FONTOS


 

Ifjúsági Európa-bajnokság, Málta
Csúcs ez a Bodrogi!

"Mostantól Bodrogi Viktor napjai jönnek."

A fenti megállapítás a Spartacus trénere, Turi György nevéhez fűződik, akinél az iránt érdeklődtünk, hány aranynál állnak meg tanítványai. Mint ismeretes, a máltai ifjúsági kontinensbajnokság nyitónapján a magyar csapat négy arannyal gazdagodott, s ebből hármat - jobban mondva kettő és háromnegyedet, hiszen a fantasztikus országos csúcsot repesztő 4x200-as női gyorsváltóban a dunaújvárosi Molnár Viktória is helyet kapott - a szövetkezeti egylet versenyzői nyakába akasztottak a rendezők.

"Szerencsésen alakult a program, hiszen az első napon versenyzőim a legerősebb számaikban állhattak rajtkőre - folytatta a jelenleg a fukuokai világbajnokságra idehaza Kovács Ágnessel készülő edző. - A folytatásban viszont igazi bravúrnak számítana, ha újabb szparis arany születne."

Nos a péntek esti finálék utolsó előtti startjáig úgy tűnt, a mesternek mindenben igaza lesz. A férfiaknál száz pillangón Mészáros Gergely a nyolcadik helyen csapott célba, a száz mell és a női gyors döntőjébe pedig nem jutott be magyar versenyző. Ott volt viszont a kétszáz női mell legjobbjai közt a csütörtökön négyszáz vegyesen diadalmaskodó Reményi Diána. A Spartacus mindössze tizenöt esztendős úszója ezúttal is remekül versenyzett, és végül - az osztrák Juric mögött - másodikként teljesítette a távot.

Ismét egy "magyartalan" döntő következett (férfi négyszáz gyors), majd Pálmai Andreáért szoríthattunk a hölgyek százméteres hátfináléjában: a Honvéd üdvöskéje nyolcadik lett.

Ezután a férfi kétszáz hátas aranycsata résztvevőit szólították rajtkőre - a négyes pályán Bodrogi Viktor készülődött. A százhalombattai úszó a legjobb idővel kvalifikálta magát a döntőbe, ahol viszont még jobban belekezdett. A mezőnyt messze maga mögött hagyva rótta a hosszokat, látszott, csak az óra lehet az ellenfele. Utóbb kiderült, még az időmérő szerkezet sem tudott rajta kifogni, ugyanis szenzációs, 1:59.29-es idővel ért célba, s ez azt jelentette, két századdal megjavította Deutsch Tamás 1994-es felnőtt országos csúcsát. Ez volt a magyar küldöttség ötödik aranya.

S nem kellett sokat várni a hatodikra sem.

Risztov Éva ugyanis mindenképpen meglepetést akart szerezni Turi Györgynek, s ha kis különbséggel is, de begy?jtötte a női nyolcszáz gyors bajnoki címét - a Spartacus kiválósága ezzel két nap után már három aranynál tart. Egy évvel ezelőtt összesen ennyit szerzett.

