Magyarország–Euroliga-válogatott 8–7 (0–1, 3–2, 4–1, 1–3)
Komjádi uszoda, 3000 néző. V: Kiszelly, Németh A.
MAGYARORSZÁG: SZÉCSI – BIROS 2, Kásás, Molnár T., Vári, KISS G. 3, MADARAS 2. Cs: Gergely (kapus), Varga T., Varga II Zs., Fodor, Steinmetz B., Székely 1. Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
EUROLIGA-VÁLOGATOTT: Sefik – Hatziteodoru 1, VASZOVICS 1, Smodlaka 1, Kozlov, V. Kobescak, Gyurcsi. Cs: Percinic (kapus), Fatovic 1, Zinnurov, Havenga, SILVIS 2, Tomakosz 1, Vukanics. Edző: Kásás Zoltán
Gól – emberelőnyből: 7/2, ill. 5/1

Ahogy Varga Tamás fogalmazott a meccs után, Steinmetz Barnabás (balra) és válogatott társai elhúzták a mézesmadzagot (Fotó: Árvai Károly)

Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor Rajmund, Gergely István, Kásás Tamás, Madaras Norbert, Molnár Tamás, Steinmetz Barnabás, Szécsi Zoltán, Varga Tamás, Varga II Zsolt, Vári Attila. Háromezer (vagy tán több?) ember zsúfolódott össze a Komjádi-uszodában, hogy együtt lélegezzen a júliusi világbajnokságon aranyérmet szerző válogatott játékosokkal, a gálameccs előtt fél órával tulajdonképpen már csak nyolc napon belül gyógyuló sérülés kockázatával lehetett bepréselődni a trópusi pára feszítette létesítménybe. Úgy negyed öt körül kinyitották a "konzervet”, és a nyitott tető alatt máris könnyebben ment a "beilleszkedés”.
De vissza az ünnepeltekhez, hiszen mint vendéget üdvözölhettük 8-as sapkában Székely Bulcsút, akit az Olaszországban bajnoki meccset játszó Benedek helyére tett be Kemény Dénes – mégiscsak olimpiai bajnok, a kutya mindenit! Mire a játékosok bemutatása kezdetét vette, a medence rövid oldala melletti partrészt is birtokba vették a máshonnan kiszoruló nézők, és az Euroliga-válogatottat köszöntő közepes erősségű (természetesen kivétel ez alól a megbízott szakvezető, Kásás Zoltán) taps után felrobbant a nézőtér a magyarok egyenkénti üdvözlése alatt. "Hogy fogunk így melegíteni?” – tette fel még két nappal korábban a kérdést Kemény Dénes, azt követően, hogy megtudta, a fél ötre tervezett rajt előtt folyamatosan körítő műsorok szórakoztatják a nagyérdeműt. A válasz: nehezen.

Kovács István a legjobb edző

Az emlékezetesre sikeredett Euroliga-gála utolsó programjaként díjeső áztatta az ideiglenesen a Komjádi uszodába ácsolt színpadot. A szombaton Budapesten ülésező Vízilabda Klubcsapatok Nemzetközi Szövetsége (AWPC) jutalmaként az elmúlt idény legjobb edzője és játékosa vehetett át elismerést. A játékos kategóriában például az az orosz Revaz Csomakidze, akinek eredetileg a vízben lett volna a helye szombaton is, de ujjsérülése miatt kénytelen volt civilben helyet foglalni Kásás Zoltán mellett a kispadon. A vereség után legalább afféle vigaszdíjhoz jutott. A legjobb edző kategóriában Kovács Istvánt, a Domino-BHSE mesterét szólították a ceremóniához, nem mellékesen előtte néhány perccel az Universiade-győztes csapat szakvezetőjeként fogadhatta játékosaival együtt a gratulációkat. Az AWPC kihirdette az elmúlt szezon álomcsapatát is, amelynek tagjai a következők: Szécsi Zoltán (BVSC) – Benedek Tibor (Pro Recco), Madaras Norbert (Vasas), Vladimir Vujaszinovics (Pro Recco), Revaz Csomakidze (Mladost Zagreb), Biros Péter (Honvéd), Alekszandar Szapics (Camogli) A Fritz Dennerlein által alapított, 1994 óta Olaszországban kiosztott Aranysapka-díj egy évre megszakadt hagyományát tovább ápolja az AWPC, ennek értelmében két életműdíjat ítélt meg a szervezet: a játékoskategóriában Iusy Malato, a Catania olasz centere, a sportág nagy egyénisége kategóriában pedig Gyarmati Dezső részesült elismerésben, már az esti protokollvacsorán. Az AWPC létrehozott egy harmadik, Komjádi Béláról elnevezett díjat, amely ezentúl mindig klubcsapatot illet, az első ünnepelt a horvát Mladost Zagreb.

Alighogy belepottyantak a vízbe a játékosok, Németh Attila (aki a "hivatali” ruháját nélkülöző francia Papazian helyett ugrott be közvetlenül a találkozó előtt) már a sípjába fújt: művész urak, ideje belevágni. Néhány lóba, egy-két kapura lövés, és már úszni kellett a labdáért. Madaras el is hozta, aztán csendes játszadozás következett, egyelőre az ígért szépség is hiányzott. Vaszovics unta meg a tilitolit, úgy hat méterről a jobb sarokba bombázott. Mindjárt sort cserélt az All-Star-gárda, hazai oldalon hárman érkeztek, közülük Varga Tamás eresztett meg két egészséges löketet, de Sefik karjai uralták a teret.
A második negyed már kezdett közelíteni a tétmeccs hangulathoz, bizonyítván, hogy az első felvonás ráment a bemelegedésre. Szécsi például a fején érezte meg, milyen kemény is a labda: Kobescak találta telibe a kobakját. Smodlaka gyönyörű húzása pedig (lényegében csak a keze állt ki a vízből) sokkolta a mindig győzelemre kíváncsi közönséget. De semmi aggodalom, egyre inkább otthon érezték magukat a Kemény-legények, és a lefordulások után például Kiss mesterien emelt, egy kicsit csavart is (nem először csinálta ebben az idényben) a hosszúba a jobb oldalról, és amikor Varga Tamás álompasszát Biros a léc támogatásával küldte Sefik kapujába, már 6–3-ra vezetett a magyar válogatott.
Ekkor már a harmadik negyed ötödik percében jártunk.
A nem sokkal korábban beállt Székely, ha már szükség volt rá, tesztelte a jobb sarkot messziről, ezzel 3–3 után 4–0-ás sorozatot ért el az ünnepelt alakulat. Silvis szépített az eredménysoron, Madaras pedig harmadszor is elhozta a labdát az utolsó játékrész előtt. A befejező negyed negyedik perce kisebbfajta rekordot hozott: három gól született, ebből egy fűződött a mi nevünkhöz, ki máséhoz, mint Kiss Gergőéhez. A szép fokozatosan felhevülő publikumnak nem tetszett, amikor Silvis is bejelentkezett, hiszen már csak egy gól volt az előnyünk (8–7). Az utolsó két és fél perc azonban már gólcsendben telt, így igazolódott a néha felboruló gálatörvény: mindig a hazai, esetünkben ünnepelt csapat nyer.
"Fantasztikus közönségünk előtt vért kellett izzadnunk, hogy komolyan vegyük magunkat” – hangzott Kemény Dénes értékelése, amellyel mintegy utalt arra, hogy néha a gála nehezebb, mint a világbajnoki finálé.