Misty Hyman. A névjegykártyáján akár ennyi is állhatna: olimpiai bajnok. Ám ő többre vágyik. Jelenleg Amerika egyik legjobb egyetemére, a Stanfordra jár és csak azért elutazott Chilébe, hogy a spanyol nyelvet méginkább elsajátítsa. Maximalista. Nem tartották kiugró tehetségnek, sőt az asztmája miatt sokáig úgy tűnt, az élsport kimarad az életéből. Nem így történt, tavaly, a sydneyi olimpián pedig kétszáz pillangón a hazaiak nagy kedvencét, Susie O'Neill-t megelőzve csúcsra ért.

Életvidám lány. A randevúra is mosolyogva érkezik. Habár csak egy napra jött a Phoenixben élő szüleihez, mégis örömmel vállalta az interjút. Mosolyog, pedig néhány hónapja nem sok oka volt az örömre.

- Volt egy nagyon komoly vállműtétem, ezért nem tudtam elmenni a fukuokai világbajnokságra sem. Pedig szerettem volna bebizonyítani, egyáltalán nem a véletlen műve, hogy Sydneyben én nyertem kétszáz pillangón - mondja Misty Hyman.

- Csak az asztmája miatt kezdett el úszni?

- Igen, a szüleim az orvosok tanácsára vittek le az uszodába. Mindez itt Phoenixben volt, az Arizona Desert Fox nevű klubban kezdtem. Az úszás akkor még nem érdekelt különösebben, a szüleim akarták, így mentem.

- Őszintén mondja meg: gondolta volna akkor, hogy néhány év múlva az úszás lesz a legfontosabb az életében?

- Nem, eszembe sem jutott. Egészen addig, míg az akkori edzőm, Bob Gillett azt nem mondta nekem: figyelj Misty, szerintem te tehetséges vagy, mi lenne ha komolyabban foglalkoznál az úszással? Kilencéves voltam, és boldog, hogy felfigyeltek rám. Gillett állított rá a pillangóúszásra is. Tizenegy évesen aztán több számban is nyertem Arizona állam bajnokságán, de az igazi kiugrás kilencvenhatban következett. Akkor már én voltam a felnőtt bajnok kétszáz pillangón.

- Gondolom, ezzel az eredménnyel váltott belépőt a híres Stanford egyetemre is.

- Kétségtelen, Richard Quick, a Stanford főedzője az eredményeim alapján ajánlott ösztöndíjat, de a tanulástól sem tartottam. Mindig is kit?nő tanuló voltam. Quick mellett aztán kiderült, még több van bennem kétszáz pillangón. Persze az is kellett a fejlődésemhez, hogy olyan edzőtársaim legyenek, mint az akkor már olimpiai bajnok Jenny Thompson, Dara Torres kettős.

- Kilencvenhétben kezdett az egyetemen, nem egészen egy év múlva pedig már felnőtt világbajnok lett.

- Pontosan, a kilencvennyolcas, perthi világbajnokságon tagja voltam a győztes 4x100 méteres női vegyes váltónak, de annak még jobban örültem, hogy kétszáz pillangón is felállhattam a dobogóra, ott harmadik lettem.

- A sydneyi olimpia előtt nem önt tartották esélyesnek, és akkor még finoman fogalmaztunk.Hitte volna, hogy meglepheti az abszolút favorit ausztrál Susie O'Neill-t?

- Tavasszal még nem, főleg, hogy arc- és homloküreg-gyulladást kaptam. Legyengültem, fáradtnak éreztem magam, még az is megfordult a fejemben, hogy nem leszek képes arra, hogy megnyerjem az amerikai válogatót. Végül is megnyertem. De, hogy a kérdésére válaszoljak: úgy készültem a döntőre, hogy azt mondogattam magamnak: Misty, te mindent megtettél, egy percre sem pihentél, nem lehet lelkiismeretfurdalásod. Ússz, aztán meglátjuk, mire lesz elég. Felszabadultságot éreztem, később, a döntőt visszanézve felt?nt, a bemutatásnál a nyolc lány közül csak én mosolyogtam.

- Néhány perccel később pedig sírt...

- A dobogón állva valóban a könnyeimmel küszködtem. Sok minden eszembe jutott. A szüleim, az asztmám, a sok lemondás, a rengeteg tanulás. Akkor voltam a legboldogabb az eddigi életem során.

- Az athéni olimpián ismét sírhat...

- Messze van, de ott mindenképpen rajthoz állok majd.

- Egyébként járt már Magyarországon?

- Igen, egyszer. Öt éve, Jenny Thompsonnal együtt elindultam az uszonyos és búvárúszó-világbajnokságon, ha jól emlékszem, Dunaújvárosban. Akkor ő volt a sztár, őt kérdezgették a magyar újságírók is. Szóval tíz napot voltunk ott és meg kell, hogy mondjam, remekül éreztük magunkat. Ott szerettem bele a gyümölcslevesbe is. Nem tudja véletlen a receptjét?

Ágh Norbert, Nemzeti Sport 2001.11.25