FONTOS


 

"Úgy tűnik, lemaradok az olimpiáról"
Kokó, a kurátor


Kovács István, bár ma már valószínűsíthető, hogy nem jut újból egykori nagy sikere, az első világbajnoki aranyérme helyszínére, Sydneybe, mégis sokat tett és tesz azért, hogy a Sydney Klub neve jól hangozzék a médiumokban, a közvélemény előtt és persze, a sportolók körében.

Kovács kurátor - rajta kívül még hárman, Darnyi Tamás, Fábián László és Gyulay Zsolt viselhetik ezt a tisztséget - márkahű, vagyis Fiattal jár. Igaz, nem az utcákon gyakran látható, szépen feldíszített és "teleírt" Puntóval, hanem egy kicsit mással, egy magasabb kategóriájúval.

- Engem is szerződés köt a FIAT Magyarországhoz, ahhoz a céghez, amely az Euroleasinggel és a Hungária Biztosítóval közösen dolgozta ki és vitte sikerre ezt a valóban visszahangosnak bizonyult akciót. Jómagam rendszeresen eljártam a klub rendezvényeire, amelyek nem csupán arra voltak jók, hogy együtt legyünk, de arra is, hogy az olimpiára készülők valóban megismerték egymást, barátságok és szerelmek is szövődtek. Én is több olyan sportolóval ismerkedtem meg, akiket korábban csak a tévében láttam, vagy az újságokban olvastam róluk.

- Lesz-e folytatás?

- Ez természetesen nem tőlem függ. Feltételezem azonban, hogy az ötletgazdák az athéni játékok előtt is a sportolók kedvében akarnak majd járni. Pesze, előbb legyünk, legyenek túl a sydneyi olimpián. Ez a legfontosabb.

- Az ön számára is?

- Természetesen, ez most még a következő profi mérkőzésemet is megelőzi. Egyébként is nagy "olimpia bolnd" vagyok,s úgy érzem, emlékezetes napok, szép sikerek várnak a magyar sportra és a sportolókra.

- Ha már szóba került a profi bunyó. Mi újság a Hamed elleni meccs előkészületeivel? Van-e már szerződés, netán végleges időpont?

- Egyelőre még nincs, valamikor novemberben várható a mérkőzés. Ha meg valamilyen oknál fogva úgy alakul, hogy nem vele vívom a következő meccsemet, akkor valamikor október végén léphetek újra ringbe, de ez az ellenfelem is anonim egyelőre. Persze, a találkozó lekötése, megszervezése nem is az én faladatom. Nekem az a dolgom, hogy a legjobban felkészüljek akár Hamedből, akár másból.

- Gondolom, ezt is teszi.

- Az elmúlt hét eleje óta álltam újra edzésbe, bár ez még távolról sem nevezhető maximális terhelésnek. Napi egyet, vagy kettőt tréningezem, a hangsúly a futáson és az erősítésen van.

- Mi volt például a mai programja?

- Az eső miatt elhagytam a délelőtti futást, helyette erősítettem, utána meg gyúrattam a Héliában, tehát nem szakadtam meg.

- Feltételezem, az edzője, Fritz Sdunek edzésterve alapján készül.

- Igen, de ez még nem tartalmaz semmi speciálisat. Ugyanazt csinálom, mint amit a Robinson elleni meccs előtti hasonló időszakban.

- Mikorrra várható a "bekeményítés", mikor jönnek el a gyilkos edzések?

- A jövő héttől egészen biztosan. Hétfőn családostól utazom Hamurgba - vasárnap még megnézem a magyar-olaszt - s gondolom, másnap már vár rám valami "meglepetés".

- Van-e új, friss híre Hamedről?

- Nincs, de nem is foglalkotat ez. Csak magamra figyelek, magammal törődöm, ez a biztos.

- Az elmondottak alapján nemhogy valószínű, hanem biztos, hogy nem lehet ott Sydneyben.

- Úgy tűnik, lemaradok az olimpiáról, s az tekinthető biztosnak, hogy Németországban, a televízió közvetítéseiből látom csak a társakat, köztük a "klubos kollégákat" is.

(róth), A Színes Sport 2000.09.02

SPORTOLÓ

  BARCELONA 1992
  ATLANTA 1996

 
KÉPEK

 

 
LINKEK

  Kovács István