FONTOS


 

Férfibajnokság az ING-kupáért, elődöntő, 5. mérkőzés
Végig vezetett a Földi-legénység
A Vasasé a zónaközi döntő

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: CSG, Nemzeti Sport 2003.04.13
--------------------------------------------------------------------------------

Akárcsak az első meccsen, előnygólokkal indult a parti, és akárcsak a Szőnyi úton, Varga Tamás szerezte meg a vezetést a Vasasnak, szinte pontosan ugyanoda és ugyanúgy lőve, mint két napja. Erre a legutóbbi, Komjádiban vívott mérkőzéshez képest csiszoltabb "átpöccintős" figurából Decker válaszolt, igaz, az angyalföldi tábor még így is örvendezett, minthogy 1-1 helyett átmenetileg 10-0 jelent meg a táblán.


Mátyás Zoltán (szemben), a Vasas játékosa kemény csatákat vívott a BVSC-s Ibolyával (Fotó: Árvai Károly)
Az ekkora különbség kialakulása úgymond odébb volt, bár az, hogy Vindisch átlövése a blokkoló Németh kezéről a felső sarokba pattant, megint a Vasas javára billentette a mérleg nyelvét. Majd a piros-kék serpenyőbe még egy gól került, annak ellenére, hogy Vindisch és Varga Dániel is a lécet "foglalkoztatta" emberelőnyben: Varga Tamás második bombája is megakadt a háló jobb oldalában. Nem növelte a BVSC esélyeit, hogy az első részről áthúzódó előny a ráúszással, majd a következő egy rossz passzal elment. Szécsi néhány jó védéssel tartotta a lelket társaiban, ám azok csak nem tértek magukhoz: jellemző, hogy az újabb fórnál Fülöp lövését Kósz két kézzel borította le. Amúgy szépen szórták kifelé a hazai bekkeket Kisről, de az előnymegjátszás továbbra sem működött, ezúttal Vincze lövését fogta az előző meccsen pihenő, s azóta láthatóan lábra álló Kósz. Ezek után a negyed első Vasas-fórjából "kinövő" négyméteres minimum mini meccslabdának hatott, csakhogy Vindisch lécre vágta a büntetőt, míg átellenben Fülöp átlövése bevágódott a fáról - s lőn 4-1 helyett 3-2. Itt is, ott is parlagon maradt egy létszámfölény.
Így viszont 3-3 helyett lett 4-2, minthogy Vindisch szerzett némi jóváírást az előző hét percért: időnél akasztott be egyet távolról - mi tagadás, ebben Szécsi is benne volt. A válasz mindazonáltal postafordultával érkezett: ahogy Varjas bombája megakadt a jobb felsőben, az még látványnak is fenséges volt. A meccs amúgy kezdett átalakulni "zónaközi döntővé", azon múlt az eredmény alakulása, hogy ki céloz pontosabban távolról - lécforgácsolásban mindenesetre maradandót alkotott mindkét fél. A Vasasnak ugyanakkor az izomerősségből kifolyólag jutott két emberelőny is: az elsőnél Szécsi ziccert védett Madaras lövésénél, a másodiknál viszont a szépen közel lopózó Varga Dániel zseniálisan kanyarította be Madaras feladását (5-3). A negyed végére, nyolc másodperccel a vége előtt még jutott egy vasutasfór, ám jól blokkoltak Vindischék, s a közte kettő nem sok jót ígért a vendégeknek.
Akik egy rossz centerbejátszással indították a negyedik felvonást, s a hazai csatárok közül Varga Zsolt végül is helyzetbe bruszolta magát, majd finom kis pattintással csúnyán átverte Szécsit, mely akciógól hazai vigasságot ígért. Különösen, hogy Kis centerből a léc élére helyezett. Négy perc volt hátra, amikor egy, a meccsen amúgy ritkán megítélt, labda nélküli kiállításnál a döntő küszöbére érkezett a Vasas. Nem lépte át, minthogy lövés nélkül múlt el az előny, igaz, átellenben egy lefordulást követően Varjas amúgy varázslatos pöckölése elakadt Kószban. Közben az egymással foglalkozó Vindisch és Vincze elbúcsúzott a meccstől, s BVSC viszont még nem a reménytől: 2:07-tel a vége előtt Németh kihasználta az emberelőnyt. A Vasas csak az idővel törődött, a támadással kevésbé, a vendégek helyzetén viszont nem lendített, hogy Németh Attila kontrát fújt Kis ellen. Varga Tamás elbambulása fórt ért, s ezt 50 másodperccel a befejezés előtt Varjas berakta közelről, azaz maradt izgalom, s miután Szécsi védett, még tizenöt másodperc az egyenlítésre. Minthogy azonban senki sem figyelt a kapusra, ő kissé egyedi megoldást választva átdobta a Kósz előtti tömegbe a labdát, az pedig a kolléga kezében landolt. A Vasas is landolt - a döntőben, megérdemelten.

