveken át védekezett. Tegnapi beszélgetésünkkor mégsem a nosztalgia, hanem a profi sportoló hangján szólt:

- Az a feladatom, hogy az én csapatomat segítsem, és ez már az olasz. Így alakult, kár firtatni, miért.

- Ha még mindig az édesapja, Tóth Gyula lenne a magyar kapitány, akkor is ilyen hideg fejjel elemezné a helyzetet?

- Nem, de azért sem, mert akkor biztosan nem olasz válogatott lennék.

- Így viszont már kötelező a kérdés: miért lett az?

- Két éve és három hónapja születtek meg az ikreim, az első félévben azt se tudtam, hol áll a fejem. Amikor Faragó Tamás szövetségi kapitány meghívott a válogatottba, a gyerekek miatt még nemet kellett mondanom, utána viszont már nem keresett, és én nem vagyok jelentkezős típus. Természetesen az olaszokhoz sem ajánlkoztam.

- Így vagy úgy, ma mégis értük játszik Magyarország ellen. Milyen kulisszatitkokkal segítheti őket a győzelemhez?

- Jobban ismerik ők a jelenlegi magyar válogatottat, mint én, mert a közelmúltban többször játszottak ellene. De egyébként is a pillanatnyi forma dönt majd, ez 2001-ben is kiderült, amikor az Eb-n júniusban két góllal a magyarok győztek, aztán a vb-n júliusban néggyel az olaszok.

A mai ljubljanai eredményt mi is e két szélsőség közé kalkuláljuk, de persze nem félútra, mert az egygólos vereségünket jelentené.

*

A férfi elődöntőket tegnap első kiadásunk zárása után játszották Kranjban. Először Szerbia és Montenegró találkozott Oroszországgal, utána következett a Magyarország-Horvátország összecsapás. A vesztesek vasárnap a 3. helyért, a győztesek az Európa-bajnoki címért mérkőznek.
Férfi válogatott
Női válogatott

Vizes vb, Barcelona 2003
Vízilabda Világliga 2003
Vízilabda Eb, Kranj 2003
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Kranj Eb 2003