Amikor először faggattam, mint friss Európa-bajnokot, 1987-ben, illedelmes kislány módján azt felelte: "Nagyon szívesen, máskor is." S az ígéretét, íme, beváltotta: 1987-ben Európa-bajnok; 4. és 5. helyezett amerikai bajnok; 1988-89-ben 7-szeres ifjúsági Európa-bajnok; 1988-ban olimpiai bajnok és olimpiai ezüstérmes; 1989-ben 3-szoros Európa-bajnoki ezüstérmes; 1990-ben Jóakarat Játékok arany- és ezüstérmese; 1991-ben 2-szeres világbajnok, 3-szoros Európa-bajnok, 2-szeres világcsúcstartó, 2-szeres Európa-csúcstartó; 1992-ben 3-szoros olimpiai bajnok, Európa legjobb női sportolója, a világ 2. legjobb női sportolója; 1993-ban 4-szeres Európa-bajnok; 1994-ben világbajnoki ezüstérmes; 1995-ben rövidpályás Európa-csúcstartó, 2-szeres Európa-bajnok, Európa-bajnoki ezüstérmes; 1996-ban olimpiai bajnok és bronzérmes, Amerikában a The Time és Olaszországban a Corriere dello Sport a világ első számú sportolójává választotta. 1987-től 1996-ig 3-szor a világ legjobb női úszója, 7-szer az év sportolónője, 97-szeres magyar bajnok. Minden idők legjobb úszónője: Egerszegi Krisztina.

... Ahogy elnézem ezt a ragyogó, sudár hölgyet, minduntalan az akkori vékonyka kislány jut eszembe, aki majd' minden kérdésemre azt felelte: "nem tudom". És most én nem tudok valamit: megállni, hogy akkori szavait ne idézzem:
"- Nem unalmas az úszás, Kriszta? Órák hosszat faltól falig ... - Nem, mert közben a fejemben énekelek meg szavalok avgy gondolkodom valamin. Meg ha szintidőt adnak, akkor csak azt mondogatom: Meg kell lennie, meg kell lennie!"

- Mostanában is szoktál énekelni?
- Főzés, mosogatás közben. De úszni már nem szoktam.
- Mi van helyette?
- Az élet. A nagybetűs. Dolgozom, tanulok ...
- És titkokat hordozol. Pedig valaha a kérdésre, hogy kivel osztod meg a titkaidat, azt felelted: "Nekem nincsenek titkaim!" És most úgy hallom, férjhez mész hamarosan, de a legnagyobb titokban.
- Már meg is történt! Valóban titokban, egy kis hármashatárhegyi kápolnában. Nem volt ott más, csak a szűk család.
- Gratulálok! De miért titkoltad ezt ennyire?
- Szép és békés légkörű családban nőttem fel apuval, anyuval, a nővéremmel és a dédivel. Szeretném ugyanezt a nagyon tartalmas csendet továbbvinni a magam családi életében. És ebbe a nyilvánosság nem fér bele.
- Mégis, első szóra ráálltál, hogy interjút adj.
- Mert tudom, hogy tartozom ezzel az embereknek.
- Azt gondolom, Krisztina, te nem tartozol semmivel. Mi tartozunk neked.
- Azért gondolod ezt, mert nem élted át, amit én: hogy egyemberként izgult értem az egész ország. Szinte éreztem a szurkolók visszafojtott lélegzetét.
- Tudod, mint mondtál erről 12 éve? Azt kérdeztem, tehetségesnek tartod-e magad. - "Nem tudom - felelted. Csak azt tudom, hogy ha 4 évesen nem Kiss Miklós bácsihoz kerülök, akkor most nincs semmi. Nála tanultam meg úszni, utána Gyuribához kerültem, és a Laci bácsi vitt tovább. Az ő hitük adott erőt."
- Úgy gondolod, hogy a tehetség önmagában kevés? - faggattalak akkor tovább. Azt felelted: "- Igen, kell valaki, aki bízik az emberben, meg aki ki is hajtja az emberből a teljesítményt."
- ... S most azt kérdezem: nagyon hajtottak?
- Szerencsére igen. Ha engedékeny az edző, nincs eredmény. Ezért nem lennék én jó edző. Sajnálnám a gyerekeket.
- Amikor először találkoztunk, azt mondtad: bár nagyon szeretnéd megismerni Székely Évát, félsz is egy kicsit, mert ő olyan nagy ember. Most már te is nagy ember vagy. Milyen érzés?
- Az jó, hogy tudom: mindent megtettem a győzelmekért. De ez természetes, és ezért nem is tartom magam "nagyembernek". De ha te így tartod, tudnod kell, és másoknak is, hogy ebben ők is benne vannak: a hitük. Amit nem győzök köszönni!
- Mesélj a munkádról!
- Az a cég, amelynek olyan sokat köszönhetek, mert sportolóként felkarolt, máig nem engedte el a kezemet. Taníttattak, és foglalkoztatnak továbbra is. A gyermek-programjukban dolgozom.
- Krisztina, nemcsak te a cégnek, a cég is sokat köszönhet neked, hiszen évekig nagysikerű reklámhordozójuk voltál!
- Az együttélés már csak ilyen. Ahogy a családban, a külvilágban is csak akkor működnek jól a dolgok, ha az emberek kölcsönösen támogatják egymást, összetartanak, kiállnak a másikért. Ha mindenki azt adja, amit tud.
- De jó lenne, ha országos programot csinálnál ebből a gondolatból!
- Azt hiszem, ezt mindenki tudja. Csak nehéz megvalósítani. Én az életem legnagyobb szerencséjének tartom, hogy így nőhettem fel, és így élhetek ma is. Olyan emberekkel körülvéve, akik elsősorban adni szeretnek, és amit kapnak, azért hálásak.
- Jó lesz majd a gyerekednek, hiszen nyilván ezt adod tovább.
- Gyerekeimnek!
- Hányat akarsz?
- Ahány jön.
- Régen foglalkoztat egy kérdés. Kérlek, próbáld szavakba önteni, milyen érzés az olimpián az eskü szövegét mondani?
Egerszegi Krisztina, a nemzet "Egérkéje", aki sudárszép, kellemesen társalgó hölggyé lett, most először gondolkodik el hosszabban, mielőtt válaszol:
- Az eskütétel nagyon fontos. De azt gondolom, hogy aki odakerül, anélkül is mindent megtesz a győzelemért.

(A keleti bölcsek szerint mindenki mindenkinek tanítója. ... Felnőtt nő lett a pici lányból ... miközben az én fejem felett is elszállt az a 12 év ... Aki sokat élt, jó esetben bölcsül a tapasztalataiból, ki gondolná, hogy egy jóval fiatalabb embertől is tanulhat! Lám, a keleti bölcseknek igazuk van. Így kerek a világ!)

- Már csak egyetlen kérdésem van, Kriszta: szerinted ki jön utánad?
- A Kornis Ági.
Ági, hallod? Krisztina bízik benned! És mi valamennyien, akik a képernyők előtt ülünk, amíg te a hosszakat rovod! Vidd majd el a lelkedben az olimpiára "Egérke" jóslatát! És a mi hitünket is.
Nálad a stafétabot, élj vele! Mert így kerek a világ!