FONTOS


 

Szabadon igazolható a világ egyik legjobbja: a Savona már tett ajánlatot, de a Vasasnál is mozgolódnak
Kásás nem kell a Posillipónak

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: CSG, Nemzeti Sport 2003.04.27
--------------------------------------------------------------------------------

Két napja azt írtuk: ha a Vezúv nem teríti be lávával a környéket, Kásás Tamás pénteken újabb hároméves szerződést ír alá a Posillipo Napoli klubházában. Nos, a nápolyi egylethez kötődők többsége szombaton majdnem úgy érezte magát, mintha egy vulkánkitörés kellős közepén állna, miután futótűzként (lávaként) terjedt a hír: a KEK-győztes klub mégsem kínál új szerződést a magyar világsztárnak. Kevésbé bársonyos megfogalmazással: ajtót mutattak az olimpiai bajnoknak.


Ez után az is bôven elképzelhetô, hogy hazajövök - mondja az elküldése után rendkívül elkeseredett Kásás Tamás (Fotó: Árvai Károly)
"Mint legutóbb is mondtam, az elnökkel rendkívül hamar megállapodtam, kezet fogtunk, és azzal váltunk el, hogy pénteken aláírok - mondta kissé feldúltan Kásás. - Ehhez képest most közölte, hogy az edző úgy határozott, nem tart rám igényt, ő pedig nem tehet mást, mint elfogadja a szakmai döntést." A csapatot ez év januárjában a kapitányi posztról távozó Paolo De Crescenzótól átvevő utánpótlásedző, Piero Fiorentino indokként annyit említett, hogy először is kell egy jó második center, minthogy azonban nincs megfelelő szintű olasz erre a posztra, ezért külföldit kell hozni, azaz egy légióstól el kell köszönni. "Meg aztán arra is hivatkozott, hogy szerinte már nem nagyon tudok megújulni, túl sokat vagyok sérült, sosem leszek az, aki régebben voltam" - idézte fel Kásás pályafutása eddigi legnagyobb mélyütését.
Nápolyban szombaton elszabadult a pokol, a technikai igazgató azonnal lemondott, a klubházban nyüzsögtek a felindult pártoló tagok, a csapat egykori legendás játékosa, Franco Porzio pedig legott telefonált a magyar légiósnak. "Franco kért, ne döntsek véglegesen, ne írjak sehová se alá, mert eljött az idő, hogy szétrobbantsák a jelenlegi klubvezetőségett, amely most készül húsz év munkáját tönkretenni. Lehet, hogy ő tudna tenni valamit, mert hihetetlenül befolyásos ember, én azonban már eldöntöttem, a történtek után biztosan távozom. Ugyan sokan ragaszkodnak hozzám, a nápolyi tévé riportere elsírta magát, miközben kérdezgetett, a játékostársak sem akarják elhinni - ám úgy vélem, lehet, hogy valóban eljött a váltás ideje. Már tavaly gondoltam arra, talán el kellene menni, péntektől pedig egyre inkább beleéltem magam ebbe - bár ettől még ma reggelre elég rossz volt a hangulatom. Elvégre nem is olyan régen úgy gondoltam, engem nem lehet innen kirobbantani, most pedig azzal a tudattal néztem végig a környéken, hogy többé nem ez a látkép fogad majd reggelenként ... "
Kásás kora este megpendítette, hogy a különféle telefonbeszélgetések alapján nem zárható ki, az elnök mégsem akar akkora összeget áldozni rá, így az edzővel kreáltatott egy indokot - hiszen következmények nélkül csak most, az előző szerződés lejártával szabadulhat meg tőle. Ettől még persze tény: a világ egyik legjobb játékosa szabadon igazolható, és ahogy az lenni szokott, rögtön beindult a játékospiaci gépezet.
Kásás egy több mint grandiózus ajánlatot kapott a Savonától, de ő maga mondta: "Ez után az is bőven elképzelhető, hogy hazajövök. Ha felkínálnak egy megközelítőleg olyan szerződést, nem jobbat, mint az olaszországi, akkor komolyan elgondolkodom, hogy otthon folytatom." Arra a felvetésre, hogy egyes kombinációk szerint édesapjával, az Olympiakosztól távozni készülő Kásás Zoltánnal egyetemben a Vasashoz szerződik, Kásás így válaszolt: "Szóval ez már köztudott otthon."
Méhes Jenő, a Vasas-Plaket-Euroleasing szakosztályvezetője sejtelmesen csak annyit mondott: "Valamennyi támogatónk tud a dologról." Így arról is, hogy a történtek után természetesen Kásás gyerekkori cimborája, Steinmetz Barnabás sem akar mindenáron Nápolyban maradni. Ô is együtt játszhatna egy rokonnal a Vasasban: öccsével, Ádámmal (mellesleg ez volt az információ útja péntek este). "Most már az otthoniakon múlik, hol folytatom" - szögezte le az idősebbik Steinmetz fivér, avagy az angyalföldi szimpatizánsoknak juthat némi vigasz a bajnoki döntő elvesztését követően: ha minden a tervek szerint alakul, jövőre hihetetlenül erős gárdával tűnnek fel a színen a piros-kékek. Korántsem mellesleg, Kemény Dénes Benedek Tibor és Kiss Csaba kivételével az összes alapemberét "közvetlen megfigyelés" alatt tarthatná. Az olimpia évében ez sem volna utolsó szempont.

Olasz férfibajnokság

Döntô, 1. mérkôzés: Recco (Benedek 3)-Brescia 10-12
Férfi válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

  
  Vasas, 2003.05.27

 
LINKEK

  Kásás Tamás