FONTOS


 

Kovács Ági nagy formában

Kitűnő formában van Kovács Ágnes, a monte-carlói versenyen az 50 méteres mellúszásban új Európa-csúcsot ért el, 100-on és 200-on alig maradt el a rekordtól. Kiss László szövetségi kapitány elmondta, hogy külön erre a versenyre nem készültek fel, ezért is értékesek a mostani eredmények.

A négy versenyből álló pénzdíjas sorozat első állomásán jutottak túl a hétvégén a magyar úszók, és Monte-Carlóból tegnap repültek át a következő színhelyre, Barcelonába. Kiss László szövetségi kapitány - akit a késő délutáni edzés előtt hívtunk fel telefonon - elmondta, hogy az utolsó két versenyt, a canet-en-roussillonit és a rómait kihagyják, mert a jövő héten már az országos bajnokságon kell úszniuk a válogatottaknak.

Az eddigi teljesítmények biztatóak, tanítványának, Kovács Ágnesnek a formáját pedig egyenesen kiválónak minősítette a kapitány. Mindhárom mellúszó számot megnyerte, a 100-at magyar csúccsal, mindössze egy századdal elmaradva az Európa-rekordtól, a 200-on négy századmásodperc hiányzott saját kontinensrekordjához. Csaknem nyolc másodperces előnnyel nyert, vagyis ha egy kicsit meg tudják szorítani az ellenfelek, akkor meglett volna az új csúcs. Mint ahogy meg is lett az 50 méteren, ráadásul - hangsúlyozta Kiss László - zsúfolt nap, fárasztó program végén.

Erre a versenyre különösebben nem készültek fel, ezért rendkívül értékesek ezek az eredmények. Kiss László különösen a 200 méterre figyel, mert Kovács Ágnesnek az olimpián az lesz a fő száma; a mostani idejével a második helyen áll a világranglistán a japán Tanaka mögött.

Kiss László kiemelte, hogy Zubor Attila a 100 és a 200 méteres gyorsúszásban is teljesítette az olimpiai szintet, utóbbi eredménye a 4x200-as gyorsváltó szempontjából is figyelemre méltó. Dicsérte az edző a mellúszó Güttler Károlyt is, egy héttel korábban a 100-on elérte az olimpiai szintet, és úgy tűnik, sikerült állandósítania a formáját. Gáspár Zsolt egyelőre elmaradt a várakozástól, mentségére szól, hogy Amerikából érkezett, és nehézségei vannak az átállással. Czene Attila nem jött át Európába erre a versenysorozatra.

Mától Barcelonában versenyez a mezőny, a jövő héten az országos bajnokság következik, aztán Sydney előtt már csak Helsinkiben, az Európa-bajnokságon kell jól úszniuk az olimpikonoknak.

Lépesfalvi Zoltán, Magyar Hirlap 2000.05.23.

Ági Barcelonában sem hibázott
Kovács--Poewe 3--0


Kovács Ágnes--Sarah Poewe 3--0. Egyelőre... Világbajnokunk a hét végén zárult monte-carlói nemzetközi viadalon ötven és száz mellen győzte le a kétszeres rövid pályás világbajnok dél-afrikait, kedden este pedig Barcelonában is ötszörös Európa-bajnokunk nyerte az ötven méteres mellúszást (31.82). Tegyük hozzá: Poewe előtt.

A katalán fővárosban zajló viadal enyhén szólva nem emlegethető egy szinten a monte-carlóival, egy lakótelep közepén felhúzott, szépnek egyáltalán nem mondható uszodában rendezik a csütörtökig tartó versenyt. Az (el)szervezésnek köszönhetően az ötven méteres mellúszó finálé részvevői az előfutam után három órát (!) várakoztak az uszodában, nem is csoda, hogy mindenki gyengébben ment, mint a selejtezőben. Kovács Ági sem volt kivétel, 31.71-el lett döntős, ám ott 31.82-vel kellett megelégednie. Persze, ezt az iramot sem bírta a mezőny.

A másik magyar részvevő, a tengerentúlon tanuló Gáspár Zsolt kedden ötven pillangón indult. Az átállási gondokkal küszködő versenyző végül is a brazil Scherer mögött a második helyen ért célba (24.88).

