FONTOS


 

Whirlpool-gála, barátságos férfimérkőzés
Fő, hogy jó a vége

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: AZ, CSG, Nemzeti Sport 2003.05.24
--------------------------------------------------------------------------------

Németek a Balaton partján - ez önmagában nem nagy szám. Viszont medencében, a magyar válogatott ellen - ez már igen. A fűzfői uszodában még a karzatokon is fürtökben lógtak pólósaink évadnyitóján, amelyen rögvest a ráúszásnál újoncot avattunk Varga Dániel személyében.

Ô vállalta az első lövést (blokkon halt el), s ő ment ki a németek első fórjánál, amelyet Schertwitis váltott gólra. Erre, szintén előnyből, Kásás jóvoltából érkezett a válasz, Kiss Csaba bombájánál viszont Csigir bizonyította, ugyanolyan jó formában van, mint a Spandau BL-meccsein. Vindisch lövését csak nézte, az azonban visszajött a fáról, míg a németek távoli kísérleteinél Szécsinek nem nagyon kellett izgulnia. A következő fórnál Vindisch lövését blokkolták, majd Kiss cselei nem jöttek be, a kontrát Nossek fejezte be, Kásás pedig hiába próbálkozott a hátralévő másodpercekben (1-2).
Steinmetz nézte meg magának a hosszú sarkot, ám egy német kézről a kapufára vágódott a labda, ezzel ment el a második részt indító előny. Könynyedén védekeztük ki a német akciókat, a vendégekben inkább Csigir tartotta a lelket - mígnem Kásás halálpontos passzát a védőjéről leváló Varga Zsolt be nem verte centerből. A vendégek továbbra sem lelték a magyar zóna ellenszerét, Varga Dániel remekül tartotta a centert. Később Kásás harcolt ki középen emberelőnyt, Steinmetz Ádám azonban közelről a kapus karját trafálta telibe - ez a negyed a védekezésünket dicsérte, elöl ugyanakkor érződött, hogy a hét óriási fizikai megterhelése a pontosság rovására megy.


Steinmetz Barnabás (világos sapkában) és a többi magyar nagyszerű záró negyedet produkált (Fotó: Árvai Károly)
A "percentpólót" játszó - azaz dehogyis játszó - németek leginkább a ritka esélyeket lesték, csak a tutira mentek, kockázatot nem vállaltak, és a harmadik negyedben egyik "kósza" fórjukat időkérés után Politze jóvoltából be is verték. Nem sokáig vezettek, Madaras kapáslövése - fórból - gyönyörűen megakadt a léc alatt. Eztán megint "belőlünk" indultak el: Székely húzta meg a szélén, beadását Csigir levadászta, és a rekontrából Pohlmann behelyezte a ziccert. Kis Gábor szépen kiharcolta magának a helyzetet centerben, de szemből a kapusba lőtt - egymás után kétszer. Kásás lövését védte Csigir (hátrányban), átellenben Szécsi hárított többször, azaz megint a németek vezettek - és már csak hét perc maradt.
Varga Zsolt sokszor megcsodált svédcsavarját ezúttal a hullámok nyelték el, Szécsi szépen hárította Pohlmann lövését, hogy aztán Madaras bő kilenc méterről hihetetlenül nagy gólt pattintson a bal felsőbe. Ez volt a jel a táncra: itt elkaptuk a fonalat, lövéshez sem jutottak a németek, mi viszont

Varga Zsolt forgatása után négyeshez készülhettünk - ezt Kásás gond nélkül betette, először vezettünk (5-4). És innen nem volt megállás: Kásás fordult, visszarántották, egy gyors passz után Székely kapufás gólt lőtt. A képbe Nossek rondított bele egy váratlanul szép átlövéssel, úgyhogy a következő fór két és fél perccel a befejezés előtt sokat számított: Kiss forintos, sőt, hovatovább eurós passzából Katonás gond nélkül zúdított a hálóba (7-5). Szécsi két szédületes bravúrral, majd három rutinos védéssel - az öt egy támadáson belül - izgalommentessé tette a hajrát, azaz mondhatni, nehezen indult a szezon, de végül
is: jól.

Mestermérleg:
Kemény Dénes:
- Azt szokták mondani, hogy a vereségből lehet a legtöbbet tanulni. Úgy gondolom, játékosaim egyetértenek velem abban: ebből a győzelemből is rendkívül sokat lehet.
Hagen Stamm: - Tudjuk, a magyar válogatottból hiányzik jó néhány játékos, azaz még sokkal erősebb lesz a jövőben. Szerintem a közönség remekül szórakozott ezen az izgalmas meccsen, amely jól szolgálta Európa-bajnoki felkészülésünket.


