FONTOS


 

Férfi ING-bajnokság, 11. forduló
Hibátlanul zárta az őszi idényt a Fradit verő Vasas
Madaras nem aprózta el

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: , Nemzeti Sport 2003.12.21
--------------------------------------------------------------------------------

Az előzmények alapján nem igen lehetett túlfűtött hangulatra számítani a Komiban, a bemelegítés alatt az elfogult szurkolók is csendben figyelték a meccsre hangoló kedvenceket.

A csapatok szokásos harci kiáltása után már a drukkerek is megrezegtették hangszálaikat, Madaras máfél perc alatt lőtt két góljának köszönhetően pedig kifejezetten jó hangulatba kerültek a Vasas-hívek. A hirtelen dupla után ötperces gólcsend következett, amikor is Weszelovszky szépített előnyből. A negyed végén eredményre vezethetett volna a két Varga testvéri összejátszása, ám Zsolt ziccerét lefülelte Pelle. A második felvonás első nagy meglepetését szolgáltatta, hogy Vindisch nem hozta el a labdát, a másodikat pedig, hogy hiába szorult ki másfél percre nyolc-kilenc méterre a Fradi a Vasas kapujától, végül Weszelovszky valósággal begurította a vizen a labdát, a bal sarokba. Nemsokára következett a két Varga (Tamás négyesből, Zsolt húzásból köszönt be), majd Balatoni szépítésére Madaras két góllal reagált, és egymaga már négynél tartott (3–6). A Vasas blokkjai áthatolhatatlannak bizonyultak, igaz, Székely előnyből javított csapata mérlegén, mellesleg a Fradi háromból három fórt váltott gólra.
A fenti pozitívum ellenére Csapó Gábor méregbe gurult, és besárgult a harmadik etapban. Tudniillik Székely megúszott, menetrendszerűen jött a kezére a labda, aztán Steinmetz Barnával a sarkában eltűnt a víz alatt, Németh pedig megkaparintotta a labdát. Csapó (nem egyedül), nem értette, miért nem fúj Székely játékvezető, amit szóvá is tett. Magyarázatot persze nem kapott, ugyanakkor lefordult a Vasas, és az esetleges 5–6 helyett percek múltán 4–9 szerepelt az eredményjelzőn. A játékrész góljait Varga Tamás (újra négyméteresből), valamint Steinmetz Barna és Vindisch jegyezte. Az utolsó felvonás elején – ki más?! – Madaras már a tizedik piros-fehér találatot érte el (ezen az estén nem ismerte a rontás fogalmát), míg a Fradi nagyon messze került a Vasastól. A zöld-fehérek mégsem rogytak össze, tisztességgel próbálkoztak (Weszelovszky vízen korcsolyázó labdája ismét utat talált a vendégek hálójába), de a fölényes Vasas-győzelmet nem sikerült megakadályozniuk.
Mindez azt jelenti, hogy Kásás Zoltán csapata veretlenül fejezte be az őszi bajnoki idényt.


Többek között a Kásás Tamást „ápoló” Süveges Máté (fehér sapkában) sem tudott mit tenni a nagyot alakító Madaras Norbert ellen (Fotó: Árvai Károly)
Mestermérleg
Csapó Gábor:
– Jó meccsen túl sok hátrányt szenvedtünk el, ráadásul hazai pályán.
Kásás Zoltán: – Védekezésben sok jó dolgot láthattam a csapattól, ugyanakkor akadtak elalvások is, amelyeket nem szabad megengedni magunknak, ha a véghajrában is nyerni akarunk. További apró léptekkel haladunk előre.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK