Güttler Károly is indul a csütörtökön kezdődő országos úszóbajnokságon. Sydney lesz a negyedik olimpiája, a kiküldetési szintet már elérte. Most is keményen edz, de már saját örömére úszik, és ettől javultak az eredményei.

- Számolja még a hazai érmeit?
Nincs olyan sok, mint amennyit egy ilyen hosszú pályafutás sejtetne. Én általában nem itthon, hanem az év fő versenyén úsztam jól. Most sem a bajnokságra készültem igazán.
- De azért presztízsszempontból fontos még a győzelem?
Persze, az ember mindig nyerni akar, de most ellene szól néhány dolog, például az, hogy három hete egyfolytában fáj a vállam.
- Fájt már Athénban is, amikor 100 mellen elérte az olimpiai szintet?
Akkor még nem, de hazafelé, a repülőn már éreztem.
- Várta az ottani remek eredményt?
Igen, mert az idén sokat dolgoztam érte, és Athénban úgy álltam fel a rajtkőre, hogy most vagy soha.
- Sydneyben ez az idő mire lehetne elég?
Ez még semmire, de bízom benne, hogy javulni fogok.
- Akár addig az időig is, amelyikkel valamikor világcsúcstartó volt?
Azt hiszem, olyan jó időt már nem fogok úszni, de azért szeretnék az olimpián bekerülni a döntőbe. Már az sem lesz könnyű, mert a rövidebb távokon háromszor kell úszni, selejtezőket és középfutamokat is rendeznek.
- A szöuli olimpikonok közül hányan maradtak még?
Az akkori külföldi mellúszók közül senki sem versenyez már. A magyar olimpiai csapatból négyen vagyunk a keretben, Kőbán Ritával, Pulai Imrével és Csák Józseffel.
- Pedig két éve, a perthi világbajnokság után erősen gondolkodott a visszavonuláson.
Igen, akkor nagyon utáltam úszni, besokalltam, ki is hagytam azt az évet. Egyszer csak megcsömörlik az ember, mint ahogy Egerszegi Krisztina is; ő az uszodába sem ment le azóta, hogy abbahagyta a versenyzést. Én viszont tavaly újra edzésbe álltam.
- Mi változott meg?
Újra szeretek úszni, nem kényszerből csinálom, hanem magamnak. Másképp edzek, mint régen, ez a korábbi mennyiség felét jelenti, méterben és órában is. Az intenzitás azért nem csökkent, és az erősebb időszakban a napi adag még most is nyolc-tízezer méter, szóval ez sem lötyögés. Továbbra is Kiss László az edzőm, a többiekkel együtt megyek be a vízbe, de ha szükségét érzem, pihenek, hamarabb abbahagyom.
- Kiss László hogyan fogadta a döntését?
Megértéssel, amúgy meg az isztambuli Európa-bajnokság is azt bizonyította, hogy nem rossz ez a módszer. Tudom, hogy mennyi munkára van szükségem, és el is végzem.
- Szóba került, hogy az olimpián ön viszi majd a magyar zászlót.
Igen, de végül abban maradtunk, hogy nem Sydneyben, hanem szombaton, a vígszínházi eskütételen viszem én. Az olimpián ugyanis a megnyitó utáni napon, reggel kilenckor kezdődnek a 100 méteres mellúszás előfutamai, délután pedig a középdöntőket rendezik meg. A megnyitó a próbával, utazással, felvonulással együtt vagy tízórás procedúra, egy ilyen fontos versenynap előtt nem szabad vállalni. Ez lesz a negyedik olimpiám, de megnyitón még soha nem voltam, mert a program úgy alakult, hogy másnap versenyeznem kellett. Most szívesen vittem volna a zászlót, mert óriási megtiszteltetés. Másrészt viszont képzelje el, hogy az egyik nap viszem a zászlót, utána meg kiesek az előfutamban.
- Az első olimpiáján, Szöulban ezüstérmet nyert, de máig úgy emlegetik, mint azt a versenyzőt, aki egy századdal maradt le az aranyról. Nyomasztja még az emlék?
Nem, mert szép siker volt az ezüst, akkor is úgy értékelte az egész csapat. Persze, amikor megláttam a felvételt, és megtudtam, hogy a számítások szerint másfél centivel lettem másodikÉ A szöuli olimpia annyiban hasonlít a sydneyihez, hogy az előtt sem tudtam, mire leszek képes.