Válogatott sapka a fejükön

Aki vízilabdázásra adja a fejét, egyetlen cél lebeg a szeme előtt: a válogatottban játszani. Bizony, nem mindenkinek adatik ez meg, hiszen hazánkban rengeteg a jó játékos, ahogy mondani szokták, még a negyvenedik pólós is kezdő lehetne bármely más nemzet csapatában. Itt, Balatonfűzfőn két úriembernek adatott meg, hogy első ízben fejére húzhassa a HUN feliratú sapkát. Varga Dániel, a Vasas 1983-ban született tehetsége a mérkőzés legelejétől a vízben volt. Érdekesség, hogy Kemény Dénes védőként számol a tinédzserrel. "Könnyebben menne a játék ezen a poszton, ha plusz tíz kiló lenne rajtam - mosolygott a lefújás után Varga Dániel. - Két hete próbálom megkeseríteni a centerek életét, ami ezúttal, úgy érzem, közepesen sikerült. Be kell valljam, az edzéseken jobban ment, de se baj, lesz még idő beleerősödnöm."
A 6-os sapkában tempózó pólóst először még kiállították a németek középcsatáráról, ám a második alkalommal nagyszerű ütemben szerelte Politzét. "Kellemetlen, erőszakos csapat a német. Nem volt könnyű ellene játszani" - állapította meg.
Másik újoncunk, Kovács Róbert ugyan csak öt másodpercet kapott (kapitányunk az utolsó percben szerette volna becserélni, ám sajnos nem volt rá lehetősége), de minden valószínűség szerint ez a kevés idő is, no meg a legjobbakkal töltött napok felejthetetlenek a számára. "Ellentétes érzések kavarognak bennem: boldog vagyok, hogy itt lehettem, hogy a csapattal készülhettem, de egyelőre csak ennyi adatott meg nekem. Az Európa-bajnokságara és a vébére nincs esélyem, talán a Világliga során vagy az Unicum-kupán újra válogatott lehetek, és gólt is lőhetek. Nem adom fel!" - így az újpestiek 26 esztendős kiválósága.
Mindkettőjüknek teljesült tehát egy álma, várjuk a folytatást.

Whirlpool-gála, barátságos férfimérkőzés
Kilenc hónap után Németország ellen mérkőznek Kásás Tamásék
Újra vízben a Kemény-csapat

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: AZ, Nemzeti Sport 2003.05.23
--------------------------------------------------------------------------------

Kilenc hónap, a tavaly augusztusi Világkupa-döntőt követően újra hivatalos meccset játszik a magyar férfiválogatott! Mi tagadás, vártunk már erre a pillanatra, arra, hogy legjobb vízilabdásaink újra együtt, egy célért ugorjanak medencébe.


A sapkák még kiadók, mondhatná Kemény Dénes, aki a németek elleni meccsen is azt figyelheti, kik kerülhetnek az Eb-keretbe Fotó: Árvai Károly
Az igaz ugyan, hogy a Bajnokok Ligája múlt heti döntőjében érdekelt dominósok pihenőt kaptak, de így is hemzsegnek a kiváló játékosok a Balatonnál. Igen ott, egész pontosan Fűzfőn, ahol hétfő óta a németekkel közösen készül a csapat, Fűzfőn, ahol ma 18 órától össze is méri az erejét feltörekvő riválisával. Hogy mit várhatunk a meccstől?
"Eredményről nem beszélnék, de azt el kell mondanom, rendkívül nemes ellenfélről van szó - így Kemény Dénes szövetségi kapitány, aki a közös edzések tapasztalatairól is megosztotta véleményét olvasóinkkal. - Feltűnően harcosak a kétkapus tréningeken a németek, maximális erőbedobással próbálkoznak ellenünk, bizony, az apró szurka-piszkák sem maradnak el. Figyelni kell ám, nehogy torzsalkodásba csapjanak a gyakorlások, de német kollégámmal együtt azért kézben tartjuk az eseményeket. Nyilván nem egy világverő alakulatról van szó, ám egyértelműen megállapítható, játékosai javuló tendenciát mutatnak. Elég csak a BL négyes döntőjébe jutó, a tartalékos Reccó otthonában is nyerni tudó Spandaut említeni, vagy a tavalyi Unicum-kupát, amelyen az olaszokat múlták felül. Szóval, a felkészülés ezen fázisában nagyon hasznos a velük töltött idő."
A kapitány három hete készül kiválasztottjaival, mint mondotta: "Becsülettel dolgoznak a fiúk, a tesztek is azt mutatják, minden a legnagyobb rendben folyik. Természetesen a sok munka miatt még kicsit ólmosak, ez így is van rendjén." Az úszótesztek a hírek szerint kimagasló eredményeket is hoztak, Kásás Tamás például végig tartani tudta a lépést a 100 gyorson felnőtt bajnoki bronzérmes Vindisch Ferenccel. Azzal a játékossal, akinek a csapattársa lehet (a Vasas keddre sajtótájékoztatót hirdetett meg, amelyen várhatóan két Kásás és egy Steinmetz megszerzése lesz a téma ... ) - na de, foglalkozzunk itt és most csak a válogatottal. Fűzfőn is azt teszik: példaértékű szeretettel fogadják a klasszisokat.
Persze, hol van ez másként ... ?
"Megint bebizonyosodott, érdemes kimozdulnunk a fővárosból, a Szigetről. Bármikor miénk az uszoda, nem kell harcolnunk érte, új ingerek érik a srácokat, és sok-sok kedvességet kapnak. Itt, Balatonfűzfőn is lesik a kívánságainkat, kiváló szállás, jó munkakörülmények közepette dolgozhatunk" - folytatta Kemény Dénes, akinek az európai szövetség (LEN) határidejének megfelelően hétfőn le kell adnia a szlovéniai Eb-re a húszas előnevezési listát, amelyről csak kihúzni lehet - és kell majd június 6-ai rajtot 24 órával megelőzően -, hozzáírni már nem. Maradjunk annyiban, volt már könynyebb is a szűkítés ... Amúgy a fűzfői uszodát 20 éve egy Tatabánya- Szolnok barátságos összecsapással avatták, a medencében többek között Kemény Dénessel, aki a Bányász sapkájában tempózott. S aki ezúttal a létesítmény kispadját teszi próbára.

Magyarország-Németország, Balatonfűzfő 18.00

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK