FONTOS


 

Csütörtöktől országos bajnokság Székesfehérváron
Kovács Ági is rajtkőre lép

Ha minden Kovács Ági tervei szerint alakul, akkor vasárnap estig Székesfehérváron öt vagy éppen hat aranyéremmel bővül az amúgy is tetemes gyűjteménye. Habár olimpiai bajnokunknak - a cím védettséget ad - nem kell szintidőt úsznia a júliusi, fukuokai világbajnoki induláshoz, egyáltalán nem veszi félvállról a fehérvári megmérettetést. Mindhárom mellúszó távon rajtkőre lép - természetesen a Bp. Spartacus váltóiban is szerepet kap - és ha tehetné, elindulna kétszáz és négyszáz vegyesen is, ám sűrű a program, négy nap alatt rendezik meg a 103. országos bajnokságot.

"Várom már a csütörtöki rajtot, kiváncsi vagyok, hogy mire leszek képes Székesfehérvárott. A győzelem lesz a célom, az időeredményekre viszont nem fogok figyelni. Most még nincs jelentősége, a fukuokai világbajnokságon ellenben minden tized létfontosságú lesz majd" - vélekedett a hétszeres Európa-bajnok, aki Japánba a kétszáz mell címvédőjeként utazhat.

Székesfehérváron amúgy harminckét klub több, mint háromszáz versenyzője indul (az előfutamokat 9 óra 30 perctől rendezik, az elődöntőkre, döntőkre pedig 17 órától kerül sor). Mint Dániel András, a székesfehérvári városi úszószövetség elnöke elmondta, a város vezetősége jutalmat ad a legjobb öt férfi és női versenyzőnek és gyanítható, a legeredményesebb fehérvári úszó sem marad ajándék nélkül...

A fukuokai világbajnoki csapatról döntő bajnokságon Kovács Ági mellett - többek között - rajthoz áll a száz mellen volt világcsúcstartó Güttler Károly (múlt hét végén bíztatóan úszott Zágrábban), a négyszáz vegyes Európa-bajnoka, Batházi István, ott lesz a startnál a váltóval vb-bronzérmes Zubor Attila (a vb-szintidő közelében úszik huzamosabb ideje) és a száz hát szintidejét már korábban teljesítő Horváth Péter. Benevezett a száz pillangón Eb-ötödik Gáspár Zsolt, a tehetséges százhalombattai Bodrogi Viktor és a háromszoros ifjúsági Európa-bajnok Risztov Éva is. Jelenleg Kovács Ágnes mellett Horváth Péter a másik biztos vb-résztvevő. Kiss László szövetségi kapitány reméli, vasárnap estig sokan csatlakoznak a kettőshöz. Ebben bízunk mi is...

Sal Endre

Hárman a Top 10-ben

Három magyar is a legjobb tíz között szerepel a legfrissebb nagymedencés világranglistán. A férfiaknál száz háton Horváth Péter az ötödik, kétszáz háton pedig Bodrogi Viktor a kilencedik. A hölgyeknél Risztov Éva a legeredményesebb - ne feledjük, Kovács Ági idén kevés versenyen indult -, ő az ötödik helyet foglalja el kétszáz pillangón. Figyelemre méltó Molnár Katalin szereplése is, ő négyszáz vegyesen a tizenkettedik. Az utóbbi számban amúgy négy magyar is szerepel a legjobb negyven között. Molnár mellett más új nevet is találunk a listán, Rudolf, Cseh, Lipcsei, Pálmai és Reményi az új generációt képviseli.

S. E.

A legfrissebb, 100 nevet tartalmazó nagymedencés világranglista

A listavezetők és a magyarok eredményei

Férfiak. 50 m gyors: 1. Popov (orosz) 21.91, ...39. Zubor 23.00. 100 m gyors: 1. Ervin (amerikai) 48.98, ...24. Zubor 49.98. 200 m gyors: 1. Thorpe (ausztrál) 1:44.69, ...26. Zubor 1:49.82. 400 m gyors: 1. Thorpe 3:40.76. 800 m gyors: 1. Thorpe 7:41.59. 1500 m gyors: 1. Hackett (ausztrál) 14:49.30. 50 m hát: 1. Watson (ausztrál) 25.66, ...18. Bodrogi 26.23, ...24. Horváth P. 26.32. 100 m hát: 1. Welsh (ausztrál) 54.43, ...5. Horváth P. 55.05, ...48. Bodrogi 56.80. 200 m hát: 1. Peirsol (amerikai) 1:56.56, ...9. Bodrogi 2:00.58, ...22. Horváth P. 2:01.61, ...67. Rudolf 2:03.72, ...98. Cseh 2:05.10. 50 m mell: 1. Moses (amerikai) 27.39, ...60. Güttler 29.29. 100 m mell: 1. Moses 1:00.29, ...67. Güttler 1:03.76, ...76. Bodor 1:03.91. 200 m mell: 1. Moses 2:10.40. 50 m pillangó: 1. Huegill (ausztrál) 23.85. 100 m pillangó: 1. Huegill 52.23. 200 m pillangó: 1. Phelps (amerikai) 1:54.92, ...57. Bodrogi 2:01.74, ...76. Kolozár 2:02.52, ...86. Kerékjártó 2:02.91. 200 m vegyes: 1. Rosolino (olasz) 2:01.31, ...22. Kerékjártó 2:03.54, ...51. Horváth P. 2:05.36. 400 m vegyes: 1. Vendt (amerikai) 4:14.19, ...42. Kerékjártó 4:25.33, ...80. Cseh 4:29.81.

Nők. 50 m gyors: 1. Völker (német) 24.72. 100 m gyors: 1. Völker 54.53. 200 m gyors: 1. Poll (Costa Rica-i) 1:59.02, ...44. Risztov 2:02.26, ...100. Lipcsei 2:03.59. 400 m gyors: 1. Poll 4:08.91, ...48. Lipcsei 4:17.03. 800 m gyors: 1. Munz (amerikai) 8:32.20, ...37. Risztov 8:46.94, ...81. Lipcsei 8:54.19. 1500 m gyors: 1. Stockbauer (német) 16:21.32, ...40. Nagy R. 16:59.15, ...45. Barsi 17:02.10. 50 m hát: 1. Völker 28.30, ...90. Szabó-Szepesi 30.67. 100 m hát: 1. Nakamura (japán) 1:01.28. 200 m hát: 1. Nakamura 2:10.99, ...37. Pálmai 2:15.86. 50 m mell: 1. Luo Csüe-csüan (kínai) 31.45, ...28. Kovács Á. 32.69. 100 m mell: 1. Luo Csüe-csüan 1:07.42, ...16. Kovács Á. 1:09.93, ...84. Kovács K. 1:12.22, ...90. Reményi 1:12.33. 200 m mell: 1. Csi Huj (kínai) 2:22.99, ...25. Reményi 2:31.03, ...76. Kovács K. 2:35.27. 50 m pillangó: 1. De Bruijn (holland) 26.51. 100 m pillangó: 1. Thomas (ausztrál) 58.24. 200 m pillangó: 1. Thomas 2:07.32, ...5. Risztov 2:10.39. 200 m vegyes: 1. Csi Huj 2:13.09, ...65. Molnár K. 2:19.41. 400 m vegyes: 1. Klocskova (ukrán) 4:41.10, ...12. Molnár K. 4:47.15, ...15. Risztov 4:47.72, ...32. Kovács Á. 4:50.65, ...39. Reményi 4:51.43

(Megjegyzés: a világranglistán nem szerepel a múlt hét végi zágrábi nemzetközi verseny eredménysora)

SE, Nemzeti Sport 2001.06.20

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2001

KÉPEK

 

 
LINKEK

  ÚSZÁS.2001