FONTOS


 

A BVSC győzelme esetén a Ferencváros messze kerülne a vasutasoktól
Ezúttal a harmadik hely a tét

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: SZG, Nemzeti Sport 2004.01.24
--------------------------------------------------------------------------------

Mindjárt rangadóval, a BVSC-FTC találkozóval nyit a férfi vízilabda-bajnokság téli-tavaszi idénye. Más kérdés, hogy az őszi szakasz menetrendje alapján nem így kellene lennie, ám a válogatott januári programja miatt csúszott a rajt, és a második forduló visszavágóit rendezik meg előbb, azaz szombaton, az első forduló párosítása pedig jövő szerdán ismétlődik meg, természetesen az októberi vendégek pályaválasztásával. Szerdától kezdve aztán már minden a hagyományok szerint alakul, kivéve a forgatókönyveket.


Létay Krisztián (elöl) és Vincze Balázs örül, ha majd levegôt kap egymás szorításában (fotó: Árvai Károly)
A BVSC tavaly október elején a Komjádi-uszodába látogatott a Fradi vendégeként, és 7-6-ra győzött, ezzel a sikerével meg is alapozta harmadik helyét. Az összecsapás azonban nem igazán a vízben történtek miatt vált emlékezetessé, hanem a zöld-fehérek óvása miatt: korábbi játékosuk, Nyéki Balázs szereplését tartották jogosulatlannak. Az ügy végül megoldódott, az eredmény érvényben maradt.
Mint ahogy érvényes Gerendás György eltiltása, aki a decemberi Szuperkupa-meccs közben, másodedzői minőségben kapott piros lapja miatt automatikusan kénytelen kihagyni a szombati bajnokit. (Az öt meccsre szóló, egy évre felfüggesztett büntetéssel a decemberi csata előtt Juhász játékvezetőre tett sértő megjegyzéseit szankcionálták.) A szakvezető és a vasutasok pechjére éppen egy rangadón kényszerül a háttérbe, de ha azt vesszük, hogy a Szuperkupát Derekas Szilárd irányításával hódította el a Szőnyi úti alakulat, már más a gyerek fekvése.
"A mostani mérkőzés nehezebb lesz, mint az őszi - mondta elöljáróban Gerendás. - A Fradinak mindenképpen nyernie kell, ha harmadik akar lenni az alapszakasz végén, mi pedig ezt szeretnénk megakadályozni. Az idény elején még összeállóban voltak a zöld-fehérek, és éppen azon a meccsen sérült meg náluk Weszelovszky, ami minket segített. Két perccel a vége előtt még mindkét csapatnak esélye volt a győzelemre, végül nekünk sikerült megszerezni a két pontot. Szombaton is hasonlóan szoros meccsre számítok, könnyen lehet, hogy megint csak egy gól dönt."

A rangadó tehát akár el is döntheti a harmadik hely sorsát, mert ha nyer, a BVSC-nek tulajdonképpen már csak arra kell figyelnie, hogy hozza a papírformameccseit, valamint megkeserítse a Vasas és a Honvéd dolgát. Gerendás György szerint inkább presztízs szempontjából fontos a találkozó, mert akár harmadik, akár negyedik lesz az alapszakaszban együttese, a döntőbe mindenképpen a Vasason vagy a Honvédon keresztül vezet az út. Egy kérdőjel mindenképpen akad a Szőnyi útiak összeállítását illetően: Kis Gábor torka begyulladt csütörtökön, így csak szombaton derül ki, hogy a hazaiak soraiban vízbe száll-e az első számú center.
Biztosan ott találjuk viszont a kapuban Pelle Balázst, aki minél több bravúrral igyekszik elősegíteni az FTC győzelmét.
"Még most sem álltunk össze igazán, de az őszhöz képest sokat fejlődtünk - így a 18-szoros válogatott hálóőr. - Emlékezetes, a LEN-kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén otthon veszítettünk a Szeged ellen, ám úgy tűnik, az elszenvedett traumából sikerült hasznot kovácsolnunk. Végül is továbbjutottunk, a Honvéd elleni, decemberi mecscsen is egészen jól tartottuk magunkat, a Vasas ellen viszont már kevésbé ment jól. Kíváncsian várom, hogyan hatott a hosszú bajnoki szünet. Elvileg vagyunk olyan jó csapat, mint a BVSC, de a Szőnyi útiak arra is képesek, hogy a meccsen többet mutassanak, mint azt gondolná az ember. Fontos meccs lesz, az biztos, hiszen ha kikapunk, négy ponttal elénk kerülne a BVSC."
Pelle úgy emlékszik, a vasutasok ellen általában jó formában teszi a dolgát, és szombaton sem szeretné megszakítani a hagyományt.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2004

KÉPEK

  

 
LINKEK