FONTOS


 

Rózsa Norbertet az országos bajnokságon búcsúztatják
Mindörökre szárazon

------------------------------------------------------------
forrás: (jánosy), A Színes Sport 2001.03.20
------------------------------------------------------------

Eltűnt az uszodai világból Rózsa Norbert. Az egykori olimpiai bajnokot már aligha pillanthatjuk meg a rajtkövön, egyszer és mindenkorra lezárta élete vizes fejezetét. Annak ellenére, hogy tavaly ősszel, még azzal kacérkodot, hogy Kecskemétre igazol, s az ottani szakosztálynak próbál segíteni.


Többé már nem válogat a szerelések között

Nos, a próbálkozás nem sikerült. Dobay Gyula, a szövetség elnökségi tagja, az egykor Kecskeméten dolgozó szakember szerint Rózsa érdeklődése elfordult a sportágtól, máshol keresi a boldogulás útját.
- Január végén jelentette be, hogy mégsem vállalja a feladatot - mondja Dobay.
- Arra hivatkozott, hogy nincs edzői képesítése, így nem mer belevágni. Sajnáltam, s persze a legjobban a kecskemétiek bánták.

Rátonyi Gábor, a Bp. Honvéd szakosztály-igazgatója nem látta Rózsát, amióta Nagy József mestertől ,viszszaigazolt" Széchyhez.
- Legalább annyit megtehetett volna, hogy egy köszönömöt mond, amiért nálunk készült - füstölög a direktor.

Ruza József, a szövetség főtitkára már többet tud az egykori olimpiai bajnok mellúszóról. Néhány hete beszélt Rózsával.
- Miskolci egyetemi tanulmányait szeretné befejezni - meséli a főtitkár.
- Elmondta, végleg befejezte az úszást, s az edzői pálya sem igazán vonzza, ezért nem vállalt szerepet Kecskeméten. Így vagy úgy, klasszis versenyző volt, ezért a júniusi országos bajnokságon illő módon elbúcsúztatjuk. Azt azonban nem tudom, hogy mostanában mivel foglalkozik, de - amennyire meg tudom ítélni - különösebb anyagi gondjai nincsenek.

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Rózsa Norbert