FONTOS


 

102. országos bajnokság, Komjádi uszoda
Kovács Ági két arannyal nyitott
Horváth-csúcs a nyitónapon



Horváth Péter Monte-Carlo után Budapesten is megdöntötte az ötven méteres hátúszás országos csúcsát

Horváth Péter realista. A korábban jobbára pillangóúszásban remeklő, egykori Széchy tanítvány felmérte, hogy a pillangóúszás jelenleg nem az ő felségterülete. Ott most a tengerentúlon tanuló, egyébként ferencvárosi Gáspár Zsolt a legjobb, a másodhegedűs szerepét pedig nem Horváthnak találták ki. Más talán feladná, befejezné, hátat fordítana az uszodának, ám ő inkább a hátúszás felé fordult. A jelek szerint remekül sikerült a váltás: az országos bajnokság első napján Horváth szállította az országos csúcsot. A jeles eseményt ötven háton láthattuk, az Olaszországban légióskodó Horváth saját maga néhány nappal ezelőtt repesztett rekordját döntötte meg jócskán. Az új csúcs: 25.99. Az amúgy Füles becenévre hallgató versenyző nem titkolja, a bajnokság során a száz hát rekordját is törölni kívánja a krónikákból. Mindez csöppet sem fáj a csúcs jelenlegi gazdájának, Deutsch Tamásnak: "Sőt, örülnék, ha sikerrel járna, legalább elmondhatnám, hogy megérkezett az utódom" -- mondta a fair play szellemében az egykori világbajnoki bronzérmes.

Horváth országos csúcsot úszott, Kovács Ágnes pedig ötven mellen világszínvonalú időt. A számban Európa-csúcsot tartó versenyző úgy nyert a világranglistán hatodikként jegyzett időeredménnyel (31.98), hogy tíz perccel korábban négyszáz vegyesen gyűjtötte be a bajnoki aranyérmet. Nem mellékesen az utóbbi esetben is jegyzett időt produkált (4:46:22), nem csodálkoznánk tehát, ha a továbbiakban a mellúszás mellett a vegyesúszást is favorizálná. És ha már négyszáz vegyes: újfent bebizonyosodott, nem árt figyelni a mindössze tizennégy éves Reményi Dianára, aki könnyedén megúszta az ifi Eb szintet, pedig a kora miatt még oda sem mehet. Mindez nekünk örömet, a külföldi riválisoknak pedig gyaníthatóan nem kevés bánatot jelent. Világbajnokunk amúgy a csütörtöki nyitónapon a két arany mellé váltóban egy ezüstérmet is elkönyvelhetett, s koránt sincs vége az éremszerzésnek, hiszen a vasárnapig tartó Ob-n még három egyéni és két váltószámban is rajthoz áll.

A nap meglepetését egy egri fiatalember, nevezetesen Flaskay Mihály szolgáltatta, aki ötven mellen könnyedén kaparintotta meg az elsőséget. Az ifjúsági Eb-re készülő fiatal produkciójának értékéből semmit sem von le, hogy Rózsa Norbert kihagyta a számot, Güttler Károly húzódás miatt nem vállalta a szereplést. Flaskay így is "nagy vadat" ejtett, hiszen megelőzte az Eb-döntős Bessenyei Tamást.

Nem csak mosolygós, síró bajnokot is láthattunk a Komjádi uszodában, Risztov Éva ugyanis nem örömében hullajtott könnyeket. A hódmezővásárhelyi tini annak ellenére is bánatosnak tűnt, hogy kétszáz pillangón élete legjobbjával nyert. Ő ugyanis akaratos fajta, Egerszegi Krisztina országos rekordját szerette volna megdönteni. Ez nem sikerült, "ennek szólt" a könnye is.

