FONTOS


 

A magyar bajnok Dutoit tragikus balesete után féllábbal is folytatja az úszást
Becue, Tőrös: vége!

- Halló, Tőrös Károly?

- Igen, parancsoljon! - így a vonal másik végén az éppen Fokvárosban autózó, hosszú évek óta Dél-Afrikában dolgozó magyar tréner.

- Azért zargatom, mert itthon azt beszélik, a mellúszás kétszeres Európa-bajnoka, a belga Brigitte Becue már nem az ön tanítványa, bár néhány hónapja azt mondták, mindketten hosszú távra terveznek, ennek ellenére már haza is utazott Belgiumba.

- Nézze, Brigitte az edzésprogrammal kapcsolatban már az első tréningen szkeptikus volt. Az edzésen négyszáz és nyolcszáz métereket írtam elő. Hosszúnak találta, attól félt, ilyen metodika mellett nem lesz eléggé gyors. Nem tudok igazat adni neki. A legjobb tanítványom, a kétszeres rövid pályás világbajnok Sarah Poewe szintén ezt a programot csinálja, és gyorsabb, mint valaha.

- Netán haraggal vált el Beceutől?

- Ugyan már! Megbeszéltük, hogy így nem megy tovább, és hazautazott. Tudtommal befejezi az úszást, ami várható, hiszen huszonkilenc éves, a velem elkezdett munka talán csak egy visszavonulás előtti utolsó hangulat volt a részéről.

- Becue visszavonul, Poewe viszont sokak szerint akár érmet is nyerhet a júliusi, fukuokai világbajnokságon.

- Pedig nehéz évünk van, Sarah novemberben érettségizik. Mivel tavaly Sydney miatt halasztott, most két évet végez egyszerre. Azt hiszem, az eredményesség egyik titka az, hogy az olimpia után csupán két hét pihenőt kapott, nem esett ki a ritmusból. Fukuokában az ötven és a száz mell lesz a hangsúlyos, a kétszáz egyfajta bónusz, elindítom, de ott egyáltalán nem esélyes. Kifejezetten megnyugtat, hogy az európai turné során négy alkalommal is nyert száz mellen, és négyszer is legyőzte az olimpiai ezüst és bronzérmes Amanda Beard-öt.

- Egyszóval érmet vár?

- Igen, de a kínaiakra, ausztrálokra, az amerikaiakra és természetesen Kovács Ágira is figyelni kell.

- Hány úszója lesz a vb-n?

- Három. Női mellúszásban kettő is, Sarah és egy Jardine nevű tizenhat éves színes bőrű kislány. Képzelje, a dél-afrikai bajnokságon öt női döntősöm volt mellúszásban. De visszatérve, van egy férfi pillangósom is, Nordiennek hívják, ő Dél-Afrika első színes bőrű bajnoka.

- És mi van Natalie Dutoit-val? Ha jól emlékszem, két éve Poewe mellett ő is magyar bajnokságot nyert.

- Nem hallotta?

- Mit?

- Borzasztó történet. Natalienek térdből levágták a bal lábát.

- Ezt nem mondja komolyan...

- Sajnos véresen komolyan mondom. Robogóval jött edzésre, amikor elütötte egy autó. Tizenhét évesen. Mindez tavasszal történt, de azóta már ismét úszik.

- Jól értem?

- Egy hónapja ismét lejött az uszodába, megpróbálok hosszú távú bajnokot csinálni belőle. Ezerötszázon már most tizennyolc percet tud. Rettenetes, ami vele történt, de emberi nagyságát dicséri, hogy ilyen körülmények között is folytatja. Képzelje, azt mondtam neki, Natalie, majd elindulsz a paralimpián, erre azt válaszolta: azt nem, ő az egészségesek olimpiáján akar úszni. Az akaraterejét ismerve, nem kizárt, hogy megcsinálja.

- Vidámabb témára váltva: elképzelhetőnek tartja, hogy Poewe világbajnok legyen Fukuokában?

- Dél-Afrika úszásban még világbajnoki érmet sem nyert. Sarahval megpróbálunk sporttörténelmet írni...

SE, Nemzeti Sport 2001.06.19

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2001

KÉPEK

 

 
LINKEK

  ÚSZÁS.2001