Mestermérleg
Földi László: - A végén kicsit elaludtunk, összességében azonban jól játszottunk, s megérdemelten jutottunk a döntőbe.
Gerendás György: - Aki ebben a bajnokságban többször is le tud bennünket győzni - ez csak a Vasasnak sikerült az idén -, az akár még bajnok is lehet. Köszönöm a játékosaimnak az egész évet, jól sikerült a szezon - egyébként nem maradt más választásunk, mint jövőre az Euroligában megverni a Vasast.

Az 5-8. helyért
UTE-Taxi 2000- ZF Hungária-Egri Vk 11-6

(4-2, 3-1, 2-1, 2-2)
Hajós uszoda, 100 néző. V: Székely Z., Horváth S.
UTE: ÁTS - Dávid, Kovács R. 1, Benczúr 1, FERKÓ 2, SUTI 2, Létay 1. Cs: Kéri 2, ZENTAI, Süveges 1, Varga D. 1, Kotszidisz. Edző: Csapó Gábor, Petrovics Mátyás
EGER: Jászberényi - Szabolcsi, HEGEDŰS 2, Szabó G., Kiss Sz. 2, Kiss L., Ágner 2. Cs: Bálint, Tóth P., Veréb, Gott, Bial. Edző: Vidumanszky László
Gól - emberelőnyből: 11/5, ill. 6/0
Négyméteresből: -, ill. 3/1
Kipontozódott: Dávid (18. p.), Bálint (19. p.), Szabó G. (23. p.)
A két győzelemig tartó párharc győztese: az UTE 2-1 arányban

Mestermérleg
Csapó Gábor: - Sok szép gólt lőttünk, és végre nyugodtan játszottunk.
Vidumanszky László: - Négy-kettőnél kihagytunk egy négyméterest és egy emberelőnyt, itt ment el a meccs. Ha azokat belőjük, talán másként alakul.

A 9-11. helyért
Kontavill-Szentesi VK-Szolnoki VSC 9-5

(3-0, 0-1, 4-3, 2-1)
Szentes, 100 néző. V: Vojvoda, Schloffer
SZENTES: HORVÁTH - Somogyi 1, Juhász E., Szabó N. 1, SZEBENI 6, Hyc, Szénászky. Cs: Biltsik, Juhász Zs., Momot, SZABÓ T. 1, Döbrössy, Vígh. Edző: Kádár József
SZOLNOK: Kiss - Körmendi, Mohi, Boros, HANGAY 2, PATAKI 2, Krasznai B. Cs: Broome, Kenéz 1, Munkácsy, Pintér. Edző: Urbán Lajos
Gól - emberelőnyből: 12/6, ill. 15/4
Kipontozódott: Boros (18. p.), Biltsik (21. p.), Szénászky (22. p.), Szabó N. (25. p.)

Mestermérleg
Kádár József: - Lelkes játékkal és győzelemmel búcsúztunk közönségünktől.
Urbán Lajos: - A hibáinkat kihasználó Szentes megérdemelten nyert.

Az állás
9. Szentes 2 2 - - 18-12 4
10. Cegléd 2 1 - 1 18-18 2
11. Szolnok 2 - - 2 14-20 0

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK