FONTOS


 

Férfibajnokság az ING-kupáért, elődöntő, 3. mérkőzés
Egy jó birosnyi különbség

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: CSG, Nemzeti Sport 2003.04.10
--------------------------------------------------------------------------------

Variációk Gergelyre - a meccs alaphangját megadó emberelőnyöket eképp jellemezhetnénk: a Domino kapusa védte Hosnyánszky lövését hátrányban, míg Kiss Gergely a léc alá illesztette a hazaiak első fórját. A másodiknál már Katonás sem tévesztett, szépen telibe találta a bal felsőt - ellentétben Szívóssal, akinek lapos bombájára Pelle szépen odaért.

S miután a Fradi "maradék" centere, Szirányi kibrusztolt egy négyest, Katonás révén már vezetett is a Fradi (1-2). Két eredménytelen hazai attakot követően Hosnyánszky növelhette volna a különbséget, ám a szélről nem tudta meglepni Gergelyt, s a rekontránál Birosnak elég volt fél tempó előny az egyenlítéshez (2-2, klasszismegoldás volt amúgy: lendületből tökéletesen helyezett Pelle teste mellé).
Türelmesebb támadásszövéssel rukkolt elő a bajnok a folytatásban, s megérte lesni az alkalmat, Bárány ugyanis briliánsan csavart a hálóba. Hátul egyértelműnek tetszett a Domino taktikája, akár kiállítások árán is bedarálni a zöldek ifjú csatárát, Szirányit, akiről aligha feltételezhető, hogy a harmadik negyedben ugyanolyan életerősen fickándozik a gyötrések után, mint a parti elején. Ráadásul a ferencvárosiak nem éltek az ekkor még adódó alkalommal (Katonás a lécet találta telibe), míg Molnár labdája a másik kapunál bepréselődött a vonalon túlra. Sugár átlövéségólja kérdőjelmentesen akadt meg a pipában (5-2), Székelyé pedig egyenesen gyönyörű volt, s tartotta a reményt a Fradiban. Egy apró trükk akár fel is idegesítette volna a hazaiakat, elvégre egy szépen kipasszolt akció végén Biros közeli lövése úgy landolt a felső lécen, hogy azt egy szemfüles Fradi-védő kissé lehúzta a kaput. A négyes elmaradt, igaz, később egy fór érkezett helyette, amit Fodor parádésan vágott a hosszúba (6-3).
Nem könnyítette a vendégek amúgy sem könnyű helyzetét, hogy a kissé túlfűtött hangulatban pólóző Székely rögtön a harmadik játékrész elején begyűjtötte harmadik hibáját, avagy az eltiltott Tóth László és az Eb-selejtezőre távozott román válogatott Kádár után egy újabb kulcsemberét is elveszítette a vendégcsapat. Biros ráadásul belőtte az emberelőnyt, ami ügydöntőnek tűnt (7-3). Az utolsó szalmaszálnak tetsző kettős előnybe, ha nehezen is, de belekapaszkodott a Fradi, bár Hosnányszky lövése - két blokkolt kísérletet követően - akkor szédült be egy kézről, amikor már mindkét kiállított visszatért. Csökkenthette volna a különbséget az esélytelenebb, ám alkalmi felállásában erre nem sok esélye volt, pláne, hogy Molnár labdaszerzését egy jó passz és Biros értékesített ziccere követte (8-4).
Egy időkérést követően kihagyott fórral csökkentették minimálisra esélyeiket a franzstadtiak a zárófelvonás elején, majd miután Biros úgymond állóhelyzetből, a szélről is telibe találta a felső sarkot a fáradó Pelle fölött (9-4), taktikai gyakorlássá szelídült az amúgy békés találkozó. A két kapus még produkálta magát egy keveset, plusz Katonás belőtt egy előnyt, a Domino kihagyott kettőt, ez azonban nem változtatott a tényen: péntek este fél kilenckor a Fradinak az életben maradásért kell küzdenie - Tóth és Kádár nélkül továbbra is hendikeppel.

Mestermérleg
Kovács István:
- Gergely Pista jól védett, kevés gólt kaptunk, márpedig a mi játékunknak ez az alapja. Ma mindenki úgy állt hozzá a mérkőzéshez, ahogy kellett, nem lefutottnak tekintve a találkozót, ez meg is látszott a végeredményen.
Gyöngyösi András: - Minden elismerésem a csapaté, remekül küzdöttek a fiúk.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK