FONTOS


 

Olasz bajnokság, férfiak
Lapszemle után hosszabbítás

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: CSG, Nemzeti Sport 2003.02.11
--------------------------------------------------------------------------------

Nem teljesen váratlanul egészen nyílttá vált a középszakasz befutója az olasz bajnokságban: a Brescia a Posillipo után a Reccót is legyűrte, így akár az is előfordulhat, hogy a három nagy ugyanannyi ponttal zár a végén. A bajnokcsapatnak egy döntetlen is elég lett volna ahhoz, hogy első helyről kezdje a rájátszást, ám hiába vezetett két góllal a félidőben, s állt ikszre másfél perccel a vége előtt, Benedek Tibor megfogalmazása szerint "a hajrában elvesztették a fonalat." Válogatottunk csapatkapitánya beszámolt arról is, hogy a lapunkban, múlt héten megjelent interjúnk okán behívatták a vezetők, és kérték, napokon belül írja alá kétéves szerződését. "Az egyik genovai lap munkatársai rendszeresen szemlézik a Nemzeti Sportot, amint egy Reccót érintő cikk feltűnik, másnap azonnal leközlik - mondta a balkezes. - Miután kiderült, hogy megfelelő ajánlat esetén elgondolkoznék a hazatérésen, rögtön siettetni kezdték az aláírást." Olimpiai bajnokunk nem tagadta, hogy többek között a ferencvárosi vezetők is puhatolóztak nála, ám úgy vélte, egyelőre nincs realitása annak, hogy egy, a Domino-BHSE-vel legalább egyenértékű együttest bárki garantáljon jövőre, mégpedig záros határidőn belül, ezért "alighanem hoszszabbítok a Reccóval."
Egyelőre nem kell efféle kérdésekre válaszolgatnia Kásás Tamásnak, a Posillipo ásza így bajának kúrálására fordíthatja az időt. A hétvégi, firenzei partit kihagyta, miután egy hasmenéssel, lázzal, levertséggel járó vírus két napra leterítette ("minden kijött, kompletten"). A nápolyiak nélküle is boldogultak, s így lélekben megerősödve várhatják a kissé bizarrnak ígérkező hétvégét, amelyet a messzi s zimankós Volgográdban töltenek, a KEK-elődöntőjének ürügyén.
Ami a többi magyart illeti, visszaküzdötte magát a biztos nyolc közé jutást jelentő helyre a Savona, miután otthon vágott vissza a Nervinek. Varga Zsolt remekelt, három gólt szerzett, bár ezen a meccsen túl sok pólós törvényszerűség nem érvényesült: "Túl korán elhúztunk, a játékvezetők ezért próbáltak korrigálni az eredményen, később viszont, minthogy sok idő volt hátra, valamit vissza is illett adni, aminek az lett a vége, hogy 32 kiállítást ítéltek meg összesen" - idézte fel az ideges hangulatú partit Märcz Tamás, aki azt is elárulta, nem igazán lehetett érteni, hogy a játékvezetők miért pont az ellenfél magyar centerét, Regős Áront szúrták ki, s állították ki végleg, "elvégre Aró ugyanúgy reklamált, mint szinte bárki más a medencében."

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK