FONTOS


 

Tizenháromszoros egyéni magyar bajnok lehet
Kovács Ági öt számban rajtol a Komjádiban


Nyolcszoros egyéni magyar bajnok. Vasárnap estére akár tizenháromszoros is lehet. Athén, Monte-Carlo és Barcelona után csütörtöktől természetesen a honi bajnokságon is rajthoz áll Kovács Ágnes. A magyar világklasszis nem pihen, a tervek szerint öt egyéni számban lép rajtkőre a Komjádi uszodában.

-- Az ötven, száz és kétszáz mell ugyebár adott, mellette viszont kétszáz vegyesen, és ha nem fáj már a torkom, akkor csütörtökön négyszáz vegyesen is elindulok -- mondja Kovács Ági. -- És természetesen ott leszek a Bp. Spartacus váltóiban is.

-- Öt egyéni, három váltó, az annyi, mint nyolc. Nem lesz sok?

-- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyok fáradt, de a magyar bajnokság számomra nagyon fontos. Egyébként az edzőm, Kiss Laci bácsi a négyszáz gyorsra is beírt volna, de arra már én mondtam, hogy inkább ne.

-- Vegyesen korábban nem sokat szerepelt...

-- Pedig szeretem, sokan nem tudják, de korábban arról is szó volt, hogy kétszáz vegyesen a világversenyeken is elindulok, a mellúszás programjával nem ütközött volna. De ez már a múlt, mivel behozták az új lebonyolítási rendet, ahol az előfutam mellett középdöntőt is rendeznek a finálék előtt. Na, így már sok lenne.

-- A legfrissebb világranglistán a tizenkilencedik négyszáz vegyesen. Volt már egyáltalán rangsorolva?

-- Azt hiszem, még nem, tényleg nagy öröm. Meg az is, hogy ötven mellen én vezetem a világranglistát.

-- Monte-Carlóban Európa-csúcsot úszott ötven mellen, százon és kétszázon pedig "kerülgette" az Eb-rekordot. A Komjádi uszodában is hasonló produkcióra számíthatunk?

-- Nem hiszem, annál azért fáradtabb vagyok.

SE, Nemzeti Sport 2000.05.31

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2000

KÉPEK

 

 
LINKEK

  ÚSZÁS.2000