FONTOS


 

Szabados befejezte, Bodrogi a rövid pályás Eb-n folytatja
Mostantól Berlinre figyelnek

Kialakult az úszóválogatott programja, az edzőbizottság legutóbbi ülésén rábólintott a szakma Kiss László szövetségi kapitány előterjesztésére. Az is kiderült, a decemberi, antwerpeni rövid pályás felnőtt Európa-bajnokságon könnyen előfordulhat, csupán egy magyar úszó, nevezetesen Bodrogi Viktor megy medencébe. Habár a tengerentúlon tanuló és tréningező Gáspár Zsolt is kacérkodik az indulás gondolatával, nagy a valószín?sége, csak a százhalombattai vb-hatodik hátúszó lesz ott Belgiumban (a jövő áprilisi, moszkvai rövid pályás vb sem vonzóbb a honi úszók számára...).

És ha már rövid pálya: az első rövid pályás magyar bajnokságot Budapesten (december 8-9.), a Hajós Alfréd uszoda fedett medencéjében tartják. Nem ez lesz az egyetlen hazai verseny decemberben, karácsony előtt (21-22.) Dunaújvárosban a válogatottak számára rendeznek cikluszáró versenyt. Mint Kiss László elmondta: az újvárosi eseményen Európa-bajnoki szintidőt is lehet úszni. A jövő évi, berlini Eb-re (július 26.-augusztus 4.) amúgy nagy létszámú csapatot képzel a kapitány, aki viszont csakúgy, mint a vébé előtt, most is erős szintidőt állapít meg. Annak, aki ott akar lenni a németországi kontinensbajnokságon, a december végi Európa-ranglista tizedik időeredményét (országonként két indulóval számolva) kell produkálnia. Nem mellékesen, azon sem változtat a kapitány, hogy a felnőtt országos bajnokságon (Székesfehérvár, június 27-30.) minden válogatott számára kötelező az indulás.

Az edzőbizottság ülésén azt is eldöntötték, az itthon úszó felnőttek, valamint az utánpótlás számára két edzőtábort is tartanak még ebben az évben, november végén Dunaújvárosban és Százhalombattán tréningeznek a válogatottak.

Edzőtáborból jövőre sem lesz hiány, január elején olaszországi, magaslati edzőtábor szerepel a programban, majd februárban a ferencvárosi válogatottak Malajziában, míg a Turi György vezette spartacusos m?hely - kiegészülve egy-két versenyzővel - Dél-Afrikában folytatja a felkészülést.

A felnőtt Eb mellett természetesen továbbra is hangsúlyos az ifi Európa-bajnokság, Kiss reméli, a máltai teljesítményt - kilenc aranyérem - a linzi Eb-n (július 11-14.) is megközelítik a fiatalok.

A válogatottakkal kapcsolatban a kapitány elmondta: az augusztus huszadika óta Phoenixben tanuló Kovács Ági elkezdte a felkészülését, és nem mellékesen az egyetemen is jól teljesít. Kiss megerősítette: a rövid pályás világbajnok Szabados Béla - ő szintén az Egyesült Államokban él - befejezte az úszást, immár a civil életben próbál megfelelni.

A szövetségi kapitány végül hozzátette: "Köszönöm az edzőkollégáknak, hogy minden igényt kielégítő programot dolgozhattunk ki. Azt hiszem, a menetrend garantálhatja, hogy a jövő évi felnőtt és ifjúsági Európa-bajnokságon is legyen miért örülnünk"- zárta nyilatkozatát a szakmai vonal első embere.

14. Mediterrán-játékok, Tunis

Férfiak. 100 m gyors: 1. Iles (argentin) 49.91. 200 m gyors: 1. Brembilla (olasz) 1:48.61, 2. Pelliciari (olasz) 1.49.78. 400 m gyors: 1. Brembilla 3:49.27. 200 m hát: 1. Strahija (horvát) 1:59.87. 100 m mell: 1. Rogulj (horvát) 1:02.31. 200 m mell: 1. Vancini (olasz) 2:13.08, 2. Rummolo (olasz) 2:13.29. 100 m pillangó: 1. Esposito (francia) 53.66, 2. Nalesso (olasz) 53.86. 200 m pillangó: 1. Esposito 1:58.97.

Nők. 400 m gyors: 1. Carman (szlovén) 4:13.89. 200 m hát: 1. Zsivanyevszkaja (spanyol) 1:02.34.

Maracineanu Pacsapót küldött Egerszeginek

Kiss László vállalta a postás szerepét. Nos, jelentjük: az úszóválogatott kapitánya "leszállította" a küldeményt. A feladó a franciák világbajnok hátúszója, Roxana Maracineanu volt, aki még a fukuokai vébén kérte meg a kapitányt, adja át Egerszegi Krisztinának az ajándékát, vagyis Pacsapót, a világbajnokság plüss kabalafiguráját. Kiss a minap átadta, és ha már ott volt Egerszegiéknél, megcsodálta Egér kisgyermekét. Az ötszörös olimpiai bajnokkal kapcsolatos hír még, hogy a család házában megnyílt az Egerszegi úszóiskola, ahol a világklasszis úszó nővére, Egerszegi Klára, valamint a Bp. Spartacusból elcsábított Plagányi Zsolt is munkát vállalt.

Thorpe nem megy Moszkvába

BRISBANE. Ian Thorpe nem indul a jövő áprilisban, Moszkvában sorra kerülő rövid pályás úszó vébén. Az ausztrálok kiválósága - aki az idei nagymedencés vébén Fukuokában hatszor állhatott fel a dobogó tetejére - inkább a pihenést választja.

SE, Nemzeti Sport 2001.09.08

Egerszegi Krisztina
Kovács Ágnes
ÚSZÁS.2001

KÉPEK

 

 
LINKEK

  ÚSZÁS.2001