FONTOS


 

Ragyogó sorozat: 1997 óta valamennyi világversenyen szerzett aranyérmet
Kovács Ági: a múlt kötelez

------------------------------------------------------------
forrás: SE, Nemzeti Sport 2002.06.26
------------------------------------------------------------

Kilencvenhét óta bárhová megy, nem kerülheti el az aranyérmet. Sevilla, Perth, Isztambul, Helsinki, Sydney, Fukuoka. Olimpiai bajnok, kétszeres világbajnok, hétszeres Európa-bajnok. Alig egy hónap múlva az utóbbi mutatón javíthat, hiszen Berlinben rendezik a soros kontinensbajnokságot. Kovács Ágnes - hiszen róla van szó - amúgy köszöni szépen jól van, gőzerővel készül az Eb-re, no és a csütörtökön, Székesfehérvárott rajtoló országos bajnokságra. Mindamellett nem a koronázóvárosban akar csúcsformát mutatni, ám a hazai bajnoki címekhez is ragaszkodik.
- Ötven, száz és kétszáz mellen indulok a bajnokságon, természetesen mindhárom számban nyerni akarok. Hogy milyen időeredményekkel, az most nem elsődleges, ám annyit mindenképpen szeretnék úszni, mint néhány hete a zágrábi nemzetközi versenyen - mondja Kovács Ágnes.


Kovács Ági a csütörtökön kezdődő székesfehérvári országos bajnokságon is a tőle megszokott első helyet célozza meg

- Azt hallani, látványosan javultak a fordulói ...
- Én is érzem, ebből a szempontból is hasznos volt, hogy Amerikában yardos medencében versenyeztem. Mindez nemcsak nekem tűnt fel, hanem a riválisoknak is. Az egyetemi bajnokság döntője után például odajött hozzám a német Poleska. A beszélgetés során közölte, sajnálattal látja, hogy mennyit javultak a fordulóim. Tudni kell, három éve, a lisszaboni rövid pályás Európa-bajnokságon azért tudott megelőzni kétszáz mellen, mert ő már akkor jól fordult ... Egyébként a rajtom is más, Amerikában áttértem a váltott lábú startoláshoz. Úgy érzem, ez is bevált.
- Kik lehetnek veszélyesek Berlinben az olimpiai bajnokra?
- Remélem senki, persze mindhárom számban vannak komoly riválisok. Kétszáz mellen például az osztrák Jukics úszott mostanában kiemelkedő időeredményeket. Százon és ötvenen meg a svéd Igelström jött fel. Emlékszem, még kilencvenötben az ifi
Eb-n száz mellen én lettem az első, ő meg a második. Aztán eltűnt, mostanában viszont ismét előkerült.
- Ötven mellen pedig ott a brit Baker.
- Egyáltalán nem biztos, hogy indul. Még Zágrábban beszélgettem vele, azt mondta, a brit úszószövetség ragaszkodik ahhoz, hogy a manchesteri Brit Nemzetközösségi Játékokon szerepeljen. Mivel azt az Eb-vel egyidőben rendezik, nem sok esély van a szereplésére.
- Azért nem szomorkodik miatta?
- Nem így gondolkozom. Az ötven mell számomra nem jelent olyan sokat, azért indulok rajta, mert szerepel a programban. Nincs jelentősége annak, ha nem állhatok dobogóra, tavaly, a fukuokai vb-n is így volt. A döntőben nyolcadik lettem, de egyáltalán nem zavart. Sokkal fontosabb, hogy kétszázon és százon hozzam magam.
- Szóval hány aranyat tervez az Eb-n?
- Kilencvenhét óta minden világversenyen nyertem aranyérmet. Maradjunk annyiban, szeretném ha Berlinben sem szakadna meg a sorozat.
Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Kovács Ágnes