FONTOS


 

Rövid pályás Eb, Valencia
Rosolino: két arany, egy csúcs


Massimiliano Rosolino alaposan bekezdett. Sydney kétszeres olimpiai bajnoka a jelek szerint Valenciába is átmentette a formáját. De menjünk sorjában. A szőke olasz - aki nem mellesleg belekeveredett a növekedési hormonokkal kapcsolatos olasz doppingbotrányba - elsőként a négyszáz gyors döntőjében volt érdekelt csütörtökön. Ha azt írjuk, nem volt ellenfele, nem írtunk semmit. A nápolyi úszó elképesztő fölénnyel nyerte a számot, több mint öt (!) másodpercet vert az amúgy jó nevű brit Palmerre. Ráadásként az aktuális Európa-rekordot is megdöntötte, nem kevés szomorúságot okozva ezzel a korábbi csúcstartónak, a szintén olasz Emiliano Brembillának.

Egyből egy.

Majd hamarosan kettőből kettő. Négyszáz gyorson nem volt ellenfele Rosolinónak. Kétszáz vegyesen sem akadt. Igaz, Sydney bajnoka itt elmaradt a legjobb európai időeredménytől (ami a finn Sievinen és a mi Czene Attilánk által úszott 1:54.65-ös világrekord), ám így is simán visszaverte a német Keller támadásait. Ha az olaszok kicsit komolyabban veszik a 4x50 méteres vegyes váltót, akár három éremmel is zárhatta volna a csütörtöki napot Rosolino, ám a taljánok eltaktikázták magukat, a "tarcsi" délelőtt nem tudott döntőt érő időeredményt produkálni.

Rosolino mellett a német Annika Mehlhorn szállította a nap másik Európa-rekordját. Tegyük hozzá, a germán tini csúcsa nem kis meglepetést keltett, hiszen korábban nem volt kiugró rövid pályás eredménye. Immár van, kétszáz pillangón ő az Európa-bajnok, s az Európa-csúcstartó. A sors fintora, hogy a "régi" rekorder a dán Mette Jacobsen pont Mehlhorn mögött végzett Valenciában.

És akkor a magyar minicsapatról. Korábban is sejtettük, a kétszáz háton nagymedencében ifjúsági Európa-bajnok Bodrogi Viktor a huszonötösben is eredményes lehet. Habár a tizenhét éves százhalombattai versenyző eddig alig-alig indult rövid pályás viadalokon, gond nélkül kvalifikálta magát a kétszáz hát csütörtök esti döntőjébe. Nem győzni jött, tapasztalni. Korábban azt mondta, a pontszerzés az álma. Nos, az álom beteljesült - de nézzük sorjában.

Az aranyra a címvédő izlandi Arnarson és a horvát Kozulj tűnt esélyesnek (Arnarson nyert), Bodroginak az ötödik-hatodik helyet "néztük ki." Nos, Viktor sokáig valóban a hatodik helyen tempózott - egészen százötvenig -, ám az utolsó ötven méteren hajrába kezdett, ami összességében a negyedik helyre volt elég (1:55.52). Mondani sem kell, élete legjobbját úszta.

A másik magyar, Flaskay Mihály gyengébbik távján, száz mellen próbálkozott. Bár reménykedett abban, hogy bekerül a legjobb tizenhat közé, végül is ez elmaradt, a 21. helyen zárta a versenyt (1:03.17).

Rosolino két aranyat nyert, a legtöbbet viszont az ukrán Jana Klocskova keresett csütörtökön. A keleti vegyes specialista kétszázon nyert vita nélkül, ami nem kevés pénzt "termett" számára. Klocskova ugyanis a tavalyi, lisszaboni rövid pályás Eb-n, az idei, nagymedencés, helsinki Európa-bajnokságon és ugyebár az olimpián is nyert kétszáz vegyesen. Mindez pedig a nemzetközi szövetség által kiírt szupersztárprogramnak köszöhetően százezer márkát ért. Klocskova amúgy négyszáz vegyesen is közel áll a Grand Slamhez.

