FONTOS


 

Jövőkép
A Vasas szponzorai akkor maradnak, ha a játékosok egységesen elfogadják a vezetők ajánlatát
A klub a lelkiismeretre hat

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: SZG, Nemzeti Sport 2004.05.19
--------------------------------------------------------------------------------

Alig négy nappal az első megbeszélést követően ismét szűk körű eszmecserére gyűltek össze a Vasas-Plaket-Euroleasing játékosai, vezetői és szponzorai.

Az összejövetelen mi más is kerülhetett volna terítékre, mint a jövő. Más fordításban: az Euroligában a nyolc között kieső és a bajnoki aranyról is lemaradó angyalföldieknél amolyan földindulás kezdődik-e meg, vagy a társaság újra összefog, és nagyjából azonos összeállításban kezdi meg a következő idényt. A "nagyjából" szó mindenképpen idekívánkozik, hiszen Kósz Zoltán már bejelentette visszavonulását, ugyanakkor Kásás Zoltán a legutóbbi megbeszélésen elfogadta a Vasas vezetőinek felkérését, s újra leül a kispadra mint szakvezető.
– Miről esett szó a második találkozón? – kérdeztük Méhes Jenő szakosztályvezetőt.
– A szponzorok meghatározott feltételekkel egyben szeretnék tartani a csapatot, sőt bizonyos erősítések sem elképzelhetetlenek.


A klubvezetôk és a szponzorok remélik, hogy Kásás Zoltán ugyanazoknak a játékosoknak magyarázhat az új idényben, mint a véget ért szezonban (Fotó: Meggyesi Bálint)
– Mit fed a bizonyos feltételek kifejezés?
– Azt, hogy a pénzügyi háttér az elmúlt idényben tapasztalthoz hasonlóan erős lehet, ám mindez a nyeréshez van kötve. Sokszor hallhatjuk, hogy másodiknak is kell lennie valakinek, meg a részvétel a fontos, amit – mondjuk – a Balaton-átúszás esetében elfogadok. Itt viszont profi sportolókról van szó.
– A kijelentése azt sejteti, a szponzorok maradnak, holott arról szóltak a hírek, hogy az egyik támogató kilép.
– A szponzorok akkor maradnak, ha a játékosok is egységesen elfogadják a klub ajánlatát, amely egy gesztus. Mintegy lehetőséget adunk arra, hogy a csapat bizonyítsa, csupán kisiklás történt, és igenis tud eredményes lenni ebben az összetételben.
– S ha, tegyük fel, öt játékos azt mondja, hogy nem él a lehetőséggel, és más klub ajánlatát fogadja el, akkor dől minden?
– Akkor borul… A vezetők és a szponzorok azonban remélik, hogy a játékosok is úgy cselekednek, mint Kásás Zoltán, és felsorakoznak mögé. A hiányérzetet elsősorban az okozza, ahogy második lett az együttes, a harmadik és főként a negyedik meccsen látott produkció nem fogadható el. Ezt a játékosok is érzik.
A Vasas-pólósok a legutóbbi idényhez képest tehát kevesebb fizetést kapnának, ha alább adják az első helynél, bajnoki győzelem esetén viszont bankot robbanthatnak, azt a bankot, amely májusban épségben maradt. A szakosztályvezető szavaiból, a klub jövőközelítéséből világosan kiolvasható: erkölcsileg elvárják a pólósoktól, hogy igent mondjanak az ajánlatra, és a lelkiismeretükre hatnak. De mi van, ha néhányan mégis úgy gondolják, inkább biztosra mennek, és egy kedvezőbb szerződési ajánlatra rábólintva veszik a sapkájukat?
Nos, ahogy fent utalt rá Méhes Jenő, akkor a szponzori csapat is gyengül, ami a hatás–kölcsönhatás elvéből kiindulva további változásokhoz vezet.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA.2004

KÉPEK

  

 
LINKEK