Kétszáz gyorson Zubor Attila, négyszáz vegyesen pedig Batházi István nyert a papírformának megfelelően, s az sem okozott meglepetést, hogy a 4x100 méteres férfi gyorsváltót a Ferencváros nyerte, valamint senki sem kapta fel a fejét, amikor a 4x200 m-es női gyorsváltó végén a Dunaferr hölgykvartetje örülhetett.

Folytatás pénteken, nem bánnánk, ha újabb országos csúccsal.

***

Vízcseppek

Zubor Attila, a 200 m gyors bajnoka: -- A bajnoki címnek örülök, nem tagadom, néhány tized még bennem is maradt. Mivel tavasszal jól ment a kétszáz gyors, nem elképzelhetetlen, hogy a helsinki Európa-bajnokságon is elindulok ebben a számban.

Horváth Péter, az 50 méteres hátúszás bajnoka és csúcstartója: -- Már Monte-Carlóban is éreztem, tavasszal nagyon jól megy a hátúszás, most is azzal a szándékkal mentem vízbe, hogy megdöntöm a rekordot. Nem titok, vasárnap száz háton is szeretném elvenni Deutsch Tamás csúcsát.

Flaskay Mihály, az 50 m mellúszás meglepetésbajnoka: -- Már a délelőtti előfutamok során éreztem, lehet keresnivalóm, így nem ért váratlanul, hogy én lettem az első. Nagyon jó érzés, hogy ifistaként felnőtt magyar bajnoknak mondhatom magamat.

Batházi István, a 400 m vegyes aranyérmese: -- Igaz, hogy idén ez a legjobb időeredményem, de két másodperccel ennél is jobbat terveztem. Majd az Európa-bajnokságon...

Kovács Ágnes, az 50 méteres mellúszás és a 400 vegyes elsője: -- Négyszáz vegyesen egyéni csúcsot úsztam,és az ötven mellel is elégedett vagyok. Az utóbbi talán még ennél is jobb lett volna, ha vannak ellenfeleim.

Risztov Éva, a 200 m pillangóúszás bajnoka: -- Országos csúcsra készültem, így egy kicsit bánatos vagyok, ám az vigasztal, hogy egyéni csúcssal nyertem.

Kiss László, szövetségi kapitány: -- Horváth Péter ismét meggyőzött, lehet keresnivalója háton, az ötvenes országos rekordja egészen kiváló teljesítmény. Kovács Ági azt hozta, amit vártam, róla is csak a legjobbakat mondhatom. Flaskay Mihály volt a nap meglepetésembere, remélem, hosszú távon számíthatunk majd rá, és továbbra is bízom Risztov Évában, aki kétszáz pillangón bizonyította formáját. Úgy tűnik, Simon Jácint és Szűcs Tamás személyében megtaláltam a 4x200-as férfi gyorsváltó negyedik és ötödik emberét.