Gyanítható, ott sem marad márkaszázezrek nélkül...

SE

Tempóról tempóra

Rövid pályás Európa-bajnokság, Valencia

Férfiak

50 m gyors. Előfutam: 1. Nystrand (svéd) 22.05, 2. Volinyecs (ukrán) 22.19, 3. Sirsov (ukrán) 22.20. Elődöntő: 1. Nystrand 21.86, 2. Foster (brit) 21.95, 3. Kizierowski (lengyel) 22.12. Döntő. Európa-bajnok: Stefan Nystrand (Svédország) 21.52, 2. Mark Foster (Nagy-Britannia) 21.60, 3. Olekszandr Volinyecs (Ukrajna) 21.70, 4. B. Kizierowski (Lengyelország) 21.77, 5. V. Sirsov (Ukrajna) 22.21, 6. S. Kunzelmann (Németország) 22.33

400 m gyors. Előfutam: 1. Rosolino (olasz) 3:44.29, 2. Palmer (brit) és Svodoba (cseh) 3:47.90-3:47.90. Döntő. Eb: Massimiliano Rosolino (Olaszország) 3:39.59, Európa-csúcs, régi: 3:40.45, Emiliano Brembilla, olasz -1998. 12. 11., 2. Paul Palmer (Nagy-Britannia) 3:44.80, 3. Kvetoslav Svodoba (Csehország) 3:47.36, 4. M. Pelliciari (Olaszország) 3:47.38, 5. I. Koptur (Fehéroroszország) 3:48.63, 6. V. Burda (Csehország) 3:48.79

200 m hát. Előfutam: 1. Kozulj (horvát) 1:55.86, 2. Medvesek (szlovén) 1:56.22, 3. Arnarson (izlandi) 1:56.26, ...7. Bodrogi Viktor (magyar) 1:57.44 - Bodrogi döntőbe került. Döntő: Eb: Orn Arnarson (Izland) 1:52.90, 2. Gordan Kozulj (Horvátország) 1:53.50, 3. Blaz Medvesek (Szlovénia) 1:54.61, 4. Bodrogi Viktor (Magyarország) 1:55.52, 5. J. Sanchez (Spanyolország) 1:56.21, 6. S. Ganzevles (Hollandia) 1:57.38

100 m mell. Előfutam: 1. Mew (brit) 1:00.17, 2. Malek (cseh) 1:00.42, 3. Cassol (olasz) 1:00.52, ...21. Flaskay Mihály (magyar) 1:03.17 - Flaskay nem jutott tovább. Elődöntő: 1. Mew 59.45, 2. Cassol 59.79, 3. Malek 59.83

100 m pillangó. Előfutam: 1. Frölander (svéd) 52.96, 2. Rupprath (német) 53.00, 3. Hickman (brit) 53.24. Elődöntő: 1. Rupprath 51.70, 2. Frölander 52.22, 3. Ulibarri (spanyol) 52.60

200 m vegyes. Elődöntő: 1. Keller (német) 1:59.51, 2. Rosolino (olasz) 1:59.78, 3. Mankoc (szlovén) 1:59.85. Döntő. Eb: Massimiliano Rosolino (Olaszország) 1:56.62, 2. Christian Keller (Németország) 1:57.68, 3. Peter Mankoc (Szlovénia) 1:58.14, 4. B. Cabello (Spanyolország) 1:59.77, 5. M. Halika (Izrael) 2:00.23, 6. J. Carrasco (Spanyolország) 2:00.37

