FONTOS


 

Súlyos sérülés után rövid pályás Európa-bajnoki bronzérem
Cseh letette névjegyét

------------------------------------------------------------
forrás: SE, Nemzeti Sport 2003.01.03
------------------------------------------------------------

A finn Jani Sievinen szerint ő lesz az új vegyesúszó generáció meghatározó alakja. Sievinenre érdemes hallgatni, szinte mindent megnyert, mi nyerhető. Darnyi Tamás szerint ha a fordulói és a mellúszása javul, bármire képes lehet. Darnyi szavaira végképp adni kell, "csupán" négyszeres olimpiai bajnok.


Cseh László Európa-bajnoki bronzéremmel nyitott a felnôttek között
Cseh László. Tizenhét éves kora ellenére már letette névjegyét a nagyok között, a decemberi, riesai rövid pályás Európa-bajnokságon bronzérmes lett 400 méter vegyesen. Pedig egy évvel korábban erre volt a legkevesebb esély, a mentő vitte a legközelebbi kórházba ...
- Egyik reggel felkeltem, gondoltam felöltözök, ám amikor felálltam az ágyról, kiugrott a jobb térdem - mondja Cseh László. - Iszonyú fájdalmaim voltak, édesapám a mentőt is kihívta. A lényeg, öt hétig hordtam gipszet, ám utána is még hónapokig nem tudtam edzeni. Ez is eszembe jutott, amikor Riesában a dobogón álltam.
- Ha már Riesa. A pillangó és a hát után egy testhosszal vezetett a fináléban, a mellúszás után viszont már csak harmadik volt. Mire lesz képes, ha végre mellen is nívósabb lesz a produkciója?
- Sajnos a mellúszás mindig is a gyengém volt. Az edzőm, Turi György azt mondja, másodperceket nyerhetünk rajta, és azon, ha a fordulóim is javulnak. Most azon kell dolgoznom, hogy a hát, pillangó, gyors csiszolása közben mellen is magasabb szintre érjek.
- Sok gratulációt kapott a riesai bronz után?
- Rengeteget. Tudja, Halásztelken élek, ez pedig egy nagyon pici város. Sokan rámköszöntek az utcán, és sokan csak azért jöttek be a családi üzletünkbe, hogy gratuláljanak.
- Mit árulnak?
- Zöldséget, gyümölcsöt.
- Netán ön is segít néha?
- Csak a nyári szünetben, amúgy nincs időm rá. Reggel kelek, édesapám elvisz az uszodába, utána iskola, megint edzés, este pedig irány Halásztelek. Egyébként kérem, írja meg, köszönöm a szüleimnek és az edzőmnek azt a sok támogatást, amit eddig is kaptam. Tudom, hogy mennyire fontos volt nekik, hogy jól szerepeljek Riesában. Remélem valamit vissza tudtam adni ezzel a bronzéremmel. Az édesapám válogatott úszó volt, tisztában vagyok vele, mint érzett, amikor a dobogón láthatott.
- Ha magyar vegyesúszás, akkor Darnyi, Czene és mostantól Cseh?
- Szeretnék maradandót alkotni Athénban. Utána pedig lehet, hogy én is kipróbálom magam a tengerentúlon. Persze ha megfelelő ajánlatot kapok valamelyik amerikai egyetemtől.
- Edzés, tanulás, edzés, jut ideje egyáltalán valamilyen hobbira?
- Jut, imádok fotózni. De ez is az uszodához köt, hiszen szeretem az úszást fényképezni.
- Lehet, hogy hivatásos fotós lesz?
- Nem hiszem, amúgy pedig még évekig az úszás lesz a középpont az életemben.

ÚSZÁS.2003

KÉPEK

  

 
LINKEK

  Cseh László