FONTOS


 

A Magyar Úszószövetség elnöke Czene kirohanásáról és Széchy szerződéséről
Gyárfás: ürítem poharát

- Olvasta Czene Attila úszószövetség ellenes kirohanását a Nemzeti Sportban?

- Igen. És Ruza József főtitkár válaszát is - mondja Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke, a Sport Plusz SE első embere.

- Melyik Nap-keltés rovat jutott róla az eszébe? A Kinn, padon? Netán a Keresztt?z?

- A Beszélő.

- Ha jól tudom, ott jobbára b?nügyekkel foglalkoznak.

- Jól tudja.

- Ki a bűnös?

- Ki kell deríteni. Czene Attila erőteljesen vádol. Ha megalapozottan, akkor a megcélzottak, ha alap nélkül, akkor vélhetően - természetesen átvitt értelemben - a vádaskodó.

- Meglepődött a stíluson?

- Nem.

- Miben ad igazat neki?

- Nem hiszem, hogy soronként kellene Czene kijelentéseit elemeznem. Az összkép számomra lehangoló.

- Nem érzi hitelesnek Czene szavait?

- Nem.

- Miért?

- Ha rákényszerít, kénytelen leszek elmondani Czenéről a véleményem. Pedig ezt nagyon nem szeretném. Egy olimpiai bajnokot inkább példaképként kell beállítani.

- Reggelenként, a Nap-kelte sportblokkjában nem úgy tűnik, hogy nagyon takargatja a véleményét.

- Vége a mai műsornak.

- De itt a következő. Rendben, vegye úgy, hogy rákényszerítettem.

- Czene 1996-ban Atlantában megnyerte az olimpiát. A következő évben kihagyta Sevillában az Európa-bajnokságot. Pihent. 1998 januárjában, a perthi világbajnokságon 200 vegyesen nem jutott a döntőbe. Ennek ellenére erkölcsi és anyagi megbecsülése változatlanul kiemelkedően magas volt. A világbajnokság után nem járt edzésre. Emiatt klubja, a Sport Plusz SE fél évre megfelezte a fizetését. 1998 áprilisától havonta csak többszázezer forintot kapott. Ösztönözte Széchy Tamás, unszolta Banka Péter és az úszószövetség, hogy ugyan jöjjön, járjon már le rendszeresen az uszodába, de csaknem hat hónapig minden unszolás hiábavaló volt.

- Ne haragudjon, de Czene lapunkban nem azt bizonygatta, milyen rendesen edzett a vb után, hanem azt, hogy a jelenlegi szövetségi vezetés mellett egyre kevesebb eredményt ér el a sportág.

- Ha végigmondhattam volna, akkor megalapozom azt a kijelentésemet, hogy az egész okfejtés a pénzről szól. Czene ugyanis jelenleg a szövetségtől nem kap egy fillért sem. 1999-ben kiment tanulni az Egyesült Államokba, ettől kezdve már csak a Gerevich-alapítványból részesült. Az új szabályok következtében az alapítvány immár csak azoknak fizet, akik itthon készülnek.

- Ezt a szabályt tudtommal nem a Parlament, hanem az úszószövetség alkotta.

- Rosszul tetszik tudni. A Wesselényi alapítvány szabályzatába az úszószövetség nem szólhat bele. Más kérdés, hogy az úszószövetség szabályai ezzel összhangban állnak.

- Czene pénzéhes lenne?

- Ezt állítja vagy kérdezi?

- Kérdezem.

- Ilyet én nem mondtam. Ugyanúgy mint minden normális ember, ő is jól akar keresni. Bár okunk lenne őt továbbra is jelentős összeggel támogatni, a teljesítményét honorálni.

- És miért nem teszik?

- Mert a múlt hétig nem itthon készült. Ha megfelelőek az időeredményei, akkor természetesen - tesszük.

- Aki pedig külföldön készül és tanul, az haljon éhen?

- Ugye, ezt viccnek szánta? Aki külföldön készül, az itthon, az első ellenőrző versenyen, vagy akár edzésen helyt tud állni. Az úszásban nagyon egyszer? erről meggyőződni. Be kell ugrani a vízbe, óra indul, és a célba éréskor megáll. Ha megfelelő az eredmény - nagyon sarkítva - már lehet is indulni a kasszához.

- Czene azt is fájlalja, bár Sydney után ment volna a Sport Plusz SE kasszájához, azt zárva találta...

- Czene Attilával a Sport Plusz-OTP, majd a Sport Plusz-Mahart SE-nek szerződése volt. Ebben rögzítésre került, hogy miért mi jár. A szerződést nem az egyesület sértette meg. Bár a dokumentum titkos, annyit elárulhatok, aszerint az úszónak az úszóedzéseken részt kellett volna vennie.

- Az olimpia alatt Czene már szerződésszegőként lett negyedik 200 vegyesen?

- A Sport Plusz SE már a megalakulásakor meghirdette, hogy amolyan elitklubnak indul. Az OTP vezetőivel együtt állapodott meg a versenyzőkkel, hogy a világelsőséghez kapnak világszínvonalú anyagi támogatást. Milliós tételekről volt szó. Széchy világklasszisai az ideális feltételeket optimális eredményekkel hálálták meg. Amikor teljesítették, amit vállaltak, volt hogy előre hat hónapra megkapták a fizetésüket. Bizonyítható, hogy ilymódon hatmilliós utalásokra is sor került. Negyedik helyezésre soha nem szerződtünk. Tudom, hogy ez is értékes, de más volt a célkit?zés. Egyébként, ha Czene rendesen jár az uszodába, ha példamutató az edzésmunkája, akkor bizonyára elismerésben részesül. Persze, ezt a kijelentést most joggal megkérdőjelezheti.

- Én még maradnék egy kicsit a negyedik helyezésnél. Amikor a m?helytámogatást osztották, akkor is azt mondta: a negyedik hely kevés, ezért nem jár a klubnak pénz?

- Azt mondtam, hogy a pénz kevés, de a ponttáblázat alapján az egyesületnek csak ennyi jár.

- Jól hangzik, de nem érdemi a válasz.

- Amikor Egerszegi Krisztina visszavonult, a Bp. Spartacus Egérke olimpiai eredményei alapján komoly összeghez, m?helytámogatáshoz jutott. Ebből a pénzből állták az úszók feltételeit. A m?helytámogatás nem jutalomkeret. Amúgy a Sport Plusz SE a Jövő SC javára akarja a számára biztosított összeg jelentős részét átadni. Hogy új Czenék szülessenek. Lehet, hogy tévedek, de én úgy érzem, hogy Czene Attila a Sport Plusz-OTP-től, a Sport Plusz-Mahirtól és a Sport Plusz SE-től megkapta a megérdemelt pénzét. Nem lehetünk egymás adósai.

- Kovács Ágnesnek sem adósai?

- Nem értem a kérdést.

- Gondolom, ön is felállva tapsolt neki Sydneyben a 100 méteren elért Európa-rekordja után.

- Nem így történt.

- Nem tapsolt?

- Nem álltam. A szállodában az ágyamon feküdtem. Épp aznapra nem volt jegyem. A másnapi döntőn azonban már Jakab József mellett ott ültem a tribünön. Újságíróként lehettem jelen az olimpián.

- Emlékszem, lemondott a helyéről Széchy javára, de most nem is ez a lényeg. Mikor jöttek rá, hogy nem hitelesíthető a csúcs?

- Én akkor tudtam meg, amikor a Nemzeti Sport megírta. Olvastam a lapjukban.

- Áprilisban jelent meg, de úgy tudom, az Európai Úszóliga (LEN) már decemberben levélben jelezte az Úszószövetségnek, hogy a doppingvizsgálat elmaradása miatt törlik a rekordot.

- Megerősítem, hogy én erről az újságból értesültem.

- A Nemzeti Sport jólinformált vagy az elnök alulinformált?

- Hát ha a Nemzeti Sport mindezt decemberben írta volna meg, akkor jogos a kérdés ilymódon történő megfogalmazása. Az az igazság, hogy a szövetség főtitkára megkísérelte menteni a menthetőt, és a LEN-nel egyéni harcot vívott vélt igaza érvényesítéséért.

- Ruza József - hiszen róla van szó - magára vállalta a felelősséget. Meg is "büntették", szóbeli figyelmezetést kapott. Ön szerint méltó büntetés a szóbeli figyelmeztetés az elherdált Európa-csúcsért?

- Nem méltó.

- Hát akkor?

- Ruza József legnagyobb büntetése, hogy az Európa-csúcslista ott van az irodájában. Több évtizede ismerem. Ha nem kap fizetést, ha fegyelmit indítunk ellene, számára kevésbé elrettentő ítélet, mint hogy azt látja.

- Már csak azt nem értem, miért a Nemzeti Sport megjelenése után indítottak házi vizsgálatot?

- Mint már közöltem, mert én a történtekről áprilisban az újságból értesültem. Számomra mindaddig Kovács Ági Európa-csúcstartó volt. A LEN hivatalos kiadványában ezt olvastam.

- Visszatérve Czenéhez: ön szerint magányos harcos?

- Szerintem nagyszer? úszó. Winnetou a harcos, meg a texasi kopó. Czene olimpiai bajnok, aki néhány napja hazatért és egy nagy felt?nést keltő nyilatkozatot tett. Jobban örülnék a nagy felt?nést keltő időeredményének. Rövidesen itt az országos bajnokság. Mindezek fenntartásával, mint ahogy ő is mondja, egy olimpiai bajnok szavaira oda kell figyelni. Bármikor készen állok, hogy megvitassam vele az állításait. Jelen esetben öröm, hogy viszonylag könnyen meggyőzhető. Az érvek hatnak rá.

- Miről akarja meggyőzni?

- Hamisak az elsietett állításai. Nem akartam belemenni konkrétan, de ott van Széchy Tamás. Ahogy Czene mondja, az ő mentora, akit - hogy Czenét idézzem -: "eltávolítottak az uszodából". Miről beszél?! Ha rajtam múlik, Széchyről uszodát neveznek el. Ki hagyta Széchyt cserben? Ki hazudta fél éven át az edzéseket?

