FONTOS


 

Férfi KEK-elődöntő, 1. mérkőzés – előnyre tör a Vasas
A stabilitás az erejük

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: AZ, Nemzeti Sport 2003.02.15
--------------------------------------------------------------------------------

Voltaképpen ezúttal sem más a helyzet, mint volt két hete, a Jadran elleni csatát megelőzően: a közvélemény biztos Vasas-diadalt vár a találkozótól, a tippmixen is mindössze 1.20-as oddsal adják a hazai sikert, kevés ember van, aki ne könyvelné el előre a továbbjutást. Megfeledkezve arról, hogy nem holmi edzőmeccsről, hanem egy vérbeli KEK-elődöntőről volna szó, amelyben nem sajnálható le senki, mert némi közhellyel élve, aki a kupa ezen szakaszáig eljut, az bizony nem lehet rossz együttes.
Akkor sem, ha kétségtelenül esélyesebbnek tűnik a Vasas-Plaket-Euroleasing - legalábbis papíron.
"Azt gondolom, normális, hogy így vélekedik a közvélemény, amely a belső, lélektani dolgokkal nem törődik. Azt hallja, hogy Vasas-Sabadell, a KEK-győztes egy spanyol kiscsapat ellen, mi más lehetne, mint magyar győzelem. Igen ám, de az életben, mint tudjuk, ez nem így működik. Mi nem sodródhatunk a tömeggel, nekünk igenis, a lehető legkomolyabban kell vennünk az előttünk álló akadályt!" - hangúlyozta az ezen a téren (is) tapasztalt mester, Somossy József, aki 1995-ben, illetőleg tavaly, 2002-ben is elnyerte csapatával a Kupagyőztesek Európa Kupáját. Nem kis fegyvertény lenne, ha mindez harmadszorra is sikerülne ...
"Azon vagyunk, persze hogy azon vagyunk, ám ezért iszonyatosan sokat kell még tennünk" - így a tréner, aki eképpen vélekedett a leendő ellenfélről: "Nem láttuk ugyan a Sabadellt, de nagy meglepetés nem érhet bennünket. Egy-két évvel ezelőtt elkezdték tudatosan építgetni csapatukat, így már egy masszív, szerkezetkész gárda jött össze, jó kapussal, centerrel, bekkel, irányítóval, balkezessel."
Nevesítve az említett pólósokat: a spanyolok kapujában az oroszok Világkupa-győztese, olimpiai ezüstérmese, Nyikolaj Makszimov áll, a centerük a legutóbbi győztes bajnokin a címvédő, CN Barcelona ellen három találatot jegyző válogatott, Xabier Valles, az ukrán Viktor Bondarenko az említett védőjük, a sérüléssel bajlódó gólzsák, Daniel Ballart (egyelőre készüljünk úgy, hogy ott lesz a vízben a Komjádiban - igaz, a válla miatt jó ideje nem szerepel társai között) az "eszük", a mi Európa-bajnokunk, Kiss Csaba pedig a "rossz kéz" szélsőjük. És akkor még nem is említettük az olimpiai bajnok Gustavo Marcost ...
Egy szó, mint száz: a pénteken délután hazánkba érkező, a meccs helyszínén este tréningező spanyol alakulat - amely tavaly ezüstérmes lett hazája bajnokságában és kupájában egyaránt, és amely jelen pillanatban minimális pontkülönbséggel áll a spanyol bajnokság alapszakaszának harmadik helyén - komoly játékerőt képviselő team.
Mégis, ha számításaink beválnak, két-három gólos előnnyel utazhat majd a visszavágóra a Vasas. Somossy József sem gondolja másképpen: "Mozgalmas mecscset várok. Csapatom ereje a stabilitásban rejlik, úgy gondolom, bennünket nem könnyű már legyőzni. Azaz, ha minimális előnyt szereznénk a visszavágóra, akkor sem esnénk kétségbe. Ettől függetlenül így látatlanban két-három gólnyi differenciát várok - még egyszer hozzátéve: ezt nem adják ingyen, ezért meg kell dolgoznunk rendesen."
Edzője véleményével összhangban van a gárda egyik nagy tehetségének, Varga Dánielnek a szavai is. "A sorsolás után örültünk, bevallhatom, hiszen a három közül talán a legideállisabb ellenfelet rendelte számunkra a sors, ám azóta természetesen viszszafogottabbak vagyunk. Egy KEK-elődöntő mégiscsak KEK-elődöntő, figyelnünk kell, okos és jó játék szükségeltetik. Ebben az esztendőben nem nagyon játszottunk ilyen stílusú ellenféllel - mert minden bizonnyal a latin, ugrálós, pörgős, hisztis, tipikus spanyol vízilabda megtestesítője a Sabadell -, úgyhogy észnél kell lennünk. Sajnos Kiss Csaba nem küldött csapatáról semilyen felvételt ... - mosolygott a 19 eszendős kitűnőség, majd így folytatta: "Csapatunk a tavalyinál nem lett gyengébb, úgyhogy bízunk abban, sikerül duplázunk. Ez már csak azért is üdvözítő lenne, mert halljuk, eltörlik jövőre a KEK-et, azaz az utolsó két serleg a miénk volna, még ha erre öt év múlva úgy is csak mi emlékeznénk majd."
Azért hadd tegyük hozzá: mi is.

Készül a Vasas is
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: , Nemzeti Sport 2003.02.14
--------------------------------------------------------------------------------

A kupaporondon állva maradt másik magyar együttes, a Vasas-Plaket-Euroleasing gárdája is gôzerôvel készül a szombati megméretésre. Somossy József csapata a KEK-elôdöntôjének elsô mérkôzésén fogadja a spanyol CN Sabadell alakulatát, amely pénteken a délután órákban érkezik hazánkba. A cél természetesen angyalföldi részrôl mi más, mint a megnyugtató két-három gólos elôny megszerzése – mindazonáltal azzal tisztában vannak Madaras Norberték, ennek elérése érdekében jól kell majd játszani a riválissal szemben. Jól, mert nem írandó le a Kiss Csabával is megerôsített team, a legutóbb például a BL-résztvevô CN Barcelona otthonában diadalmaskodott! Hír, hogy a Komjádi uszodában szombaton 18 órakor kezdôdô mérkôzésre elôvételben nem lehet jegyet várásolni, hiszen azokat 2000 forintos egységáron csak a mérkôzés elôtt két órával kezdik árusítani.
Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK