FONTOS


 

Kovács Ágnes vegyesúszásban is rajthoz áll
Athénban a Kiss-csapat

Utaznak az úszók, péntektől vasárnapig Athénban vendégeskedik a Kiss László vezette válogatott. Természetesen a küldöttséggel tart a világbajnok és ötszörös Európa-bajnok Kovács Ágnes is, aki némi meglepetésre a mellúszószámok mellett négyszáz vegyesen is rajthoz áll.

-- Nincs itt semmi szenzáció, kíváncsi vagyok Ági erőnlétére -- mondja Kiss László. -- Korábban is versenyzett négyszáz vegyesen, sőt, ifjúsági bajnok is volt. Persze, ez a mostani csak egy kirándulás.

Ági tehát a mellúszásnál marad, a belga olimpiai bajnok, Fréderic Deburghgraeve viszont felhagyott a versenyzéssel. Kiss egyátalán nem csodálkozik.

-- Jól ismerem Frédericet, az utóbbi időben már többet sörözött, mint tréningezett -- folytatja Kiss. -- Nem meglepő, hogy befejezte. Mondtam is Güttler Karcsinak, látod, itt van még egy úszó, aki később kezdte, de korábban fejezte be, mint te.

Az athéni olimpiai uszodában Güttler is rajtkőre lép, de a csapattal tart Kiss Annamária, Kovács Kornélia, Risztov Éva, Batházi István, Bodrogi Viktor és Zeibig Ádám is. Egy biztos, Rózsa Norbert nem lesz ott Athénban. Sőt, Kiss szerint még az is bizonytalan, elindul-e a június eleji országos bajnokságon. Ha nem indul, lemarad a sydneyi olimpiáról, hiszen eddig sem száz, sem kétszáz mellen nem volt képes a kiküldetési szint teljesítésére.

*

Az előzetes nevezések alapján 41 ország versenyzői jelezték részvételüket a helsinki úszó, műugró, műúszó és hosszútávúszó Európa-bajnokságra. Ha nem gyarapszik a lista, akkor 593 úszó, 141 műugró, 155 szinkronúszó és kereken 100 hosszútávúszó indul a finnországi Eb-n.

SE, Nemzeti Sport 2000.05.10.

Athénban az úszóválogatott
A kapitány ostort is vitt magával


Kiss László ostort is vitt magával a péntektől esedékes athéni úszóversenyre. Félreértések elkerülése végett, nem a versenyzőknek szánja, a Görög Úszószövetség elnökét -- aki amúgy jó ismerőse -- szeretné meglepni a magyaros ajándékkal. Persze, a válogatottak nem ezért utaztak Athénba, hanem, hogy a vasárnapig tartó nemzetközi viadalon esetleg olimpiai szintidőt ússzanak. A kapitány szerint minden esély megvan arra, hogy akár a görög viadal során bővüljön az olimpiai csapat.

Mint megtudtuk, a négyszáz vegyesen kiránduló amúgy mellúszó- világbajnok Kovács Ágnesnek komoly riválisai lesznek, az ukrán Klocskova és a román Caslaru is benevezett a távra. Caslaru tavaly, az isztambuli Európa-bajnokságon már megízlelte, mit is tud Kovács Ági, hiszen kétszáz mellen a román előtt nyert világbajnokunk.

*

A fellebbviteli bizottság elismerte Donna Lee kérelmének jogosságát, és törölte a doppingoláson ért brit úszónő örökös eltiltását. Az indoklás szerint "a vétség sokkal kisebb mértékű volt a korábban megállapítottnál, és több enyhítő körülmény is felmerült." Lee tavaly szeptember 12-én salbutamol használata miatt bukott meg a doppingvizsgálaton. Az úszónő szervezetébe egy orvos által felírt, asztma elleni gyógyszerrel jutott a tiltott anyag. A fellebbviteli bizottság megállapította Lee vétlenségét, aki így újra versenyezhet hazájában, és mielőbb meg kell kapnia az olimpiai kvóta megszerzésének lehetőségét is.

