FONTOS


 

Vízes csúcstalálkozó
Párharc: Kovács Ágnes és Penelope Heyns
------------------------------------------------------------
forrás: A színes Sport, 2000.09.14
------------------------------------------------------------

Szeptember 21-én rendezik meg a női 200 m-es mellúszás döntőjét az olimpiai uszodában, amelyben reményeink szerint az esélyesek közül a világbajnok Kovács Ágnes és a címvédő dél-afrikai Penelope Heyns küzd majd az aranyéremért. A világ két legjobb mellúszónője eddig kétszer találkozott, az atlantai olimpián a 15 éves, újonc Kovács Ági még nem tudott beleszólni az érmek elosztásába, az is hatalmas bravúr volt, hogy a fináléba került. Két éve, a perthi világbajnokságon azonban Kiss László tanítványa már nyert, míg a Pennynek becézett Heyns csak hatodik lett.

Penny Heyns a Skorpió jegyében, 1974. november 8-án született Dél-Afrikában, tehát hét évvel idősebb Kovács Ágnesnél. Ahogy Széchy Tamás mondaná, Jan Bidrman tanítványa későn érő típus, mert húszéves koráig csak a nemzetközi középmezőnybe tartozott, az 1994-ben Rómában rendezett világbajnokságon úszott először 100 mellen 1:10-en belül, s bejutott a döntőbe. Kétszázon viszont csak a B-döntőbe került, ahol 2:33:08 perces gyengécske idővel ötödik lett.

Róma után azonban "csoda" történt, egyre feljebb tornázta magát a világranglistán, és 1996-ban kitűnő formában érkezett az aranyolimpiára, ahol világcsúccsal nyert 100 méteren, és 200-on is a legjobbnak bizonyult. A kétszeres olimpiai bajnok, Penny Heyns hazájában nemzeti hős lett, majd a hűvös Kanadába költözött, ahol Calgaryban elkezdte egyetemi tanulmányait. Ez a váltás az eredményein is meglátszott, mert a perthi világbajnokságon nem tudott beleszólni az elsőségbe, csalódást okozva szurkolóinak a hosszabb távon csak hatodik lett. Ez a kudarc felrázta, felpaprikázta Pennyt, és tavaly fantasztikus sorozatot produkált, két hónap alatt tíz világcsúcsot úszott! Kétszázon 2:23.64 percre javította a rekordot, s ezt az eredményt azóta sem tudták megközelíteni.

Igaz, a csúcstartó sem. Ebben az idényben "csak" 2:26.14 percig jutott, a Janet Evans nemzetközi viadalon pedig 2:29.87 perces eredményt úszva vereséget szenvedett. A címvédő az olimpiai rajt előtt nagyon visszafogottan nyilatkozott, persze azt nem titkolta, hogy megpróbálja megvédeni címét.

Penny Heyns
Született: 1974. november 8., Gauteng
Magasága/súlya: 171 cm/63 kg
Edzője: Jan Bidrman
Legjobb eredményei. 1996: olimpiai bajnok 100 (1:07.73) és 200 (2:25.41) méteren. 1998: a világbajnokságon 100 m-en ötödik (1:08.77), 200 m-en hatodik (2:27.52). 1999: Pánamerikai Játékokon 100 m-en (1:07.08) első, 200 m-en világcsúccsal első.

"Életem célja, hogy Istenért dolgozzam. Atlantában még magamnak akartam megnyerni az aranyakat. Azóta megváltozott bennem minden. Most már az Úr boldogságára versenyzem" - mondja a négy évvel ezelőtti játékok kétszeres bajnoknője, akit a születésnapi ünnepségén maga Nelson Mandela is felköszöntött. Penny Heyns tavaly egészen különleges formában versenyzett, hat hét alatt nyolc világcsúcsot állított fel tizenegy kísérletből. Azon kevesek egyike, aki versenyzett már a sydneyi olimpiai uszodában. A tavalyi Csendes-óceáni Játékokon mindkét olimpiai mellúszószámot világcsúccsal nyerte meg.
Kovács Ágnes célja, hogy ebben Pennyt megakadályozza. Az elmúlt négy év alatt a Kiss-tanítvány ugyanis sokat nőtt és fejlődött. Az atlantai olimpián Ági még azzal keltett feltűnést, hogy egyáltalán ott van fináléban. A nézők és a külföldi kollégák nem értették, hogy a 165 centiméter magas magyar kislány hogyan kerülhetett a világ legjobb mellúszónői közé? Három perc múlva aztán választ kaptak a csodára, mert a nagyok versenyében Európa-csúccsal bronzérmes lett, mégpedig úgy, hogy megelőzte a világbajnok Samantha Rileyt.

A csodálatos rajt után Kovács Ági a következő évben a sevillai kontinens-bajnokságon 2:24.90 perces Európa-rekorddal és két aranyéremmel jelezte, hogy fejlődése töretlen. Az 1998-ban rendezett világbajnokságon pedig a 17 éves úszó vitte a hátán a magyar úszósportot. Ez a hatalmas teher nagyon "megviselte", ezért 100 mellen lemaradt a dobogóról. Ezután dőlt el, hogy Kovács bekerülhet-e a világklasszisok szűk táborába, vagy csak egy sikeres európai úszónő lesz. Az ellenfeleihez képest még mindig törékeny Kovács Ági először önmagát, majd riválisait is legyőzte. A világbajnoknő az azóta rendezett két Európa-bajnokságon "aratott". Igaz, az idei Eb-n ötven és száz méteren nyert aranyak után kétszázon váratlan vereséget szenvedett. Kiss László szerint Ági a felkészülési időszakban fáradtan versenyzett Helsinkiben, a csúcsformáját az olimpiára időzítették. Természetesen nemcsak edzője, hanem nagyon sokan bíznak a Spartacus úszónőjében, akinek a jelenlegi élmezőnyből a legerősebb a hajrája.

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Kovács Ágnes