FONTOS


 

Az athéni idejüket döntötték meg Norwichban
Világcsúcsot úszott a brit váltó

A britek sem akartak lemaradni, az ausztrál rövid pályás bajnokság csúcsesője után a szigetországiak is felmutathatnak egy világrekordot. Norwichban a brit 4x200 méteres női gyorsváltó válogatott szállította a kiugró időeredményt. A Legg, Belton, Jackson, Pickering összeállítású kvartett csaknem két másodpercet faragott a világcsúcson. A korábbi rekordot is a brit négyes tartotta, tavaly, az athéni rövid pályás világbajnokságon repesztették. A briteknek a jelek szerint nagyon fekszik a 4x200 méteres gyorsváltó, hiszen nem is olyan régen, a fukuokai nagymedencés világbajnokságon is ők lettek az elsők. A győzelem szépséghibája, hogy Japánban a rendes versenyben csak a harmadik helyen végeztek, ám, az amerikai váltót szabálytalan váltás miatt, míg a medencében első ausztrálokat korai örömért (még nem ért be az összes befejezőember, mikor az ausztrálok már a vízben ünnepeltették magukat) zárták ki a versenyből.

A többi versenyszámról szólva: Foster a papírformának megfelelően nyert ötven gyorson, a másik magasan jegyzett brit férfiúszó, az inkább rövid pályán eredményes Hickman pedig száz és kétszáz pillangón lett brit bajnok. A hölgyeknél a világcsúcsot jegyző váltóból Pickering egyéni győzelmet is elkönyvelhetett, száz gyorson diadalmaskodott. A már említett ausztrál bajnokságon vendégm?vészként rajtoló és kétszáz háton világrekordot úszó Price száz háton startolt és nyert könnyedén Norwichban.

Rövid pályás brit bajnokság, Norwich

Férfiak. 50 m gyors: 1. Foster 21.79, 2. Kidd 22.50. 100 m gyors: 1. Kidd 48.06, 2. Spackman 49.59. 50 m hát: 1. Willey 24.55. 200 m hát: 1. Parry 1:56.04, 2. Tait 1:56.22, 3. Ruckwood 1:56.24. 50 m mell: 1. Mew 27.21, 2. Gibson 27.43. 100 m mell: 1. Mew 59.95, 2. Gibson 1:00.06, 3. Whitehead 1:00.76. 100 m pillangó: 1. Hickman 51.90. 200 m pillangó: 1. Hickman 1:53.39, 2. Parry 1:55.36. 200 m vegyes: 1. Parry 1:59.86. 400 m vegyes: 1. Francis 4:13.67

Nők. 100 m gyors: 1. Pickering 54.81. 800 m gyors: 1. Cooke 8:21.47. 50 m hát: 1. Cray 28.57, 2. Price 28.60. 100 m hát: 1. Price 1:00.15, 2. Fargus 1:00.52. 50 m mell: 1. Baker 31.05, 2. King 32.24, 3. Earp 32.32. 200 m mell: 1. Earp 2:27.47, 2. King 2:27.85. 200 m pillangó: 1. Lee 2:08.04, 2. Jackson 2:08.74, 3. Pedder 2:09.85. 4x200 m gyorsváltó: 1. Nagy-Britannia (Legg, Belton, Jackson, Pickering) 7:47.14 - világcsúcs, régi: 7:49.11, Nagy-Britannia - 2000.

SE, Nemzeti Sport 2001.08.12

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2001

KÉPEK

 

 
LINKEK

  ÚSZÁS.2001