***

Tempóról tempóra

102. országos bajnokság, Komjádi-uszoda

Férfiak. 200 m gyors. Bajnok: Zubor Attila (Sport Plusz SE, edző: Gyertyánffy Tamás) 1:50.96, 2. Simon Jácint (FTC-Print 17) 1:52.16, 3. Szűcs Tamás (FTC-Print 17) 1:52.17, 4. Szilágyi Z. (FTC-Print 17) 1:52.59, 5. S. Bitszakisz (görög) 1:54.90, 6. Horváth P. (Sport Plusz SE) 1:55.81. 50 m hát. B: Horváth Péter (Sport Plusz SE e.: Gyergyánffy Tamás) 25.99 -- országos csúcs, régi: 26.70, Horváth P. -- 2000, 2. Bodrogi Viktor (Százhalombatta) 26.83, 3. Pető Csaba (Bp. Honvéd) 27.23, 4. Purcsi Gy. (Bp. Spartacus) 28.20, 5. Szentesi Sz. (Belvárosi DSK) 28.30, 6. Molnár M. (Bp. Honvéd) 28.94. 50 m mell. B: Flaskay Mihály (UVMK-Bau System Eger, e: Krajnyák György) 29.49, 2. Bodor Richárd (Pécsi TÁSI) 29.97, 3. Bessenyei Tamás (Szentesi Városi UK) 30.09, 4. Koltai T. (Baja) 30.93, 5. Hesz (Pápa) 30.98, 6. Székely Tóth G. (Szentes) 31.03. 400 m vegyes. B: Batházi István (Bp. Spartacus, e.: Kiss László, Turi György) 4:22.92, 2. Kerékjártó Tamás (Miskolci Vízművek) 4:25.75, 3. Janisz Kokkodisz (görög) 4:31.96, 4. Szabó G. (Dunaferr) 4:37.38, 5. Unghváry G. (BVSC) 4:35.19, 6. Cseh L. (Bp. Spartacus) 4:42.26. 4x100 m gyorsváltó. B: FTC-Print 17 (Gáspár Zsolt, Simon Jácint, Szilágyi zoltán, Szűcs Tamás, e.: dr. Sós Csaba) 3:28.97, 2. BVSC (Nagy Péter, Kovács Péter, Tószegi Márton, Unghváry Gergely) 3:33.92, 3. Bp. Spartacus (Kolozár Dávid, Batházi István, Tóth Ramón, Batházi Tamás) 3:37.49, 4. Szeged (Molnár J., Várkonyi Cs., Máté Zs., Fekete A.) 3:42.39, 5. Bp. Honvéd (Németh D., Szántó D., Pető Cs., Kakasi P.) 3:43.09, 6. Sopron (Egresits A., Varga Z., Vincze I., Horváth T.) 4:04.47

Nők. 50 m mell. B: Kovács Ágnes (Bp. Spartacus, e. Kiss László, Turi György) 31.98, 2. Kovács Krisztina (Bp. Honvéd) 33.09, 3. Szántó Szintia (Bp. Honvéd) 34.74, 4. Kőszegfalvi E. (Szombathely) 34.82, 5. Papp V. (Bólyai SE) 35.22, 6. Reményi D. (Bp. Spartacus) 35.52. 200 m pillangó. B: Risztov Éva (HÓDTÁV SC, e.: Bán Sándor) 2:11.93, 2. Barsi Claudia (Bp. Spartacus) 2:18.89, 3. Hegedűs Diána (HÓDTÁV SC) 2:19.15, 4. Lipcsei K. (Bp. Spartacus) 2:21.98, 5. Horváth A. (Dunaferr) 2:22.35, 6. Szekeres E. (Bp. Honvéd) 2:22.60. 400 m vegyes. B: Kovács Ágnes (Bp. Spartacus, e. Kiss László, Turi György) 4:46:22, 2. Risztov Éva (HÓDTÁV SC) 4:55.33, 3. Katja Szarakatszani (görög) 4:55.90, 4. Reményi D. (Bp. Spartacus) 4:56.38, 5. Molnár K. (Bp. Spartacus) 4:56.46, 6. Nagy-Pál T. (Fűzfő) 5:04.48. 4x200 m gyorsváltó. B: Dunaferr (Molnár Viktória, Márfi Ágnes, Miskovicz Zsuzsa, Kiss Annamária, e: Perjámosiné Tóth Erzsébet) 8:37.14, 2. Bp. Spartacus (Lipcsei Krisztina, Németh Krisztina, Barsi Claudia, Kovács Ágnes) 8:43.58, 3. Veszprém (Fáth Krisztina, Marton Petra., Czupper Vera., Fáth Kinga) 8:56.86, 4. BVSC (Bunford N., Baranyai T., Somossy J., Dörnyei V.) 9:01.50, 5. Fűzfő (Solymos L., Lévai Sz., Tóth E., Nagy-Pál T.) 9:03.07, 6. Székesfehérvári Delfin (Kokas Á., Farkas J., Papp R., Decsi E.) 9:11.37

SE, Nemzeti Sport 2000.06.02

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2000

KÉPEK

 

 
LINKEK

  ÚSZÁS.2000