(s. e.), Nemzeti Sport 2000.05.12.

Kovács Ágit csak Klocskova előzte meg Athénban
Risztov nem kegyelmezett


Kovács Ágnest megelőzték. Mégis mosolyogva kászálódott ki a medencéből. Nincs mit csodálkozni rajta, mellúszó világbajnokunk - aki éppen a június végén esedékes helsinki Európa-bajnokságra készülődik - az athéni verseny pénteki napján négyszáz vegyesen csupán kirándult. Az erőfelmérő (a fizikai állóképességét tesztelték) jól sikerült, Ági négy másodperccel az egyéni csúcsánál is jobbat tempózott. Ahhoz képest, hogy utoljára egy ifjúsági országos bajnokságon szerepelt négyszáz vegyesen, csak az ukrán Jana Klocskova tudta megelőzni. A keleti hölgy egyébiránt a szám egyik specialistájának számít.

Azért győzelmet is hozott a Kiss László vezette úszóválogatott athéni fellépése, a hódmezővásárhelyi Risztov Éva nyolcszáz gyorson a brit Cooke támadását visszaverve lett első. A bronzérem is a mieinknek jutott, a gyulai Kovács Kornélia ért célba harmadikként. Kiss László szövetségi kapitány természetesen nem ment el szó nélkül a tizenöt éves vásárhelyi tehetség produkciója mellett.

- Elégedett vagyok Évával, jól versenyzett - értékelt tömören a főedző.

Batházi Istvánnak - a mezőny ismeretében - az első helyet nézte ki a kapitány négyszáz vegyesen, ám gyanítható, nem számolt a görög Jannisszal. A hellén válogatottnál dolgozó Tóth Ákos tanítványa egyéni rekorddal nyert, megelőzve a januártól a tengerentúlon tanuló spartacusos magyart.

Nemzetközi verseny, Athén

Férfiak. 400 m vegyes: 1. Jannisz (görög) 4:22.23, 2. Batházi István 4:23.77, 3. Vasziliosz (görög) 4:30.71.

Nők. 800 m gyors: 1. Risztov Éva 8:44.50, 2. Cooke (brit) 8:45.79, 3. Kovács Kornélia 8:50.26. 400 m vegyes: 1. Klocskova (ukrán) 4:40.33, 2. Kovács Ágnes 4:47.85, 3. Haynes (brit) 4:57.92.

SE, Nemzeti Sport 2000.05.13.

Bodrogi: két szám, két arany
Kovács Ágnes Athénban is tarolt



Kovács Ágnessel az athéni viadal mezőnye sem bírt
Kovács Ágnes Athénban is bemutatót tartott a mellúszásból. Ötszörös Európa-bajnokunk szemernyi esélyt sem adott a mezőnynek, ötven mellen (31.73), majd százon (1:08.68) is könnyedén zsebelte be az elsőséget. Kiss László szövetségi kapitány is örömmel nyugtázta az izgalommentes futamokat:

-- Ági jól, stabilan versenyzett, azt hozta, amit vártam tőle -- nyilatkozta a kapitány, akit a Hotel Presidentben, a magyar csapat szállásán kaptunk telefonvégre.

Nem Kovács Ági volt a szombati nap egyetlen magyar duplázója, mellúszó-világbajnokunkhoz hasonlóan a még ifjúsági korú hátúszótehetség, Bodrogi Viktor is két számban nyert. A százhalombattai fiú ötven és száz háton is remekelt, nem véletlen, hogy Kiss őt is kiemelte.

-- Egyéni csúcsokkal nyert, bíztató a formája. Ha százon még tovább fejlődik, el tudnám képzelni a vegyes váltóban -- összegzett a kapitány.

