FONTOS


 

Legrand-kupa, Szentes
Biros nélkül is Domino-siker

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Kozák János, Nemzeti Sport 2003.09.22
--------------------------------------------------------------------------------

A torokfájásra panaszkodó Birost nélkülöző Domino kezdett jobban, és némi izgalmak után az FTC edzője, Csapó Gábor sárga, míg Wiesner Tamás szakosztály-igazgató piros lapot kapott, és a lelátóra kényszerült. Úgy látszik, ez használt a Fradinak, mert Székely és Weszelovszky vezérletével a mérkőzés közepére ledolgozta háromgólos hátrányát.

A Kotor kérésére reggel 9 órakor kezdődött a pont nélküli házigazda és a szerb-montenegrói csapat mérkőzése. A jobb játékerőt képviselő Kotor eleinte csak kapufákkal vétette észre magát, a helyenként igen jól játszó Legrand ekkor még méltó ellenfél volt. A hajrában a vendégek jó lefordulásokkal operáltak, míg a szentesiek udvariasan visszaadták a kapufákat, így saját tornáik történetében először maradtak pont nélkül, és végeztek az utolsó helyen. Az Eger fejet hajtott a dr. Gábor Antal által rendbehozott Ibolya vezérelte OSC előtt, a kupaelsőségről döntő rangadóra pedig két televíziós adó és sok fotós is kíváncsi volt. A torokfájásra panaszkodó Birost nélkülöző Domino kezdett jobban, és némi izgalmak után az FTC edzője, Csapó Gábor sárga, míg Wiesner Tamás szakosztály-igazgató piros lapot kapott, és a lelátóra kényszerült. Úgy látszik, ez használt a Fradinak, mert Székely és Weszelovszky vezérletével a mérkőzés közepére ledolgozta háromgólos hátrányát. De nem sokáig örülhettek az egyenlítésnek a zöld-fehérek, mert a bajnokcsapat sebességet váltott, újból elhúzott, sőt Tóth László is kipontozódott a túloldalon. Bár a jégcsillagosok átalakult csapata igazán elismerésre méltóan küzdött és játszott, végül győzött a nagyobb tudás és rutin az egészen jó színvonalú, élvezetes meccsen.

Legrand-kupa, nemzetközi férfitorna, Szentes

Legrand-Szentes-Primorac Kotor (szerb-montenegrói) 8-10 (2-2, 2-2, 3-5, 1-1). G: Somogyi, Szebeni, Kamenec-kij 2-2, Kis, Zentai 1-1, ill. Milics 3, Danikovics, Bedakovics 2-2, Ticics, Janovics, Vukanics 1-1. OSC-British Knights-ZF Hungária-Egri VK 7-4 (0-0, 2-1, 3-2, 2-1). G: Ibolya 3, Keszthelyi, Hirbek, Berezvai, Szollár 1-1, ill. Ágner, Bálint 2-2. Domino-BHSE-Jégcsillag-Ferencváros 10-5 (2-1, 2-3, 4-1, 2-0). G: Kovács O., Fodor, Bárány, Kiss G., Vári 2-2, ill. Weszelovszky 2, Székely, Lehmann, Létay 1-1.

A végeredmény: 1. Domino-BHSE 10 pont, 2. Jégcsillag-Ferencváros 8, 3. Primorac Kotor 6, 4. OSC-British Knights 4, 5. ZF Hungária Egri VK 2, 6. Legrand Szentes 0. A torna legjobbja: Biros Péter (Domino-BHSE). Gólkirály: Bárány Attila (Domino-BHSE) 11 góllal. A legjobb kapus: Pelle Balázs (Jégcsillag-Ferencváros). A legjobb szentesi játékos: Berki András

Legrand-kupa, Szentes – pont nélküli hazaiak
Az aranyért: Domino–FTC

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Kozák János, Nemzeti Sport 2003.09.21
--------------------------------------------------------------------------------

A verőfényes napsütésen kívül nem sok örömük maradt a szentesi drukkereknek. Az exszentesi, legutóbb a BVSC-ben játszó Ibolyával felálló OSC-vel szemben egy darabig még csak-csak futotta az egyenlítésre, de a babér végül a fővárosiaké lett.


