FONTOS


 

A Faragó-csapat pályázata kapta a legtöbbet a NOB ösztöndíjából
Százezer dollár a lányoknak

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Vad Dezső, Nemzeti Sport 2003.05.20
--------------------------------------------------------------------------------

A MOB vezérkara hétfőn délben a Margitszigeti Grand Hotel Park termében köszöntötte a női vízilabda-válogatott játékosait, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ösztöndíjának elnyerése alkalmából.

Az ösztöndíj jelentőségéről Schmitt Pál elmondta, hogy a 865 ezer dolláros csapattámogatásra huszonnégy pályázatot nyújtottak be. Tizenötöt fogadtak el, s ebből Faragó Tamás csapata jutott a legtöbbhöz, kereken százezer dollárhoz. Schmitt Pál, a MOB elnöke bizalmáról biztosította a lányokat, s azt is elárulta, szándékában áll, hogy Athénben a NOB képviseletében a női vízilabda-eredményhirdetés díjkiosztójának jelentkezzen – abban a reményben, hogy aranyérmet akaszthat Stieber Mercédesz és társai nyakába.

Martin György, a szövetség elnöke köszönetet mondott a rendkívüli, szinte égből jött támogatásért, amit a kvalifikációs tornán való sikeres felkészülésre és általában a csapat előrehaladására fordítanak, hiszen a NOB éppen ezzel a céllal írta ki a pályázatot. A pénz jelentős részét, mintegy 25 százalékot a játékosok közvetlenül kapnak majd meg. A szövetség elnöke a három legjelentősebb szakosztály vezetőjének, a dunaújvárosi dr. Neszmélyi Emilnek, a szentesi Juhász Józsefnek és a BVSC-s Györe Lajosnak, akik ugyancsak meghívást kaptak az ebédre, személyesen mondott köszönetet, hiszen nagymértékben hozzájárulnak a női vízilabdázás fejlődéséhez. Faragó Tamás a köszönet mellett azt hangoztatta, hogy az Athén felé vezető nehéz, hosszú úton az erőnlét, a technikai és taktikai felkészülés mellett a lélektani tényezők is döntő szerephez jutnak, s éppen ezért sokoldalúan készülnek, bízik abban, hogy ez a lelkes, szorgalmas játékosokból álló csapat nem okoz csalódást.
"Ilyen kellemes meglepetés ritkán ért az életben, hiszen csak a meghívásról értesültem, de hogy százezer dollárt kap csapatunk, arra álmomban sem számítottam” – mondta boldogan Stieber Mercédesz, a csapat immár több éve Olaszországban játszó kiváló játékosa.

Faragó Tamás a csapat további programját is röviden ismertette, így a héten görögországi nagyszabású tornára utaznak, június elején címvédőként szállnak vízbe Ljubljanában az Európa-bajnokságon, majd július második felében a világbajnokság következik Barcelonában. A részvétel biztosítására csak jövőre nyílik lehetőség, február-márciusban az Egyesült Államokban vagy Olaszországban rendezik a kvalifikációs tornát, ahonnan három csapat juthat tovább.
Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

  
  NED-HUN 2003.05.15
  .. további képsorok >>

 
LINKEK