FONTOS


 

19. uszonyos és búvárúszó Eb, Eger - összesen kilenc érmet szerzett a magyar válogatott
Kanyó Dénes ezüstös végszava

Az egri uszonyos és búvárúszó Európa-bajnokság zárónapján Kanyó Dénes gondoskodott róla, hogy a magyar válogatott éremmel búcsúzzon a Bitskey Aladár uszodától. A 400 méteres búvárúszók mezőnyében a szegedi versenyző - aki a sportág honi legeredményesebbjéhez, Savanya Norberthez hasonlóan Gyémánt Imre mesteredző tanítványa - rögtön a rajt után az élre állt, és egészen 350 méterig meg tudta őrizni a vezető pozícióját. Az utolsó hosszra azonban az orosz Szergej Dokucsajev tudott több energiát mozgósítani, és lehajrázta a magyar búvárúszót. Kanyó azonban egy csöppet sem búslakodott, hiszen új országos csúcsot úszva szerezte meg az ezüstérmet.

A kontinensviadal hazai éremhalmozója, Vinkler Péter a gyengébbik időfutamban leiskolázta a vetélytársait, és ezzel a teljesítményével összesítésben az ötödik helyig lépett előre.

A hölgyeknek ellenben nem volt szerencséje, hiszen az A-finálés Lábodi Laura és Erdődy Beatrix egyaránt negyedik lett, méghozzá úgy, hogy csak nüansznyival maradt le a dobogóról.

Összesítésben tehát az előzetesen vállalt három érmet megtriplázva, kilenc medáliával - egy arany, négy ezüst, és négy bronz - zárta a magyar csapat az Eb-t.

Versenyzőink mellett egyébként az utolsó versenynapon a 17 éves orosz Jevgenyij Szkorjenko kapta a legnagyobb tapsot, aki a változatosság kedvéért újabb világcsúccsal rukkolt elő. Ezúttal az 50 méter uszonyos úszás döntőjében.

A még junior korú versenyző nem mindennapi szezont tudhat maga mögött, a mexikói junior-világbajnokság után az akitai Világjátékokon remekelt - akkor már a felnőttek között -, ráadásként pedig az egri kontinensviadal mezőnyét is ámulatba ejtette.

Talán egyedül az adminisztrátorok nem zárták a szívükbe Szkorjenkót, hiszen ha elindult valamelyik számban, biztosan újra kellett írni az addig érvényben lévő rekordlistát.

19. uszonyos és búvárúszó Eb, Eger (20 ország, 230 versenyző)

Férfiak

Búvárúszás. 400 m. Európa-bajnok: Szergej Dokucsajev (Oroszország) 2:51.89, 2. Kanyó Dénes (Magyarország, egyesület: Szegedi Muréna Úszó és Búvárklub, edző: Gyémánt Imre) 2:52.12 - országos csúcs (régi: 2:56.78, Vinkler, 2001, Eger - 2. időfutamban), 3. Igor Szaprikin (Oroszország) 2:52.95, 4. A. Polak (Lengyelország) 2:54.50, 5. Vinkler Péter (Magyarország) 2:56.78, 6. Konsztantinosz Spiriunisz (Görögország) 2:58.62

Uszonyos úszás. 50 m. Eb: Jevgenyij Szkorjenko (Oroszország) 16.04 - világ- és Európa-csúcs (régi: 16.07, Vu Csi-csi an, kínai, 1995, Csang Csiang és 16.61, Landi, olasz, 1999, Róma), 2. David Landi (Olaszország) 16.76, 3. Szergej Najborogyenko (Oroszország) 16.95, 4. K. Marsalek (Csehország) 17.27, 5. R. Galli (Olaszország) 17.54, 6. A. Utzmeir (Németország) 17.71, ...14. Petróczki Zsombor (Magyarország) 18.97, ...17. László Dezső (Magyarország) 19.36. 4x100 m váltó. Eb: Oroszország (Ilja Szomov, Szergej Najborogyenko, Szergej Akapov, Jevgenyij Szkorjenko) 2:31.64, 2. Olaszország (Riccardo Galli, Francesco Turcato, Cesare Fumarola, David Landi) 2:35.11, 3. Németország (Andreas Utzmeir, Sven Kaiser, Frank Wille, Sven Gallasch) 2:36.76, 4. Görögország (I. Liardkisz, M. Papadopulosz, A. Dimaridisz, D. Tomaisz) 2:39.34, 5. Csehország (K. Marsalek, K. Kural, J. Skruzny, L. Rada) 2:39.70, 6. Franciaország (E. Morice, F. Smolin, N. Bideau, M. Briois) 2:40.33, ...8. Magyarország (Gurisatti Róbert, Balázs Péter, László Dezső, Petróczki Zsombor) 2:44.11

Nők

Búvárúszás. 50 m. Eb: Anasztaszia Kocsnyeva (Oroszország) 17.47, 2. Tatjana Komarova (Oroszország) 17.57, 3. Anna-Mari Szamotraki (Görögország) 18.32, 4. Erdődy Beatrix (Magyarország) 18.40 - országos csúcs (régi: 18.47, Erdődy, 2001, Akita), 5. C. Papucidi (Görögország) 18.42, 6. T. Hirschfeldt (Németország) 18.51, ...10. Székely Andrea (Magyarország) 19.72

Uszonyos úszás. 400 m. Eb: Jelena Gracseva (Oroszország) 3:27.05, 2. Vaszilisza Kravcsuk (Oroszország) 3:29.43, 3. Suzanne Jentzsch (Németország) 3:30.66, 4. Lábodi Laura (Magyarország) 3:33.83, 5. C. Müller (Németország) 3:35.73, 6. Somossy Judit (Magyarország) 3:36.85

Csanálosi Beáta, Nemzeti Sport 2001.09.06

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2001

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Savanya Norbert
  ÚSZÁS.2001