Kiss Gergô és társai a Primorac Kotor elleni nehezebb siker után könnyen nyertek az egriek ellen - Kiss mindkétszer két gólt szerzett (Fotó: Árvai Károly)
Igaz, nagy árat fizettek az ütközetben, mert katonáik egy részét elveszítették. Délután a sérült Ibolya és Tiba nélkül még az idősebbik Keszthelyi, alias Keszeg is beszállt, de ez sem segített a sokkal egységesebb Kotor ellen. A Domino-Eger mérkőzés előtt a város alpolgármestere, Szûcs Lajos ajándékkal, míg a serdülő pólóslányok virággal és puszival kedveskedtek világbajnokainknak, akik ezután nemes egyszerûséggel győztek az Eger ellen. A nap utolsó mérkőzésén a pont nélküli hazaiak a pontot sem vesztő Ferencvárossal játszottak. Berki kihagyott büntetőjét követően elhúzott ugyan a Fradi, de a Legrand egyenlített, sőt 3-3-nál Pellei újabb négyméterest hibázott. Ezután bekapcsolták az esti világítást, és a sejtelmes fényviszonyok között a hazaiak addigi legjobb teljesítményükkel rukkoltak ki. Nem véletlenül mondta Tóth Gyula: "Eddig kevés edzőmérkőzést tudtunk játszani, most meccsről meccsre javulunk.” A kihagyott helyzetek miatt most ez is kevés volt, így az utolsó mérkőzés előtt továbbra is a Domino és az FTC áll az élen, így vasárnap egymás ellen döntenek az elsőségről.

Legrand-kupa, férfi nemzetközi torna, Szentes
ZF Hungária-Egri VK-Jégcsillag-Ferencváros 6-9 (1-1, 2-3, 1-3, 2-2). G: Székely 2, Weszelowszky 2, Suti 2, Tóth 1, Takács 1, Balatoni 1, ill. Csányi 2, Petik 2, Ágner 1, Éles 1. Primorac Kotor (szerb-montenegrói)-Domino-BHSE 11-13 (4-2, 2-4, 3-3, 2-4). G: Milics 3, Marisán 3, Gax 2, Krisics 1, Janovics 1, Damikovics 1, ill. Biros 3, Kiss G. 2, Bereczki 1, Fodor 1, Bárány 1, Szívós 1, Molnár T. 1, Vári 1, Paján 1. Legrand-Szentes-OSC-British Knigth 9-11 (2-3, 2-1, 1-2, 4-5). G: Berki 3, Pellei 2, Somogyi 1, Juhász 1, Kiss 1, Kameneckij 1, ill. Ibolya 4, Berezvai 2, Békési 2, Hábetler 1, Keszthelyi 1, Tiba 1. Kotor-OSC 10-3 (5-1, 1-0, 2-1, 2-1). G: Brenica 2, Krisic 2, Janovic 2, Crepula 1,Tiszics 1, Petrovics 1, Pedakovics 1, ill. Berezvai 2, Békési 1. Eger-Domino 3-14 (0-2, 1-3, 1-5, 1-4). G: Petik 1, Ágner 1, Bálint 1, ill. Molnár T. 3, Bárány 3, Kiss G. 2, Paján 2, Kovács 1, Bereczki 1, Szívós 1, Sugár 1. Szentes-Ferencváros 5-8 (1-3, 2-1, 1-1, 1-3). G: Somogyi 2, Szebeni 2, Szénászky 1, ill. Létay 3, Suti 2, Lehmann 1, Süveges 1, Weszelowszky 1. Az állás: 1. Domino 8 pont (55-23), 2. FTC 8 (37-20), 3. Kotor 4 (36-30), 4. Eger 2 (26-38), 5. OSC 2 (23-51), 6. Szentes 0 (23-44)

Remekül kezdett a Ferencváros a szentesi Legrand-kupán
A Domino folytatja az élről

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Kozák János, Nemzeti Sport 2003.09.20
--------------------------------------------------------------------------------

Hat csapat részvételével pénteken megkezdődött a hagyományos nemzetközi vízilabdatorna a Legrand-kupáért. Csapó Gábornak, az FTC újdonsült edzőjének érthetően jó volt a kedve bemutatkozó győzelme után.

