FONTOS


 

Ahogy tetszik
Aranyat ér-e a liberalizmus a medencében?


Az atlantai olimpia előtt szemtanúja voltam, amikor egy apró hiányosság miatt Széchy Tamás szövetségi kapitány az egész edzést megismételtette úszóival. A szigor megszokott volt, az eredmény is: Rózsa Norbert és Czene Attila olimpiai bajnokságot nyert.

Az elmúlt években a sikersportágban sokat változott a helyzet, a Széchy-tanítványok közül többen a "szabadságot" választották. Így fordulhat elő, hogy Czene Attila teljesen egyedül az Egyesült Államokban készül az olimpiára, Zubor Attila és Horvát Péter pedig ugyan hazatért Olaszországból, edzőjük, Gyertyánffy Tamás viszont csak a hét végén érkezik Budapestre. A két olimpikon edzésmunkáját addig a négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamás segíti. Szerencsére a világbajnok Kovács Ágnes még vállalta a hagyományos módszert, így Kiss László irányításával és felügyelete mellett edz. Gyárfás Tamást, a "szigorú" riportert, a Magyar Úszószövetség elnökét arról kérdeztük, vajon ennek a nagy szabadságnak mi lesz az eredménye Sydneyben?


Zubor Attila, Horváth Péter és a parton Darnyi Tamás

- Az egész világ változik, így az élsportolókat sem lehet erőszakkal bezárni egy uszodába - magyarázta Gyárfás Tamás. - Széchy Tamás tanítványai felnőttek, s úgy látták jónak, hogy megpróbálják egyedül vagy egy másik edzővel. Így aztán a távoktatás érvényesült. Hiszem, hogy Czenéék olyan alapokat kaptak az elmúlt évtizedben, amely egy új impulzussal eredményes lehet.

Az atlantai olimpia utáni botrányból okulva viszont a nevezések szigorodtak. Több úszónk számára az utolsó lehetőség az olimpiai szint teljesítésére a szombat-vasárnapi, a nemzetközi szövetségnél bejelentett verseny lesz a Komjádi uszodában. Ruza József főtitkár elmondta, hogy a szerdai elnökségi ülésen az érdekelt edzők kéréseit elfogadták, így női száz mellen és férfi száz és kétszáz mellen, valamint ezerötszáz gyorson indulhatnak harcba a szintért. . Az olimpiai bajnok Rózsa Norbert ellenfele Bessenyei Tamás és Bodor Richárd lesz, az még nem dőlt el véglegesen, hogy a Bp. Honvéd versenyzőnőjének, Kovács Krisztinának száz mellen kik lesznek az ellenfelei. És még az sem ismert, hogy ezerötszáz gyorson kik próbálják meg kiharcolni az olimpiai indulás jogát.

Lehet választani.

(salánki), A Színes Sport, 2000.08.10

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2000

KÉPEK

 

 
LINKEK

  ÚSZÁS.2000