FONTOS


 

Tizenöt éves világcsúcstartó
Phelps-parádé kétszáz pillangón


Michael Phelps, jól jegyezzék meg ezt a nevet. Százkilencvenhárom centiméter magas, mindössze 15 éves, Baltimore-ban lakik, s immár ő a férfi 200 méteres pillangóúszás világcsúcstartója. Az amerikai tini korábban is úszott már jegyzett időeredményt, ám azt még ő sem gondolta komolyan, hogy az austini vb-válogatónak számító bajnokságon nem csupán legyőzi a korábbi rekorder Tom Malchowot, hanem meg is dönti a világcsúcsát. Pedig így történt. Phelps 26 (!) századot faragott Malchow tavaly júniusban úszott időeredményén. A 15 esztendős világrekorder - az amerikai bajnokság történetének legifjabb csúcstartója - az őrült futam után elmondta, csupán annyit érzett a közönség reagálásából, hogy jó időeredményre számíthat, ám a rekord eszébe sem jutott. Sőt, még a győzelem sem, hiszen a célbaérkezés után (szokás szerint...) Malchownak akart gratulálni. Aztán a táblára nézve rájött, a WR az ő neve mellett villog. "A döntő után felhívtam telefonon az édesanyámat, mondtam neki, mama, világcsúcsot úsztam. Azt hitte, viccelek." - mondta a 200 pillangó új uralkodója.

A nap másik kivételes időeredménye, a 100 mellen korábban már világrekordot repesztő Ed Moses nevéhez fűződik. A legjobb amerikai mellúszó ugyanis mindössze 24 századra volt attól, hogy megdöntse az egyik legporosabb rekordot, vagyis Mike Barrowman immár kilencéves világcsúcsát 200 mellen. Moses mindamellett nem szomorkodott az elmaradt rekord miatt, már most kijelentette: a júliusi, fukuokai világbajnokságon százon és kétszázon is világrekorddal akar nyerni.

Nem lennénk meglepve, ha így is történne.

Amerikai nagymedencés bajnokság, Austin

Férfiak. 100 m gyors: 1. Ervin 48.98, 2. Lezak 49.26, 3. Walker 49.39. 200 m mell: 1. Moses 2:10.40, 2. Hansen 2:12.67, 3. Salvards 2:14.81. 200 m pillangó: 1. Phelps 1:54.92 - világcsúcs, régi: 1:55.18, Tom Malchow, amerikai - 2000., 2. Malchow 1:55.46, 3. Somensatto 1:58.64.

Nők. 200 m gyors: 1. Benko 1:59.81, 2. Lanne 2:00.71, 3. Williams 2:01.06. 200 m pillangó: 1. Sandeno 2:10.95, 2. Ripple 2:11.76, 3. Mason 2:15.04. 200 m vegyes: 1. Bowen 2:14.19, 2. Teuscher 2:14.48, 3. Caverly 2:16.25.

A 200 m pillangó világcsúcsának fejlődése. 1:59.23: Brunner (amerikai) - 1976. 1:58.21: Beardsley (amerikai) - 1980. 1:57.05: Gross (német) - 1983. 1:57.04: Sieben (ausztrál) - 1984. 1:57.01: Gross - 1985. 1:56.65: Gross - 1985. 1:56.24: Gross - 1986. 1:55.69: Stewart (amerikai) - 1991. 1:55.22: Pankratov (orosz) - 1995. 1:55.18: Malchow (amerikai) - 2000. 1:54.92: Phelps (amerikai) - 2001.

Ausztrál nagymedencés bajnokság, Hobart

Férfiak. 1500 m gyors: 1. Hackett 14:49.30, 2. Stevens 15:17.20, 3. Affleck 15:22.33. 50 m mell: 1. Cowley 28.84, 2. Rogers 28.85. 400 m vegyes: 1. McGregor 4:17.62, 2. Norris 4:21.52, 3. Steed 4:22.02.

Nők. 50 m gyors: 1. Engelsman 25.76, 2. Ryan 25.98, 3. Henry 26.01. 400 m gyors: 1. Rooney 4:13.98, 2. D'Arcy 4:14.40, 3. Giteau 4:14.96

Nemzeti Sport, 2001.04.01

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2001

KÉPEK

 

 
LINKEK

  ÚSZÁS.2001