- Mitől lett ilyen ideges?

- Czene szavaitól. Nekem sem ő, sem Rózsa Norbert, sem pedig Zubor Attila vagy a ma is Sport Plusz-versenyző Horváth Péter ne védje Széchyt. Embert, világklasszist csinált belőlük, megküzdött minden forintjukért, kiverekedte számukra Mauritiust, Phonixet, Sydneyt, az egész világot, a 72 napos edzőtáborozásokat, a napfényt, a vitamint. Aztán hipp-hopp, otthagyták. Az öreg, a nagy Öreg pedig ma is úgy harcol értük, mint az életéért.

- Szerintem Széchy a róla elkeresztelt uszoda helyett megelégedne egy számára elfogadható szerződéssel is...

- Mondjon egy összeget. Ön szerint mi lenne a tisztességes?

- Széchy mit mondott?

- Ez befolyásolja, hogy a kérdésre válaszoljon?

- Nem nekem kell meghatároznom.

- Széchy Tamásnak kétezer december 31-ig volt szerződése. Az abban szereplő tiszteletdíj mértékét nem árulhatom el, hiszen az a megállapodás is titkos volt. Amúgy nem is állna szándékomban arról beszélni. Kétezeregy januárjában, az első elnökségi ülésen döntés született, hogy kétezeregy január elsejétől Széchy Tamás az úgynevezett mesterkurzus vezetéséért, és legalább negyedévenként egy előadás megtartásáért havi illetményben részesül. Ha kívánja, ennek összegét megmondom, hiszen a szerződés nem él, mivel Széchy Tamás mindeddig nem írta alá.

- Nem akarok Széchy zsebében turkálni, amúgy pedig tudtommal azért nem írta alá a szerződést, mert abban, kis túlzással eltiltották az általa csak csodacsapatnak aposztrofált tizenéves tehetségektől.

- Ez nem kis túlzás, de még nagy túlzás sem. Tudja mi ez? Nem, nem mondom meg, mert nem akarom megsérteni. Érdekes, hogy a LEN-től előbb kap, vagy kér információt, mint a Magyar Úszószövetségtől. Megmutatom a szerződéstervezetet, hiszen még nincs aláírva, nem titkos.

- Látom.

- Szándékosan nem én mondom. Mi áll benne?

-"Irányítja a MUSZ elnöksége által kijelölt válogatott kerettagok időszakos edzésmunkáját." Mint látom, ezt a szerződést Széchy aláírta, a szövetség viszont nem. Miért nem?

- A válogatott kerettagok időszakos edzésmunkáját a szövetségi kapitány irányítja. Ő Kiss László.

- Van itt egy másik tervezet is. Ebből a főtitkár kihúzta, hogy Széchy a nevével fémjelzett Széchy-m?helyben dolgozhasson a kiválasztottjaival, a csodacsapattal.

- Mi az, hogy csodacsapat? Azt hiszem, hogy egy ilyen minősítés egy szerződésben nem állja meg a helyét. A Magyar Úszószövetség csodacsapatra, Széchy-m?hely gy?jtőfogalomra nem szerződhet.

- Egyszóval miért nem szerződtek?

- Amit januárban az elnökség jóváhagyott, azt ma is tartja. Egyébként szerdán ezt Széchy Tamással megbeszéltük. Megtudtam, neki az volt a kifogása, hogy a főtitkár ellenőrizte volna a munkáját. Megállapodtunk, hogy az eddigi vállalásokon túl, elnöki tanácsadó is lesz, így közvetlenül velem m?ködik együtt.

- Széchyvel ezek szerint megegyeztek, de mi lesz Czenével?

- Mi lenne? Czene nyilván az Egyesült Államokban diplomázik. A neve örökre be lesz vésve Sportuszoda márványtáblájába.

-Temeti?

- Kovács Ági neve is be lett vésve, és reményeim szerint erre még többször sor kerül. Egyszer vésni a temetőben szokás...

- Czene azt mondta, még úszni akar, de amíg nem változik valami a szövetségben addig nem képviseli Magyarországot a világversenyeken. Ön szerint látjuk még a válogatottban?

- Felvetésére többféle választ lehet adni. Egy: remélem, immár Czene árnyaltabban látja a történteket. Kettő: ha Czene Európa-csúcsközeli formában van, s ennek megúszása, majdan hitelesítése a szövetség változásain múlik, akkor biztosan lépni kell. Három: Czene az olimpia óta nem indult versenyen. Így egyelőre mindenek előtt a szintidőt kell teljesítenie.

- Árulja el, neheztel rá?

- Czene kijelentheti, hogy betelt a pohár. Egy szövetségi vezető egy olimpiai bajnokkal kapcsolatban ilyet soha nem mondhat. Ürítem poharam....! Azt igen. Czenére. De szívesen mondanám a világbajnokság után...

SE, Nemzeti Sport 2001.05.18

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2001

KÉPEK

 

 
LINKEK

  ÚSZÁS.2001