Ifjúsági Európa-bajnokság, Málta

Férfiak. 50 m gyors. Európa-bajnok: Duje Draganja (Horvátország) 23.05, 2. Germain Cayette (Franciaország) 23.34, 3. Benjamin Friedrich (Németország) 23.49, 4. M. Szkrinnyikov (Oroszország) 23.57, 5. F. Gallo (Olaszország) 23.64, 6. C. Vanhack (Franciaország) 23.67, ...15. Bunda Máté (Magyarország). 400 m gyors. Eb: Jurij Prilukov (Oroszország) 3:57.33, 2. Philipp Möller (Németország) 3:58.17, 3. Andreasz Ziszimosz (Görögország) 3:58.50, 4. G-N. Schmitt (Franciaország) 3:58.63, 5. O. Wildeboer (Spanyolország) 3:59.32, 6. R. Bryant (Nagy-Britannia) 3:59.44. 200 m hát. Eb: Bodrogi Viktor (Magyarország, egyesülete: Százhalombatta, edzője: Vízi Csaba) 1:59.29 - új felnőtt országos csúcs (régi: 1:59.31, Deutsch Tamás, 1994), 2. Andrij Olejnik (Ukrajna) 2:03.56, 3. Arkagyij Vjatcsanyin (Oroszország) 2:03.98, 4. D. O'Brien (Nagy-Britannia) 2:04.21, 5. B. Zdesar (Szlovénia) 2:04.60, 6. Andrij Lapsin (Ukrajna) 2:05.77, ...17. Szikora Tamás (Magyarország). 100 m mell. Eb: Thijs van Valkengoed (Hollandia) 1:03.67, 2. Szergej Ljubimov (Oroszország) 1:04.16, 3. Jan Papenbrock (Németország) 1:04.57, 4. A. Tyurin (Oroszország) 1:04.58, 5. L. Facci (Olaszország) 1:04.76, 6. I. Boriszik (Ukrajna) 1:04.86, ...11. Máté Hunor (Magyarország). 100 m pillangó. Eb: Milorad Csavics (Jugoszlávia) 54.18, 2. Szerhij Advena (Ukrajna) 54.66, 3. Leif Marten Krüger (Németország) 54.86, 4. N. Szkvorcov (Oroszország) 55.13, 5. R. Goldin (Olaszország) 55.51, 6. M. Kacer (Lengyelország) 55.82, ...8. Mészáros Gergely (Magyarország) 56.17, ...22. Szabó Géza (Magyarország). 4x200 m gyors váltó. Eb: Franciaország (Paul-Alain Kersale, Mathieu Madelaine, Pierre Henrie, Guy-Noel Schmitt) 7:31.15, 2. Németország (Robert Welzl, Thomas Rüter, Helge Meeuw, Philipp Möller) 7:31.72, 3. Oroszország (Igor, Berezuckij, Jurij Ufimcev, Jurij Prilukov, Gyenyisz Rodkin) 7:31.91, 4. Görögország (A. Ziszimosz, S. Giannucosz, P. Petropulosz, V. Demecisz) 7:37.82, 5. Spanyolország (O. Wildeboer, D. Masip, A. Lopez, M. Rivera) 7:40.99, 6. Portugália (L. Monteiro, I. Carneiro, E. Bastos, D. Dantas) 7:46.13

Nők. 100 m gyors. Eb: Aljakszandra Heraszimenija (Fehéroroszország) 56.92, 2. Agata Korc (Lengyelország) 57.33, 3. Celina Lemmen (Hollandia) 57.47, 4. I. Mattsson (Svédország) 57.58, 5. V. Cook (Nagy-Britannia) 57.63, 6. J. Naszirova (Oroszország) 57.78, ...9. Molnár Viktória (Magyarország), ...14. Lipcsei Krisztina (Magyarország). 800 m gyors. Eb: Risztov Éva (Magyarország, e: Bp. Spartacus, e: Turi György) 8:43.37, 2. Olga Beresnyeva (Ukrajna) 8:43.78, 3. Darija Beljakina (Oroszország) 8:52.37, 4. C. Vendel (Németország) 8:53.95, 5. R. Ioppi (Olaszország) 8:54.04, 6. L. Macskovceva (Oroszország) 8:54.17, ...15. Lipcsei Krisztina (Magyarország) 9:14.54. 100 m hát. Eb: Louise Ornstedt (Dánia) 1:03.26, 2. Laure Manaudou (Franciaország) 1:03.66, 3. Irina Amsennikova (Ukrajna) 1:04.24, 4. A. Carman (Szlovénia) 1:04.53, 5. V. Brat (Románia) 1:04.59, 6. J. Loparjeva (Oroszország) 1:04.83, ...8. Pálmai Andrea (Magyarország) 1:06.31. 200 m mell. Eb: Mirna Juric (Ausztria) 2:28.41, 2. Reményi Diána (Magyarország, e: Bp. Spartacus, e: Turi György) 2:31.33, 3. Lisa Schöllhammer (Németország) 2:31.78, 4. C. Boggiatto (Olaszország) 2:32.41, 5. Sz. Beljajeva (Oroszország) 2:33.95, 6. A. Gabos (Románia) 2:34.05, ...11. Szántó Szintia (Magyarország). 50 m pillangó. Eb: Cristina Maccagnola (Olaszország) 27.26, 2. Inge Dekker (Hollandia) 27.99, 3. Catherine Friedrich (Németország) 28.43, 4. F. Nadarajah (Ausztria) 28.48, 5. L. Knutsson (Svédország) 28.81, 6. T. Vanggaard Nielsen (Dánia) 28.84, ...21. Molnár Viktória (Magyarország)

Vas, Nemzeti Sport 2001.07.07

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2001

KÉPEK

 

 
LINKEK

  ÚSZÁS.2001