A többi magyar úszóról szólva: Batházi István egyéni rekorddal győzött kétszáz mellen, Güttler Károly ugyancsak mellen, de ötvenen lett második a rövid pályás-specialista svéd Isaksson mögött, ezüst jutott kétszáz gyorson Risztov Évának , valamint kétszáz háton Kiss Annamáriának.

Nemzetközi verseny, Athén

Férfiak. 50 m hát: 1. Bodrogi Viktor 26.92, 2. Pangiotisz (görög) 27.49. 100 m hát: 1. Bodrogi 57.12, 2. Kokodisz (görög) 58.26. 50 m mell: 1. Isaksson (svéd) 28.52, 2. Güttler Károly 28.71. 200 m mell: 1. Batházi István 2:22.41, 2. Cenk (török) 2:23.37. 50 m pillangó: 1. Abersek (szlovén) 25.45, ... 4. Zeibig Ádám 25.92. Nők. 200 m gyors: 1. Klocskova (ukrán) 2:01.41, 2. Risztov Éva 2:03.08. 200 m hát: 1. Briamu (görög) 2:16.70, 2. Kiss Annamária 2:17.68. 50 m mell: 1. Kovács Ágnes 31.73, 2. Ajnekkel (lengyel) 33.83. 100 m mell: 1. Kovács Á. 1:08.68, 2. Fredrikson (svéd) 1:14.36. 200 m vegyes: 1. Klocskova 2:16.59, ...4. Risztov 2:21.17

SE, Nemzeti Sport 2000.05.14.

Bodrogi: országos csúcs 50 m háton
Güttler Athénból Sydneyig tempózott


Habár Athén a demokrácia bölcsője, az Akropolisz-kupa a magyarok "diktatúráját" hozta: a tizenhét nemzet közül tizenhat csak kapkodta a fejét a magyar válogatott produkciója láttán. A számok beszédesek, nyolc elsőséggel zárta a viadalt a Kiss László vezette magyar küldöttség. Vasárnap is a mieink diktálták a tempót, Güttler Károly például száz mellen megúszta az olimpiai kiküldetési szintidőt (1:02.48). A harminckét éves klasszis Sydneyben immár negyedik olimpiáján szerepelhet. Az már korábban eldőlt, hogy az ötszörös Európa-bajnok Kovács Ágnes is utazik az ötkarikás játékokra, Athén csak erőfelmérő volt számára. Nos, Ági vasárnap a változatosság kedvéért kétszáz mellen nyert (2:26.39).

Athéban immár véglegesen választ kaptunk arra is, hogy háton Bodrogi Viktorral is számolni kell. Kétszázon ifjúsági csúccsal győzött, a 4x50 m-es vegyes váltóban pedig megdöntötte a magyar felnőtt rekordot (26.89). A korábbi csúcsot Horváth Péter tartotta (26.95).

Az athéni viadalt elnézve az sem keltett meglepetést, hogy a legjobb női versenyzőnek Kovács Ágnest, a legjobb férfiúszónak pedig Güttler Károlyt választották meg a szakértők. Nem volt nehéz dolguk...

Nemzetközi verseny, Athén

Férfiak. 200 m hát: 1. Bodrogi Viktor 2:01.58. 100 m mell: 1. Güttler Károly 1:02.48. 100 m pillangó: 1. Abersek (szlovén) 54.81, ...7. Zeibig Ádám 57.02. 200 m vegyes: 1. Batházi István 2:03.99.

Nők. 400 m gyors: 1. Klocskova (ukrán) 4:15.04, ...3. Kovács Krisztina 4:18.15. 100 m hát: 1. Michiul (lengyel) 1:04.93, ...3. Kiss Annamária 1:05.97. 200 m mell: 1. Kovács Ágnes 2:26.39. 200 m pillangó: 1. Risztov Éva 2:12.15.

SE, Nemzeti Sport 2000.05.15

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2000

KÉPEK

 

 
LINKEK

  ÚSZÁS.2000