Kiss László szövetségi kapitány nem tagadja, azt kapta, amit várt:

-- Ági jól úszott, azt senki sem várhatta, hogy megdönti a Monte-Carlóban úszott Európa-csúcsát. Gáspár Zsolt is kezd átállni, ma már egészen emberi színe volt... -- értékelt a főedző. Szerdán Kovács Ági száz mellen, Gáspár pedig száz pillangón szerepel.

Nemzetközi verseny, Barcelona
Férfiak. 50 m pillangó: 1. Scherer (brazil) 24.24, 2. Gáspár Zsolt 24.88, 3.Werster (dél-afrikai) 25.08. Nők. 50 m mell: 1. Kovács Ágnes 31.82, 2. Poewe (dél-afrikai) 31.85, 3. Dukics (osztrák) 33.03.

SE, Nemzeti Sport 2000.05.24

Barcelonában is legyőzhetetlen a magyar klasszis
Kovács Ági a torokfájás ellenére is diadalmaskodott



Kovács Ágnes Barcelonában is tartja múltheti formáját
Az annyi, mint ötből öt... Mármint győzelem. Az ötszörös Európa-bajnok Kovács Ágnes továbbra sem pihen, Monte-Carlóban mindhárom mellúszószámot megnyerte (az ötvenet világcsúccsal), és jó úton halad a triplázás felé Barcelonában is. Kedden ötvenen diadalmaskodott, szerdán pedig százon (1:08.42). A magyar klasszis a kilencvenötös bécsi Európa-bajnokság kétszeres győztesét, a belga Becue-t, valamint a dél-afrikai Poewe-t előzte meg könnyedén, pedig nem csak a fáradsággal küzd világbajnokunk. Mint Kiss László szövetségi kapitány, Ági edzője elmondta: szerdára virradóra nem csak ő - és a válogatott gyúrója, Bacsa István -, hanem Kovács Ági is torokfájásra ébredt. A kellemetlen tünetek ellenére világbajnokunk pályafutásának harmadik legjobb időeredményével utasította maga mögé a mezőnyt, Kiss szavaival élve: "könnyedén, biztosan úszva". Mindazonáltal Kiss is várja már a nyugati túra végét...

A másik magyar, Gáspár Zsolt nem járt sikerrel, a korábban tervezett száz pillangó helyett kétszáz gyorson állt rajtkőre. A pillangón és gyorson is inkább a rövidebb távokat kedvelő úszó nem került döntőbe, ám ezen senki sem csodálkozott. A tengerentúlon tanuló versenyző ugyanis csak a napokban érkezett meg Európába, enyhén szólva megviselte az átállás. A kapitány biztos benne, a június eleji országos bajnokságig átáll az idén két országos csúcsot (50 m gyors, 100 m pillangó) úszó ferencvárosi versenyző.

Nemzetközi verseny, Barcelona

Férfiak. 50 m gyors: 1. Folker (dél-afrikai) 22.80. 200 m gyors: 1. Kapralov (orosz) 1:49.96 - Gáspár Zsolt nem került döntőbe. 1500 m gyors: 1. Filipics (orosz) 15:22.70, 2. Crippen (amerikai) 15:28.52, 3. Minotti (olasz) 15:33.47. 50 m hát: 1. Falcon (kubai) 25.83, 2. Thelöke (német) 26.02, 3. Thirsk (dél-afrikai) 26.49. 200 m hát: Romero (brazíl) 2:01.02. 50 m mell: 1. Lisogor (ukrán) 28.72, 2. Sludnov (orosz) 28.82, 3. Nowanowski (német) 29.05. 100 m mell: 1. Sludnov 1:02.77. 100 m pillangó: 1. Szilantev (ukrán) 53.60. 400 m vegyes: 1. Badita (román) 4:20.69.

Nők. 50 m gyors: 1. Rolph (brit) 25.48. 200 m gyors: 1. Potec (román) 1:59.06. 800 m gyors: 1. Klocskova (ukrán) 8:37.34, 2. Csi Csian (kínai) 8:42.74, 3. Tannhauser (amerikai) 8:46.91. 50 m hát: 1. Zsivanyevszkaja (spanyol) 28.88, 2. Hlavacková (cseh) 29.38, 3. Wittstock (dél-afrikai) 29.70. 200 m hát: 1. Zsivanyevszkaja 2:12.30. 100 m mell: 1. Kovács Ágnes 1:08.42, 2. Becue (belga) 1:10.23, 3. Poewe (dél-afrikai) 1:10.26. 50 m pillangó: 1. Jermakova (fehérorosz) 27.46, 2. Rolph 27.89, 3. Allen (amerikai) 27.61. 100 m pillangó: 1. Jacobsen (dán) 59.72. 400 m vegyes: 1. Klocskova 4:43.37.

