FONTOS


 

Güttler még megmutatja
Japánra tekintve

Az biztos, hogy nem az év legfontosabb versenye az úszóknak a ma kezdődő országos bajnokság. Annál is inkább, mert néhány hét múlva Fukuokában, a vb-n kell bizonyítani legjobbjainknak, arra az eseményre tartalékolják erőiket.

Azaz egyik-másik reménységünknek meg kell erőltetnie magát a székesfehérvári viadalon, hiszen kevesen érezhetik magukat nyeregben, alig néhányan úszták meg a vb-kiküldetéshez szükséges szintidőt. Az olimpiai bajnok Kovács Ágnes és Horváth Péter repülőjegye azonban már biztos. Ôk ketten teljesítették a feltételeket, így nyugodtan várhatják az ob-rajtot. S tulajdonképpen Risztov Éva, Zubor Attila, Bodrogi Viktor is Japánban érezheti magát, hiszen alig néhány századnyira vannak attól a bizonyos kiküldetési szinttől.


Kovács Ági repülőjegye már biztos

- Risztovnak a július elején kezdődő Eb-n is helyt kell állnia - mondta Kiss László szövetségi kapitány. - Ôrségváltás előtt vagyunk, de reményt keltő, hogy tizennégyen úszták meg az ifi Eb-részvételhez szükséges időt. A felnőtteknél korántsem ennyire rózsás a helyzet. Igaz, sokan panaszkodnak a nagyon erős szintekre, de a feltételekkel már januárban tisztában volt mindenki, éppen elég idő volt a felkészülésre. Mindenesetre jó versenyt, jó eredményeket várok az ob-től. A vidékre kihelyezett esemény várhatóan sikeresebb lesz, mint az eddig megszokott budapesti helyszíneken, igaz, ezúttal a vízilabda Eb miatt - is - vállalkoztak az úszók a költözésre. Az biztos, hogy ez a lépés csak javára válhat a sportágnak.

S az is, hogy olyan veterán nagyság is rajtkőre áll, mint Güttler Károly. Az egykori olimpiai ezüstérmes 100 méter mellen szeretné bebizonyítani, hogy ott van a helye az élvonalban.

(s.m.), A Színes Sport, 2001.06.21

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2001

KÉPEK

 

 
LINKEK

  ÚSZÁS.2001
  Kovács Ágnes
  Rózsa Norbert
  Zubor Attila