"Gyönyörű az uszoda, fantasztikusan jó időnek örülhetünk, a csapatom is alakul, mi kellhet még?” - kérdi, és máris indul csapatához. A Domino BHSE még csak két hete edz, így a bajnokság előtt egy héttel jól jönnek neki a felkészülési meccsek. Ennek megfelelően nem is kegyelmezett meg a házigazdának, elsősorban Bárány és Szívós kitűnő játékával biztosan győzte le az alakulgató Legrand-Szentes csapatát. Kár, hogy a teljes időt mérő óra délutánra sem javult meg, sőt, a támadási időt kijelző egyike is elromlott. Ennek ellenére a mérkőzések rendben értek véget. A Fradi Székely irányításával a második meccsét is megnyerte, így a Dominóval együtt pontveszteség nélkül várhatja a folytatást. Nem ment ilyen jól a hazaiaknak, az Eger elleni sima vereséggel pont nélkül maradtak, a mutatott játék pedig nagyon szerény volt.

Legrand-kupa, nemzetközi férfitorna, Szentes

Primorac Kotor (szerb-montenegrói)-ZF Hungária-Egri VK 10-7 (2-1, 3-2, 4-2, 1-2). G: Jalovics 3, Gax 2, Crepula 1, Petrovics 1, Fedakovics 1, Mirics 2, ill. Csányi 1, Éles, 1, Petik 1, Tóth P. 1, Seress 1, Bálint 2.

Jégcsillag-Ferencváros-OSC-British Knights 13-4 (2-0, 3-1, 3-1, 5-2). G: Székely 3, Lehmann 2, Weszelovszky 3, Tóth L. 1, Takács I 1, Létai 3, ill. Keszei B. 1, Berezvai 3.

Legrand-Szentesi VK-Domino BHSE 4-15 (0-3, 2-5, 0-4, 2-3). G: Somogyi 1, Lavrisinyec 1, Berki 1, Pellei 1, ill. Fodor 2, Bárány 4, Kiss G. 1, Szívós 4, Molnár T. 2, Biros 2. Jégcsillag-Ferencváros-Primorac Kotor 7-5 (2-1, 2-1, 1-0, 2-3). G: Székely 2, Lehmann 2, Süveges 1, Weszelovszky 1, Tóth L. 1, ill. M. Janovics 1, N. Janovics 1, Crepula 2, Milics 1.

Domino BHSE-OSC-British Knights 13-5 (3-0, 3-1, 4-2, 3-2). G: Kovács 2, Fodor 1, Bárány 1, Kiss G. 2, Szívós 1, Molnár T. 2, Vári 1, Sugár 1, Biros 2, ill. Mányai 1, Ibolya 2, Berezvai 2. Legrand-Szentesi VK-ZF Hungária-Egri VK 5-10 (1-2, 1-3, 1-4, 2-1). G: Lavrisinyec 1, Berki 2, Szénászki 1, Szebeni 1, ill. Petik 1, Ágner 4, Hegedűs 1, Éles 1, Seress 2, Bene 1.

Az állás: 1. Honvéd 4 pont (28-9), 2. FTC 4 (20-9), 3. Eger 2 (17-15), 4. Kotor 2 (15-14), 5. Szentes 0 (9-24), 6. OSC 0 (9-26)

Legrand-kupa, Szentes
A Honvéd is ott lesz

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Kozák János, Nemzeti Sport 2003.09.19
--------------------------------------------------------------------------------

A helyi főszponzor névváltozása miatt Kontavill helyett ez évtől a Legrand-kupáért küzdenek férfi vízilabdacsapataink a hagyományos szentesi felkészülési tornán.

Egy héttel a bajnoki rajt előtt már a legjobbak is beszállnak, így a résztvevők között találjuk a tavalyi győztest, a magyar bajnok, olimpiai és világbajnok játékosokkal teletűzdelt Domino-BHSE együttesét, és az átalakult, mindig bajnoki éremre éhes Ferencvárost. A külföldieket az idén a horvát PVK Primorac Jugopetrol képviseli, de ott lesznek a hazaiakon kívül régi barátaik, az OSC-British Knights és a ZF Hungária-Eger pólósai is. A hatos tornát körmérkőzéses formában péntektől vasárnapig rendezik meg. A Kurca-parti közönség kíváncsian várja a Komlósi János, Tóth Gyula kettős által átszervezett gárda hazai bemutatkozását.
Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK