FONTOS


 

A Spari elsöprő sikerét hozta a 103. országos bajnokság
Gyémántok a medencében

Nagy kár, hogy a szintidősdi rátelepedett a 103. magyar bajnokságra. Nagy kár, hiszen az állandó számolgatás, lobbizás, olykor-olykor csendes anyázás mellett senkinek sem maradt energiája arra, hogy észrevegye a szépet.

A koronázóvárosban ugyanis bebizonyosodott, csiszolt vagy még kevésbé csiszolt gyémántok úszkálnak a vízben. Persze ha végiglapozzuk az évkönyveket, számtalan olyan honi úszót találhatunk, aki serdülőként, ifiként világszinten teljesített, aztán pedig egyik napról a másikra elszürkült, ám ettől még lehet reménykedni. És lehet, hiszen a fehérvári bajnokságon - annak ellenére, hogy az átlagéletkor sokkal alacsonyabb volt, mint az olimpiát megelőző ob-n - semmivel sem születtek gyengébb eredmények. Sőt az idei bajnokság a győztes időeredményeket összehasonlítva veri a tavalyit.

Csiszolt vagy kevésbé csiszolt gyémántok úsznak a vízben, elég ha csak a Bp. Spartacus műhelyére tekintünk. Szabó-Szepesi Nikolett tizenhárom és fél éves. Cseh László tizennégy. Lipcsei Krisztina és Reményi Diána sem több tizenötnél. Nem beszélve Risztov Éváról, aki szintén a tizenötödiket tapossa. Fehérvárott a rutinos rókák mellett ők játszották a főszerepet. Nem lehet nem észrevenni a Turi György vezette műhely hatékonyságát. A Bp. Spartacus egy bajnokságon ennyi aranyérmet még akkor nyert utoljára, amikor Egerszegi Krisztina is úszott. Ő esetenként bevállalt nyolc-tíz elsőséget...

Risztov Éva, a maga tizenöt évével messze a bajnokság legeredményesebb úszója lett a hét aranyérmével. Röviden megfogalmazva: ahol elindult, ott nyert. És már több, mint tehetség, hiszen kétszáz pillangón ötödik, négyszáz vegyesen hetedik a felnőtt-világranglistán. Az ügyeletes kedvencét amúgy Pillangóvári Risztov Britney Milagrasnak, rövidebben: Milinek hívják. Egy nyolc hónapos magyar vizsláról van szó.

A fiatalok mellett az állócsillag továbbra is Kovács Ági. A kétszáz mell olimpiai bajnokát sokan féltették Sydney után. Hiszen januárig nem úszott, utána pedig hónapokig Phoenixben tréningezett. Máshogy, kevesebbet. Nos a kezdeti bizonytalanság után már kristálytisztán látszik, megtalálta régi önmagát, hasonló magabiztossággal úszik, mint tette azt az olimpia előtt. Nem is csoda, lásd még Turi-műhely eredményei...

A bajnokság után immár a július eleji, máltai ifjúsági Európa-bajnokság és a már sokat emlegetett, július 22-én rajtoló fukuokai vb lesz fókuszban. Az ifiknél ötnél is több aranyat remél Kiss László szövetségi kapitány, a felnőtteknél viszont továbbra is Kovács Ági az egyetlen éremesélyes. Persze ha a csiszolatlan gyémántok tényleg nem vesznek el, idővel talán nem csupán Kovács Ágnes jelenti majd az egyetlen reményt.

Top 4
Férfiak A E B
Simon Jácint (FTC) 4 1 -
Gáspár Zsolt (FTC) 4 - -
Zubor Attila (Bp. Spartacus) 3 1 -
Szűcs Tamás (FTC) 3 - -

Nők
Risztov Éva (Bp. Spartacus) 7 - -
Kovács Ágnes (Bp. Spartacus) 5 - -
Szabó-Szepesi Nikolett (Bp. Spartacus) 4 - -
Lipcsei Krisztina (Bp. Spartacus) 3 2 -

(a váltógyőzelmeket is beszámítottuk)


Éremtábla
Bp. Spartacus 18 12 11
FTC 10 4 1
Százhalombatta 2 - -
Miskolc 2 - -
Honvéd 1 6 4
Görögország 1 4 2
BVSC 1 1 4
Sport Plusz 1 2 1
Rája '94 1 1 1
Pécsi TÁSI 1 1 1
Eger 1 - 2
Jövő SC 1 - 1
Delfin-Lászlóvill - 3 1
OSC - 3 1
Dunaferr - 2 3
Római SE - 1 -
Szeged - - 4
Fűzfő - - 1
ANK Pécs - - 1
Hullám '91 - - 1


A bajnokság...

...legjobbja: Kovács Ágnes

(Az Európai Úszóliga ponttáblázata alapján ő úszta az országos bajnokság három legértékesebb időeredményét)

...legeredményesebbje: Risztov Éva

(A hét aranyérem önmagáért beszél, tizenöt évesen már örökös magyar bajnoknak mondhatja magát)

...meglepetésembere: Szabó-Szepesi Nikolett

(Tizenhárom és fél évesen mindhárom női hátúszószámot megnyerte, és részese volt a Spartacus vegyes váltó aranyának is)

...legnagyobb küzdője: Zubor Attila

(A száz gyorson mindent bevetett a szintidőért, a Szpari 4x100 méteres gyorsváltójának első tagjaként 49.54-et, a vasárnapi pótválogatón pedig - hulla fáradtan - a vegyes váltó záró embereként 48.95-öt repesztett)

SE, Nemzeti Sport 2001.06.26

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2001

KÉPEK

 

 
LINKEK

  ÚSZÁS.2001