SE, Nemzeti Sport 2000.05.25

Barcelonában sem hibázott a világbajnoknő
Kovács Ágnes: bűvös hatos


Kovács Ágnes veretlenül zárta nyugat-európai turnéját, Monte-Carlo után Barcelonában is három győzelmet aratott. Az ötszörös Európa-bajnok csütörtökön kétszáz mellen oktatta a mezőnyt, több mint három másodpercet vert a kilencvenötös, bécsi Eb kétszeres kontinenselsőjére, a belga Becue-re.

Kovács Ági elfáradt... Nem csoda. Hat nap alatt hatszor úszott - hatszor nyert. Múlt hét végén Monte-Carlóban tarolt (ötven mellen Európa-csúcsig jutott), keddtől pedig Barcelonában oktatta a mezőnyt.

Szó szerint tessék érteni...

- Ahhoz képest, hogy változatlanul fáj a torka, s nehezen kap levegőt, kitünően úszott, 150-ig annyi volt a részideje, mint a vasárnapi, 6 század híján Európa-csúcsot hozó győzelme alatt, és végül versenyrekorddal nyert - dicsérte tanítványát Kiss László szövetségi kapitány.
A nyugati turné utolsó napján, vagyis csütörtökön a kétszáz mell volt soron. Monte-Carlóban négy századdal maradt el az Európa-rekordtól. Most másodpercekkel, de ezen senki sem csodálkozott. Elfáradt az erlőltetett menet végére, ráadásul szerda óta torokfájással is küszködik. Mindazonáltal sokan szeretnék 2 perc 28 másodperc és 54 századmásodperc alatt leúszni a kétszáz méteres távot. Ági ennyit teljesített, egyik legfőbb európai riválisa, a belga Becue viszont csak 2:31.69-re volt képes. Torokfájás nélkül...

A másik magyar induló, Gáspár Zsolt csütörtökön száz gyorson próbálkozott. A döntőbe bejutott, ám ott végül a nyolcadik helyen végzett (52.45). A tengerentúlon tanuló magyarnak nincs oka a magyarázkodásra, főleg ha azt vesszük, a napokban érkezett haza az Egyesült Államokból, ráadásul a vizsgái miatt az utóbbi hetekben több időt töltött az íróasztalánál, mint a medencében.

Mindezzel természetesen Gáspár edzője, dr. Sós Csaba is tisztában van: "Nem ért meglepetés, tudtam, hogy Gazsi milyen állapotban érkezik Európába. Hétfőtől Budapesten készülünk, mondanom sem kell, mindent az olimpiára teszünk fel. Éppen ezért a magyar bajnokságon sem indul sok számban" - mondta dr. Sós, akinek másik tengerentúlon tanuló versenyzője, a rövid pályás világbajnok Szabados Béla a korábban tervezettől eltérően mégsem itthon készül az olimpiára. Dr. Sós nem tagadja, ő úgy tervezte, a felkészülés hajrájában együtt dolgoznak majd: "Béla úgy döntött ,nyáron is kint marad, én pedig - bár másképpen képzeltem - tudomásul vettem döntését. Biztos vagyok benne, hogy így is jól felkészül majd az olimpiára." - zárta nyilatkozatát a Ferencváros főedzője.

Nemzetközi verseny, Barcelona

Férfiak. 100 m gyors: Salin (algériai) 49.91, ...8. Gáspár Zsolt 52.45. 400 m gyors: Dragos (román) 3:51.22. 100 m hát: Falcon (kubai) 56.30. 200 m mell: Ivanov (orosz) 2:17.71. 200 m pillangó: Szilantev (ukrán) 1:58.58. 200 m vegyes: Badita (román) 2:02.94.

Nők. 100 m gyors: Rolph (brit) 55.91. 400 m gyors: Potec (román) 4:10.22. 100 m hát: Zsivanyevszkaja (spanyol) 1:01.80. 200 m mell: 1. Kovács Ágnes 2:28.54, 2. Becue (belga) 2:31.69. 200 m pillangó: Jacobsen (dán) 2:09.04. 200 m vegyes: Klocskova (ukrán) 2:14.75.

SE, Nemzeti Sport 2000.05.26

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2000

KÉPEK

 

 
LINKEK

  ÚSZÁS.2000