4x50 m vegyes váltó. Előfutam: 1. Németország 1:37.40, 2. Horvátország 1:37.90, 3. Svédország 1:39.19. Döntő. Eb: Németország (Sebastian Halgasch, Mark Warnecke, Thomas Rupprath, Thomas Winkler) 1:36.23, 2. Ukrajna (Vlagyimir Nyikolajcsuk, Oleg Lisogor, Andrij Serdinov, Olekszandr Volinyecs) 1:37.48, 3. Horvátország (Ante Maskovic, Vanja Rogulj, Tomislav Karlo, Duje Draganja) 1:37.71, 4. Nagy-Britannia (S. Parry, D. Mew, J. Hickman, M. Foster) 1:37.87, 5. Svájc (P. Gilgen, R. Lutolf, L. Liechti, C. Bühler) 1:39.24, 6. Csehország (M. Verner, D. Malek, V. Havlicek, I. Benda) 1:39.58- Svédországot a döntőben szabálytalan váltás miatt kizárták.

Nők

100 m gyors. Előfutam: 1. Pickering (brit) 54.73, 2. Alshammar (svéd) 54.75, 3. Steffen (német) 54.93. Elődöntő: 1. Alshammar 53.71, 2. Sjöberg (svéd) 54.10, 3. Steffen 54.22

50 m mell. Előfutam: 1. Igelström (svéd) 31.78, 2. Lischka (osztrák) 31.85, 3. Bogomazova (orosz) 31.99. Elődöntő: 1. Bogomazova 31.66, 2. Gulbrandben (norvég) 31.76, 3. Igelström 31.77, 3. Döntő. Eb: Emma Igelström (Svédország) 31.26, 2. Anna Braszkiewicz (Lengyelország) 31.55, 3. Anelka Gulbrandben (Norvégia) 31.70, 4. D. Mahle (Németország) 31.71, 5. A. Peczak (Lengyelország) 31.74, 6. J. Bogomazova (Oroszország) 31.81

100 m hát. Előfutam: 1. Price (birt) 1:00.71, 2. Hlavacková (cseh) 1:00.83, 3. Zsivanyevszkaja (spanyol) 1:01.05. Elődöntő: 1. Hlavacková 1:00.37, 2. Sexton (brit) és Zsivanyevszkaja 1:00.91

200 m pillangó. Előfutam: 1. Mehlhorn (német) 2:10.36, 2. Pedder (brit) 2:1.0.52, 3. Jacobsen (dán) 2:11.28. Döntő. Eb: Annika Mehlhorn (Németország) 2:05.77 - Európa-csúcs, régi: 2:06.52, Mette Jacobsen, dán - 1999. 04. 01., 2. Mette Jacobsen (Dánia) 2:07.70, 3. Petra Zahrl (Ausztria) 2:09.29, 4. M. Pedder (Nagy-Britannia) 2:09.75, 5. M. Garcia (Spanyolország) 2:10.19, 6. M. Kubalcikova (Csehország) 2:12.02

200 m vegyes. Elődöntő: 1. Verevka (orosz) 2:13.70, 2. Rolph (brit) 2:15.38, 3. Jedrzejczak (lengyel) 2:15.51. Döntő. Eb: Jana Klocskova (Ukrajna) 2:10.75, 2. Okszana Verevka (Oroszország) 2:12.15, 3. Sue Rolph (Nagy-Britannia) 2:12.28, 4. S. Nordenstam (Svédország) 2:13.68, 5. O. Jedrzejczak (Lengyelország) 2:14.32, 6. V. Borochovski (Izrael) 2:14.47

Érem(l)eső
A E B
Németország 2 1 -
Svédország 2 - -
Olaszország 2 - -
Ukrajna 1 1 1
Izland 1 - -
Nagy-Britannia - 2 1
Horvátország - 1 1
Dánia - 1 -
Lengyelország - 1 -
Oroszország - 1 -
Szlovénia - - 2
Ausztria - - 1
Csehország - - 1
Norvégia - - 1

SE, Nemzeti Sport 2000.12.15.

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2000

KÉPEK

 

 
LINKEK

  ÚSZÁS.2000